3.8 §. Mennyire szeret bennünket Mária
De lássuk, hogy mily módon viszonozta e jó anya e szerető gyermekének látogatásait. A pásztorleányka súlyosan megbetegedett és halálához közeledett.
Ez időtájt két szerzetes utazott át a vidéken és kifáradva egy fa alá telepedtek, hogy megpihenjenek. Az egyikük elaludt, a másik ébren maradt, mégis mindkettőjüknek ugyanaz a látomásuk volt. Nagyszámú, igen szép szüzet pillantottak meg, akik egyike mégis messze felülmúlta a többit szépségével és fenségével. Egyikük megkérdezte: »Ki vagy nemes szűz, s hova sietsz? »Én Isten Anyja vagyok, és ezen a szüzekkel egy beteg pásztorleánykát szándékozom meglátogatni a faluban, aki engem korábban oly gyakran, meglátogatott«. E szavak után valamennyien eltűntek. Erre Isten két szolgája így szólt egymáshoz: »Látogassuk meg mi is ama pásztorlánykát«.
Útra kelve, nemsokára meg is lelték a házat. Egy nyomorúságos kamrába léptek, hol a szegény pásztorlánykát egy kevés szalmán fekve találták. Miután üdvözölték, a pásztorleányka így szólt hozzájuk: »Testvéreim, kérjétek Istent, hogy engedje meglátni nektek is, micsoda társaság vesz engem most körül!« Erre mindketten térdre esve imádkozni kezdtek, mire megpillantották Máriát; aki a haldokló közelében állt, kezében aranykoronát tartva, vigasztalta őt. Majd a beteget körülvevő szent szüzek énekelni kezdtek, s ennek tartama alatt a szent lány lelke elvált testétől, és ragyogó koronával fején, a Szűzanya a lelkét az égbe vitte. (32. oldal)