A gyógyszer
Egy asszony féltve a házasságát, elment tanácsért a plébánoshoz. Elmesélte, hogy mindennap amint hazajön az ura, nyomban összevesznek valamin, aztán már a vacsora sem ízlik egyiküknek sem. Ilyenkor ugyanis olyannyira korholják egymást, hogy nemcsak a vacsorától, de az élettől is elmegy a kedvük.
– Mit tanácsol drága plébános úr, mit tegyek a férjemmel? Ajánljon már neki valamit, hogy ez a kötekedő készség alább hagyjon nála! – kérlelte az asszony.
A plébános rákérdezett:
– Szoktak maguk együtt imádkozni?
– Jaj, dehogy atyám! Hogy is gondolja az esti viták után! Örülök ha nem káromkodik..., méghogy imádkozzon...!?
– Ajajaj! – sopánkodott a plébános. – Nézze! Ez esetben csak a szenteltvizet tudom ajánlani, mint gyógyszert! Most adok magának egy üvegcsével, s amikor megérkezik az ura, gyorsan vegyen a szájába belőle egy kanállal. De le ne nyelje, csak forgassa a nyelve körül vagy egy félóráig. A férjének ne szóljon felőle, mert a hatás meglátja, nála fog jelentkezni! Aztán majd számoljon be nekem az eredményről!
Így is történt. Vagy tíz nap is eltelt, mire elfogyott a szenteltvíz – mert félóra elteltével csak lenyelegette az asszony – visszament hát a templomba. Lelkendezve mondja a plébánosnak:
– Atyám, nagyon köszönöm a szent gyógyszert, mert kitűnően bevált. Az uram egészen megváltozott általa, amióta én szedem. Ő meg nem is tudja, hogy minek a csodás hatás érvényesült rajta! – kuncogott az asszony –, ez kész csoda! Nincs köztünk vita, nem veszekszünk, a férjem jókedvvel fogyasztja el főztömet, este meg imádkozni is hajlandó egy rövidet! Tudna még adni plébános úr ebből egy nagyobb üveggel? Mert, mi lenne ha két kanállal szedném? – kérdezte az asszony cinkosan.
– Nem, nem! – válaszolt a plébános határozottan. – Én nem viccelek! Ha ennél is nagyobb eredményt akar elérni, akkor ne a dózist növelje, hanem mondjanak el együtt egy egész rózsafüzért! Mert az a lélek legkiválóbb gyógyszere! Már sokan gyógyultak meg ettől!