VI. SÁNDOR PÁPA ÉS LUTHER, MINT A KERESZTÉNY HIT ÉS ERKÖLCS KÉPVISELŐI 1
VI. Sándor pápa magánéletének minden gyarlósága, sőt bűne ellenére pápai hatalmával soha nem élt vissza, a keresztény hitnek és erkölcsnek mindig kifogástalan őre volt. Magánélete sokszor megbotránkoztató volt ugyan — ez is mindig csak emberi gyarlóságból, sohasem kimondott go-noszságból — de lelki hatalmát soha sem gyakorolta úgy, hogy a hit szabá-lyaival és az erkölcsi törvényekkel ellenkezett volna. Hogy törvénytelen gyermek nem lehet, illetőleg csak az ebben rejlő irregularitás feloldása után lehet pap, csupán egyházi, tehát emberi eredetű intézkedés, tehát meg nem tartása semmiféle erkölcsi panamát nem jelentett volna, mégis, mikor fiát, Cesarét, papnak szánta még mint bíboros, ezt a rendelkezést is tiszteletben tartotta s Cesare, mint törvénytelen származású egyén részé-re, hogy pappá lehessen — pedig aztán mégse lett azzá — éppúgy felmen-tést kért és kapott, mint más földi halandó, ha hasonló helyzetben van.
Két esetet emlegetnek, mely állítólag azt bizonyítaná, hogy mint pápa is méltatlanul viselkedett: az egyik 
XII. La-jos francia király házasságának felbontása, hogy ezáltal a királyt magának lekenyerez-ze, a másik Lucrezia lánya első házasságá-nak „botrányos" felbontása csak azért, mert jobb „parti" kínálkozott. Ha igaz len-ne mindkét vád, a protestánsok és a közé-let előtt még akkor sem kellene miatta túlságosan szégyenkeznünk, mert hiszen a protestáns felekezetek, sőt a magyar bíró-ságok is, nem összesen kettő, hanem éven-ként hatezer érvényes házasságot bonta-nak fel. Azonban mind a két vád alaptalan.
XII. La-jos francia király házasságának felbontása, hogy ezáltal a királyt magának lekenyerez-ze, a másik Lucrezia lánya első házasságá-nak „botrányos" felbontása csak azért, mert jobb „parti" kínálkozott. Ha igaz len-ne mindkét vád, a protestánsok és a közé-let előtt még akkor sem kellene miatta túlságosan szégyenkeznünk, mert hiszen a protestáns felekezetek, sőt a magyar bíró-ságok is, nem összesen kettő, hanem éven-ként hatezer érvényes házasságot bonta-nak fel. Azonban mind a két vád alaptalan. VI. Sándorra, az Egyház legromlottabb pápájára sem lehet rábizonyítani, hogy 11 éves uralkodása alatt akár csak egy házasságot is az isteni, vagy akár egyházi törvények ellenére felbontott volna.
XI. Lajos francia király leánya, 
Valois Janka, szent életéről híres (szentté is avatták!), de testileg nyomorék és visszataszítóan csúnya volt. A király az orléansi herceget kényszerítette, hogy vegye el leányát. A herceg elvette, de mikor XII. Lajos néven trónra került, keresetet adott be Rómába házasságának érvénytelenné nyilvánítása iránt. Azt állította, hogy egyszerre négy okból is bizonyítani tudja, hogy az ő házassága sohasem volt érvényes.
Valois Janka, szent életéről híres (szentté is avatták!), de testileg nyomorék és visszataszítóan csúnya volt. A király az orléansi herceget kényszerítette, hogy vegye el leányát. A herceg elvette, de mikor XII. Lajos néven trónra került, keresetet adott be Rómába házasságának érvénytelenné nyilvánítása iránt. Azt állította, hogy egyszerre négy okból is bizonyítani tudja, hogy az ő házassága sohasem volt érvényes. 1. Mert Valois Janka neki negyedik unokatest-vére, ami bontó akadály.
2. Mert neki a meghalt király keresztapja volt, a keresztapa leányát elvenni szintén bontó akadály (volt akkoriban).
3. Ő Valois Jankát csak apja erőszakos kényszerítésére vette el, de lélekben soha, a házasság tehát az ő beleegyezésének hiánya miatt is érvénytelen.
4. Ha mindez nem volna elég, kész megesküdni, hogy ő Valois Jankával csak házasságot kötött, de házaséletet soha nem élt, a végre nem hajtott házasság azonban az Egyház tanai szerint is felbontható.
VI. Sándor pápa a király — mint hasonló esetben minden más halandó — kérelmére az ügyben vizsgálatot, mégpedig hosszú időn át tartó alapos vizsgálatot tartott — a kereset beadása után a királynak egy fél évig kellett várnia a döntésig — melyben kihallgatták a királynét is, s mindkettőjük tanúit. A király két első állítása igaz volt, tehát a házasság megkötése előtt mind a vérrokonság, mind a lelki rokonság bontó akadálya alól felmentést kellett volna kérni. Ellenkező esetben a házasság csakugyan érvénytelen. A királyné azt vallotta, hogy kértek és kaptak is felmentést, ami egyébként úgyszólván magától értetődő, a felmentést azonban a királyné felmutatni nem tudta. Tanúja, az orléansi püspök, azt vallotta ugyan, hogy a felmentésre emlékszik és látta is, de csak arra emlékezett határozottan, hogy a vérrokonság alóli felmentés benne volt, hogy a lelki rokonság alóli felmentés szerepelt-e benne, arra nem mert megesküdni. E tekintetben tehát csak gyanú volt, de a házasság érvénytelenségét nem lehetett kétségtelenné tenni.
Hogy a házasságra csakugyan kényszerítették, azt egész kétségtelenül sikerült a királynak bizonyítania s ez állításának igazsága — tekintve a nyomorék és visszataszító; menyasszonyt — a legnagyobb fokban valószínű. 
XI. Lajosról köztudomású volt, hogy nem tűrt ellenmondást. XII. Lajos megesküdött, hogy csupán kényszerből vette el nejét s az orléansi püspök eskü alatt vallotta, hogy mikor a királyt vőlegény korában megkérdezte, hogy el fogja-e venni Jankát, így válaszolt: „Sajnos, monseigneur, barátom, mit csináljak? Nem tudok ellenállni, jobb szeretnék halva lenni, mintsem ezt megtegyem; hiszen tetszik tudni, kivel van dolgom. Nincs itt sem erő, sem orvosság."
XI. Lajosról köztudomású volt, hogy nem tűrt ellenmondást. XII. Lajos megesküdött, hogy csupán kényszerből vette el nejét s az orléansi püspök eskü alatt vallotta, hogy mikor a királyt vőlegény korában megkérdezte, hogy el fogja-e venni Jankát, így válaszolt: „Sajnos, monseigneur, barátom, mit csináljak? Nem tudok ellenállni, jobb szeretnék halva lenni, mintsem ezt megtegyem; hiszen tetszik tudni, kivel van dolgom. Nincs itt sem erő, sem orvosság." A király arra is megesküdött, hogy feleségével soha házaséletet nem élt. Ezt neje deformitása — állítása szerint — egyébként is lehetetlenné tette. A királyné se állította az ellenkezőt, hanem kitérően válaszolt. A kánonjog hasonló esetben az asszonynak éltesebb asszonyoktól való e tekintetbeni megvizsgálását is előírja. A törvény előírása szerint ezt is megakarták tenni, de a királyné a szeméremre és a királynői méltóságra hivatkozva ezt nem engedte meg. Azt mondta, kérdezzék meg az urát. Amit ő e tekintetben mond, azt elfogadhatják. A királyné visszataszító külseje és különösen testi formátlansága miatt a király eskü alatt tett vallomását nyugodt lélekkel el lehetett fogadni, kivált, mikor az alperes királyné se állította az ellenkezőjét. A házasságot tehát e címen felbontani se lett volna visszaélés.
Az tény, miszerint VI. Sándor a házasság érvénytelenítésére való hivatkozással, ellenszolgáltatást kért és kapott a királytól, de — jellemzően VI. Sándor jellemére — nem a maga, hanem Cesare részére (a valenciai hercegséget), de az előbbiekből egész kétségtelen, hogy a király házasságát nem az előnyért nyilvánította érvénytelennek, hanem azért, mert valóban az volt!
