HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

alexander_vi__pinturicchio_detail.jpg

RÁGALMAK 1

      Röviden ezekről is meg kell emlékeznem. Láttuk, hogy VI. Sándor tragikumaként, a történelem oly sötét és fekete emléket hagyott róla, jóllehet ennek oka nem annyira a túlzott rosszasága, hanem épp Szent Péter székének, túlságos szentsége volt. Csak a hivatalhoz viszonyítva – melyet betöltött –, látszott és látszik  annyira rossznak. Mikor oly gyűlölettel és megvetéssel nyilatkoznak róla az emberek, valójában a pápai méltóság iránti “nagy tiszteletükről és nagyrabecsülésükről” tesznek vele tanúságot, bár ez sajátos emberi rövidlátás és elfogultság! Az egyház iránti rosszakaratú közvélemény éppen a pápai szék és a pápai méltóság ellen próbál érveket kovácsolni VI. Sándor életéből, mintha ilyen lenne a "pápaság"!

      Az, hogy a Borgia pápára már életében tízszer annyi és tízszer akkora rosszat fogtak rá, mint amennyit és amekkorát megtett és e rágalmak négyszáz év távlatában sem tudnak feledésbe menni, annak az az oka, hogy részint a protestánsok akarják vele lelkiismeretüket megnyugtatni a kereszténység egységének megbontásáért és a hitújítás jogos és szükséges voltát próbálják vele alátámasztani, részint a hitetlenek, hitközönyösek és lanyha vagy romlott katolikusok lelkiismeretének megnyugtatására jók (hogy magyarázzák a "bizonyítványukat"). 

      Papokról, kivált pápákról mindig igen szívesen elhittek és elhisznek minden rosszat az emberek és mindig szerették ezeket a szívesen elhitt rosszakat terjeszteni és tovább adni. (Ezt éljük napjainkban is!) VI. Sándor esetében ezt – amint látjuk –, még különösen elősegítette az a bámulatos türelem és közöny, mellyel ő e rágalmakat nézte. Egyébiránt a renaissance-kor különlegesen nagy romlottsága kiválóan alkalmas talaj volt e rágalmak burjánzására. Az emberek könnyen elhitték akkor a legnagyobb képtelenségeket is, mert maguk is képtelenül rosszak voltak, s épp e képtelenül nagy romlottságuk miatt esett jól lelkiismeretük vigaszául – mivel a hitük még többnyire megvolt –, lelkiismereti kínjaik orvoslására az a tudat, hogy sebaj, hiszen a papok, sőt maga a pápa is ép oly rossz, mint mi magunk, sőt még rosszabbak. Az is hozzájárult a rágalmakhoz, hogy VI. Sándor gyermekei – elsődlegesen Cesare fia –, valóban komoly és igen nagy erkölcsi kifogások alá estek, érthető tehát, hogy a közvélemény a fiú bűneit rávetítette az apára is, aki e fiúval többnyire együtt volt és őt annyira szerette. 

      Cesare, Sándor pápa legtehetségesebb gyermeke volt, valóságos Übermensch, a szó rossz értelmében véve. Tudvalevő, hogy Machiavellinek ő volt az eszményképe az elmélete szerinti államférfi megrajzolásában. Diplomata, hadvezér és államférfiúi tehetség, aki céljai elérésében nem ismert sem erkölcsi, sem anyagi akadályt. Kegyetlen és bosszúálló, álnok és ravasz. Testi ereje is akkora volt, hogy a bika fejét egyetlen kardcsapással elválasztotta törzsétől. Egyébként vére szifilisszel volt fertőzve s mivel akkor még nem tudták gyógyítani, arca is tele volt tőle kiütésekkel, úgyhogy álarc nélkül nem is ment ki az utcára, bár mások szerint az álarcot az orgyilkosoktól való félelmében használta. De még Cesaret is megrágalmazták, még nála se elégedtek meg a valósággal, bármilyen borzalmas is volt e valóság. Majdnem minden hirtelen halált, majdnem minden orgyilkosságot őrá fogtak, még öccsének, Juannak meggyilkolását is. Teljes bizonyossággal, alig lehet róla gyilkosságot megállapítani. Legtöbb esetben amikor vádolták, majdnem egész bizonyosan nem ő volt a tettes, néhány esetben azonban bűnössége nagyon valószínű. 

