HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS
 
 
HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 3
 
      Luther őszintén meg volt győződve, hogy a többnejűség a Szentírással, tehát a keresztény erkölcsi törvénnyel nem ellenkezik. Ebben tévedett, de tévedése nem jellembeli, hanem értelmi tévedés volt s jellemére ez árnyékot nem vet — hangzik a további szépítő érvelés. 
      A mentegetők nem veszik észre, hogy ez érvelésükkel a kegyelemdöfést adják meg az egész „tiszta evangéliumnak.” Ha ugyanis még maga a hitjavító is értelmi tévedésben leledzett, az az tudatlan volt, ki, melyik követője okos akkor egyáltalában? Ki ért a Szentíráshoz, a hithez és az erkölcstanhoz, ha még Luther se értett? Pedig ne feledjük, hogy itt nem valami magas, finom és gyakorlati jelentőséggel alig bíró teológiai részletkérdésről van szó, hanem egész társadalmi és erkölcsi életünk alapjáról, mert kétségtelen, hogy az egynejűség a művelt kultúrvilágban olyan általánosan elfogadott társadalmi és erkölcsi alaptörvény, amelyben még a 300 felekezetre bomló protestantizmus is egyetért és megegyezik. És az egyház nagy „reformátora”, a protestantizmus fennkölt, gazdag szívéből még ma is áldásözönt zúdító alapítója még ebben is tévedett, még itt se látott tisztán?! De azért ő tartotta magát és mi tartjuk-e őt alkalmasnak arra, hogy az Isten alapította katolikus Egyházba állítólag becsúszott tévedéseket megállapítsa és leleplezze?! 
S nem jelentett kegyelemdöfést Luther ezen „értelmi tévedése” a hitszakadásnak alaptanára, a szabad kutatás elvére is? Ha még maga Luther is ilyen borzalmakat — a többnejűség megengedett voltát — magyarázta ki a Szentírásból, csoda-e akkor, hogy az adventisták a világvégét, az ördögűzők meg még cifrább dolgokat olvasnak ki belőle? 
És ha a szabad kutatás elve még Lutherben is ilyen ijesztő módon csődöt mondott, meg szabad-e akkor ugyanezt engednünk libaőrzés hónapjaival csonkított három elemit járt öregasszonyoknak és bácsiknak? Az önálló szentírásolvasás dicső vívmánya, ezek szerint tehát már alapítójában Lutherben, ugyancsak levizsgázott. 
      Sajnos azonban nemcsak értelmi tévedés miatt kell Luthernek Hesseni Fülöp ügyével kapcsolatban szégyenkeznie. Jellembeli eltévelyedés is volt ez, nemcsak értelmi tévedés! Aki az ügy fentebb röviden előadott történetét elolvassa, az előtt itt egyszerű „értelmi tévedésről” beszélni mosolyt keltő dolog. Luther rosszhiszeműsége itt egészen kétségtelen, sőt szembeötlő! Ha meg volt győződve, hogy a Szentírás is megengedi, amit ő megengedett, miért csak a tartománygrófnak engedte meg akkor, s akkor miért kötötte  annyira lelkére a titoktartást? S elsősorban és főképen: miért tagadta akkor le a dolgot és miért bujtogatta és próbálta meg fenyegetésekkel is rákényszeríteni Fülöpöt is a hazugságra? Bizonyára azért, mert ennek megengedett voltáról is meg volt győződve, mert ezt is így olvasta ki a Szentírásból. 
      Akár tévedett Luther értelmileg is, akár nem, annyi egészen kétségtelen, hogy Hesseni Fülöp esete elsősorban jellembeli hibáját, erkölcsi hibáját mutatja. (Erre egyébként még később is hozunk fel bizonyítékot.) Ha Shakespeareről kimutatnók, hogy lopásért le volt csukva, örökbecsű drámáiban továbbra is éppúgy gyönyörködnénk, mint eddig. Shakespearenek ugyanis nem az a dicsősége, hogy jó ember volt, hanem az, hogy jó drámaíró. Ha Bramantétől, a Szent Péter templom fenséges boltíveinek alkotójáról bebizonyulna, hogy alávaló, jellemtelen ember volt, a templom, amit épített, azért továbbra is éppoly szép maradna, mint eddig volt. Luther bámulatos szellemi munkabírását is csodálhatom azok után is, amiket Hesseni Fülöppel kapcsolatban megtudtam róla. Tarthatom továbbra is igen nagy szónoknak is; arról  az előkelő helyről, melyet a német irodalomban elfoglal, s lelökhetem azon a címen, mert Hesseni Fülöp esetében úgy viselkedett, ahogy viselkedett! Igenis könyörtelenül le kell azonban emiatt taszítanom vallásújítói, reformátort piedesztáljáról. 
      Ha a kereszténység csakugyan igaz, ha Krisztus csakugyan Isten volt, akkor nem tartom lehetségesnek, hogy éppen ilyen embert bízzon meg azzal, hogy az ő jegyesét, az Anyaszentegyházat, a beléje csúszott visszaélésektől megtisztítsa. Még akkor sem, ha egyébként olyan logikátlan vagyok, hogy az Anyaszentegyházban a hit megromlását a Szentírás határozott ígérete ellenére is lehetségesnek tartom.
      Olyan „reformátor” mellett, amilyennek Hesseni Fülöp esetében Luther mutatkozik, maradhatok továbbra is protestáns akkor, ha nekem a vallás mellékes dolog, vagy legalább is annyira nem fontos, hogy miatta bizonyos kellemetlen formaságoknak — pl. a törvényes áttérésnek — magamat alávessem. Megmaradhatok protestánsnak akkor is, ha szerintem a vallás semmi más, mint családi szokások és tradíciók ápolása, melyeket, mint gyermekkori emlékeket és a családi körben megszokott dolgokat szeretek és tőlük megválni nem akarok; megmaradhatok protestánsnak akkor is, ha vallásomban semmi mást nem látok, mint anyagi és közéleti érvényesülésem köteles előmozdítóját, mert a felekezeti szolidaritás által vallásom és hittestvéreim engem a másvallásúak előtt mindenütt és mindenben támogatnak olyformán, mint hajdan a szabadkőművesek páholy testvéreiket. Ragaszkodhatom protestáns vallásomhoz akkor is, ha még a vallás rendeltetését is itt e földön, nem a túlvilágon keresem és ha vallásomat azonosnak tartom azzal az északi fajjal, amely tagjait az anyagi jólét és kultúra legmagasabb fokára emelte széles e világon mindenütt s így én a protestánsban egy, a katolikusnál magasabb rendű embert látok. (De ilyen felfogás mellett okosabb lenne akkor inkább zsidóvá lennem, mert ez a vallás sokkal inkább azonos egy másik, még élelmesebb fajjal, mely tagjait az anyagi jólét és kultúra még magasabb fokára emelte és ott is tartja széles e világon mindenütt.) 
      Nem maradhatok azonban tovább egy percig sem protestáns akkor, ha nemcsak anyagi, hanem lelki igényeim is vannak. Ha vallásomban igazságot látok és keresek, s egyedüli vagy legalább is fő céljának azt tartom, hogy engem erkölcsileg és jellemileg tökéletesítsen s végül Urammal és Istenemmel az örökkévalóságban egyesítsen. Ennek a vallásnak, ilyen vallásnak nem lehetett az alapítója olyan ember, mint Luther, de újjáalapítója sem!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr235094779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása