2.6 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk
Ettől az időtől fogva William Elphinstone, Máriához való ragaszkodása még nagyobb lett, akit egyetlen édesanyjául választott. Erre a Szűzanya azt sugallta neki, hogy vonuljon kolostorba, amit ő ünnepélyesen meg is ígért. Mivel ezt követően hamarosan beteg lett, Nápolyba ment levegőváltozásra, hogy helyreállítsa egészségét. Isten azonban úgy akarta, hogy itt szólítja magához, még pedig mint szerzetest. Minthogy Nápolyba érkezését követően betegsége életveszélyesre fordult, kivételes kérelmére a Jézus-társaság elöljárói fölvették a szerzetbe. A Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt tette le a fogadalmát. Mindnyájan mélyen megvoltak hatva, amidőn édesanyjának, Máriának szíve mélyéből köszönetet mondott, hogy őt a tévtanok elhagyásában megsegítette, s megadta neki a kegyelmet, hogy nem csak az igaz Egyházban, hanem azonfelül még Isten házában, jezsuita testvérei közt mondhat búcsút az árnyékvilágnak. Örömmel eltelve így kiáltott fel: »Mily boldog vagyok, hogy ily sok angyal közt halhatok meg!«
Kérték, hogy engedjen magának egy kis pihenőt, ő azonban így felelt: ‒ ó, most nincs idő pihenésre, mikor oly közel a halálom! 
Mielőtt lelkét kiadta volna, így szólt szerzetes testvéreihez: »Nem lát-játok, édes testvéreim, miként segítenek engem az ég angyalai?« Az egyik szerzetes hallván suttogását, megkérdez-te, hogy miről beszél? A haldokló lelkesen elsut-togta, hogy őrangyala tudtára adta, hogy csak rövid ideig kell a tisztítóhelyen maradnia és hamarosan a mennyországba jut.
Ezt követően, buzgón folytatta imádságát Máriához, és oly csendesen hunyt el, mint a kicsiny gyermek, aki anyja karjaiban elszundít, ám egyszer csak felsóhajtott: »Anyám, anyám!« Napok múltán egyik buzgó szerzetes kinyilatkoztatást nyert, hogy már az égben van.
Imádság
Óh szentséges Anyám Mária! Miként lehetséges, hogy bár szent anyám van, magam mégis oly gonosz vagyok? Miként lehetséges, hogy én a teremtményeket szeretem, mikor Édesanyám lángol az isteni szeretettől? Hogyan lehetséges hogy én oly szegény vagyok, amikor erényekben oly dúsgazdag az anyám? Ó szeretetreméltó Anyám! Bár nem érdemlem meg, hogy továbbra is gyermekednek nevezz, mert magaviseletemmel nagyon is méltatlan lettem e névre. Megelégszem, ha szolgádnak fogadsz, mert kész vagyok lemondani a világ minden javairól, csakhogy helyet foglalhassak legutolsó szolgáid közt. Egyet kérek csak Tőled, hogy anyámnak hívhassalak. Ennek tudata a legnagyobb örömet és a legteljesebb vigaszt nyújtja nekem. Gyermekségem remélni engedi, hogy meg fogsz segíteni, ha az isteni igazságosság gondolata rettegéssel tőlt el. Engedd meg tehát, hogy anyámnak, szeretetre legméltóbb anyámnak nevezhesselek. Igen, ezzel a vigasszal teljes névvel üdvözöllek, így óhajtlak mindig hívni, e siralomvölgyben Isten után te légy reményem, menedékem, szerelmem.
Életem utolsó pillanatában lelkemet a te szent kezeidbe akarom átadni és hozzád kiáltani: ‒ »Ó anyám, ó Anyám, Mária, segíts, könyörülj rajtam! ‒ Amen«. (22-23. oldal)