     Hogy VI. Sándor kezéhez semmiféle vér nem tapad, egészen bizonyos. Ezt a felhozott adatok alapján már jelleméből is kétségtelenül megállapíthatja az olvasó. Hiszen láttuk, hogy még azokat se büntette meg, akiknek járt volna a halál, mert megérdemelték. Mert ne felejtsük, hogy VI. Sándor szuverén volt, joga volt a bűnösöket, pl. az ellene lázadókat vagy felségsértőket halállal büntetni. Ha ilyesmit megtett volna, csak kötelességét teljesíti, vagy legalább is törvény adta jogával él. 

       IV. Henrik száz évvel később uralkodott Franciaországban, mint VI. Sándor Rómában és száz esztendő alatt sokat halad a világ s ráadásul IV. Henrik a régi idők egyik legfelvilágosultabb uralkodójaként szerepel a történelemben, mégis mikor 1594-ben a 19 éves Chastel merényletet követett el ellene, bár a merénylet nem sikerült, ezt a szerencsétlen, nyilvánvalóan nem normális gyereket mégis nemcsak hajmeresztő kínpadra vonások és megkínzások után felnégyelték, hanem mivel felbujtókként a jezsuitákra gyanakodtak, a tisztes Guignard jezsuita atyát szintén borzalmas kínpadra vonások, tagjainak összetörése és sebeibe forró olaj öntése után szintén felnégyelték. Mindezt azért „érdemelte” meg, mert felbujtó ugyan nem volt, de a házkutatáskor a király állandó botrányos erkölcstelenségére – ami teljesen megfelelt az igazságnak – elítélő és megbélyegző feljegyzéseket találtak iratai között. IV. Henriket azonban senki se tartotta s nem tartja (máig sem) gyilkosnak, sőt igazságtalannak se. Ellenkezőleg! Tele van magasztalásával a történelem!

       De ha VI. Sándor nem törvényes vizsgálat és ítélet után, hanem titkos megbízott által tette volna el láb alól néhány hűtlen vagy felségsértő ellenfelét, még akkor se nevezhetnénk egyszerűen orgyilkosnak. Mert adódhatnak és adódnak is olyan körülmények és helyzetek, mikor az állam érdeke, a társadalmi rend fenntartása és a fenyegető anarchia elkerülése a lázadónak, a felségsértőnek vagy a nemzet ellenségének, a kezében lévő nagy politikai vagy fegyveres hatalom miatt, ilyen módon való megbüntetését javasolja, sőt teszi szükségessé. Például még a Habsburgok is ilyen módon büntették (gyilkoltatták meg) a lázadó Wallensteint, de mindenki tudja, hogy Wallenstein ezt a sorsot megérdemelte. Ha nyíltan előbb törvényszék elé állíttatták volna s csak úgy végezték volna ki, esetleg csak évekig tartó polgárháború után sikerült volna legyőzni és megbüntetni. Sőt többet mondok: Hitler a huszadik században egy éjszaka 70 lázadót, illetőleg dehogy lázadót: csak lázadni készülőt, küldött bírói ítélet nélkül másvilágra anélkül, hogy emiatt bárki nemcsak otthon Németországban, de még külföldön is megbotránkozni merészelt volna, pedig a kivégzettek közül kettőről azóta maguk Hitlerék is elismerték, hogy ártatlanok voltak s csak tévedés áldozatai. VI. Sándor azonban ilyesmit soha nem tett, pedig abban az időben Itália főúri, és nem főúri köreiben is nemcsak az erkölcstelenség, hanem az orgyilkosság is mindennapos volt. 

       Az elődjének VIII. Incének halálától az ő megkoronázásáig eltelt egész rövid idő alatt 220 gyilkosság történt Rómában. Mikor a Juan fiának meggyilkolása miatt elrendelt nyomozáskor Giorgio szlovén fakereskedő azt vallotta, hogy miközben a Tiberisz partján lévő faraktárát őrizte éjszaka látta, mikor a holttestet a vízbe dobták. Arra a kérdésre, miért nem tett az esetről jelentést, azt a választ adta, hogy nem tulajdonított a dolognak nagyobb jelentőséget, mert eddig már száz holttestet is látott éjszaka ott a Tiberiszbe vetni. — Ilyen volt VI. Sándor kora! De neki határozottan becsületére válik, hogy kora bűnei közül csak az erkölcstelenség mételyezte meg s még az is kisebb fokban, mint kortársait, korának másik, sokkal nagyobb bűne, az orgyilkosság, teljesen távol állt tőle. Sőt még e gyilkosságok előidézője, a gyűlölet és bosszú szelleme is teljesen idegen volt lelkétől. Amikor a lázadó Orsinieket leverte, a család bíboros fejét az Angyalvárba záratta, ahol az agg főpap hamarosan meghalt. Rómában mindenki mérget emlegetett, de tekintve, hogy abban a társadalomban az orgyilkosságok mindennaposak voltak, nem csoda. Orsini bíboros azonban nem hirtelen, hanem 12 napi betegség után halt meg s egyébként is öreg volt már. (Ennél azért gyorsabb mérgek voltak!) De ha méregtől halt volna meg, akkor se a pápáétól, hanem Cesaréétől s a pápát e bűnében még csendes bűntársának se tarthatnánk, hiszen láttuk, hogyan óvta fiát a bosszúállástól. De még ha a pápa keze benne lett volna, akkor se nevezhetnénk az esetet gyilkosságnak, mert VI. Sándor szuverén volt, akinek joga volt alattvalóit halállal büntetni s Orsini a lázadás és felségsértés bűnében kétségtelenül részes volt. Egyenesen nevetséges az a mese, hogy magának VI. Sándornak halálát is méregcsere okozta: fiával Cesareval, meg akarták mérgezni Adriano da Corneto bíborost, de a mérget tévedésből a bíboros étele helyett a magukéba keverték. Tény, hogy VI. Sándor kevéssel halála előtt a nevezett bíboros Róma környéki villájában volt látogatóban fiával s tény, hogy a pápával egyidejűleg Cesare is megbetegedett, a mese azonban történelmileg teljesen tarthatatlan. Nem a bíboros volt látogatóban a pápánál, hanem megfordítva, márpedig bajosan lehet valakinek a maga konyháján készített ételébe mérget keverni a saját házában (és még el is cserélni). De ettől eltekintve is orvosilag kétségtelenül bebizonyítható, hogy VI. Sándor és fia a bíborosnál való látogatás után váltólázban (terziana) betegedett meg. Az idős pápa belehalt, életerős fia viszont kiheverte a bajt. Tudvalevő, hogy Róma környéke mocsaras, és különösen rizikós volt abban az időben s nyári estéken való kinn tartózkodás (a szúnyogok miatt), mert ez a váltólázban való megbetegedés biztos veszélyével járt. A pápa és fia 1503. augusztus 6-án este volt a bíboros villájában, de a betegség csak augusztus 12-én tört ki rajtuk. Ez már egymagában megcáfolja a méregkeverő mesét, hiszen a méreg, s kivált a 400 évvel ezelőtt előállítani tudott méreg, aligha a bevétel után egy hét múlva kezdett működni. Ellenben a váltóláz kitörésének természetével egyezik az az idő, mert ennek épp ennyi lappangási ideje. De már magán a betegség lefolyásának módján is világosan látható, hogy a pápa betegsége váltóláz volt, mert három, rövid megszakítással egymásután következő lázrohamból állt (innen a neve: terziana). A pápát a harmadik, utolsó roham vitte el. Az első kettőt még kibírta.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr885100348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása