LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 6
A mi az erkölcstelen színelőadások és jelenetek megnézését illeti, felhozható VI. Sándor mentségére, hogy ezek akkoriban a fejedelmi udvarokban általánosan szokásosak voltak s azok, akik nem állnak a katolikus erkölcs talaján, nem nagyon vethetnek miatta követ rája, mert hiszen melyik az közülük, a ki ilyesmiket alkalommal meg ne nézne? Egyébként a rosszakarat itt is nagyította a dolgot, mert pápakorából VI. Sándorról csak egy esetben v an ilyen adatunk. Nem igaz tehát, hogy az ő uralkodása alatt a Vatikánban erkölcstelen színelőadásokat adtak elő. 
Csak annyi való, hogy Cesare adatott elő az ő termeiben egyszer ilyesmit és azon az atyja is jelen volt. Könnyen meglehet, sőt valószínű, hogy a pápa ezt előre nem tudta, tehát mindössze csak az a gyengeség a bűne, hogy mikor látta, hogy erre kerül a sor, nem utasította rendre fiát és nem hagyta ott a társaságot. VI. Sándor egyik nagy botrányának tekintették és tekintik azt is, hogy leány ának túlfényes esküvőjén ő is látható volt tizenkét bíborosával elvegyülve a jelenlevő hölgyek, köztük Farnese Júlia, tarka sorában. Arról, hogy e lakodalmon a pápa nem illően viselkedett volna, szó sincs. A ferrarai követ jelentésének ez a legkompromittálóbb része: „Végül a hölgyek táncra perdültek (de természetesen nem a bíborosok vagy a pápa) és egy jó vígjáték került színre sok zenével és énekkel. A pápa és a többiek is mind jelen voltak." Hogy még ez is az emberek oly nagy botránkoztatására szolgál, annak nem annyira VI. Sándor rosszasága az oka, mint a pápai méltóság magasztossága.
Csak annyi való, hogy Cesare adatott elő az ő termeiben egyszer ilyesmit és azon az atyja is jelen volt. Könnyen meglehet, sőt valószínű, hogy a pápa ezt előre nem tudta, tehát mindössze csak az a gyengeség a bűne, hogy mikor látta, hogy erre kerül a sor, nem utasította rendre fiát és nem hagyta ott a társaságot. VI. Sándor egyik nagy botrányának tekintették és tekintik azt is, hogy leány ának túlfényes esküvőjén ő is látható volt tizenkét bíborosával elvegyülve a jelenlevő hölgyek, köztük Farnese Júlia, tarka sorában. Arról, hogy e lakodalmon a pápa nem illően viselkedett volna, szó sincs. A ferrarai követ jelentésének ez a legkompromittálóbb része: „Végül a hölgyek táncra perdültek (de természetesen nem a bíborosok vagy a pápa) és egy jó vígjáték került színre sok zenével és énekkel. A pápa és a többiek is mind jelen voltak." Hogy még ez is az emberek oly nagy botránkoztatására szolgál, annak nem annyira VI. Sándor rosszasága az oka, mint a pápai méltóság magasztossága. Erkölcsi hibáival kapcsolatban kell megemlékeznünk VI. Sándornak arról a nagy bűnéről is, hogy egész élete céljának gyermekei boldogítását tekintette. Hogy nekik minél nagyobb anyagi javakat adhasson, szinte pénzért adja az egyházi javadalmakat és méltóságokat, sőt az egyházi állam nagy részét is elidegenítette azáltal, hogy belőle gyermekei részére hercegségeket szakított ki. Ez mindenesetre igen nagy hiba volt, de még ezt is szépíti bizonyos fokig az alapjában nemes indítóok, a szülői szeretet, valamint az, hogy abban az időben e tekintetben már annyira eltompult az emberek lelkiismerete, hogy a főpapi javadalmakat szinte teljesen elválasztották a főpapi hivatástól és állástól. A javadalmak protekciós élvezője legtöbbször nem is volt felszentelt püspök, sőt sokszor még pap sem volt, alig tartózkodott hívei között (nem is tartózkodhatott köztük, hiszen sokszor 5-6 országból 8-10 javadalma is volt egyszerre). A „főpap” csak a jövedelmet élvezte, de a híveket helyette a helytartó kormányozta, ki lehet, hogy egészen buzgó ember volt, de csak lelki hatalmat kapott, anyagit nem. Köztudomású például, hogy a mi „igazságos" Mátyás királyunk is minden lelkiismeretfurdalás nélkül kényszerítette ki az Egyháztól az esztergomi érseki javadalmat felesége gyermekkorban lévő, idegen származású és idegen ajkú unokaöccse részére s ezért őt tudtommal még egyetlen magyar író sem bélyegezte meg. A közszellem hatása alatt VI. Sándor is azt gondolta, hogy mikor ő a főpapi javadalmak adományozását pénzszerzésre használja fel, akkor anyagiakat, azaz pénzt ad pénzért, nem pedig lelki hatalmat. És aki a pénzt adta, az is csak így gondolkozott, hiszen legtöbbször nem is volt pap az illető és nem is szándékozott azzá lenni. Mindez semmi más nem volt a pápa részéről, mint amit Mátyás ki rály is csinált, azaz az Egyház vagyonának egyszerű eltulajdonítása a rokonok részére. Ezen mi joggal megbotránkozunk, legkevésbé azonban protestánsainknak van joguk botránkozni rajta. VI. Sándor e tekintetben semmi mást nem csinált, mint amit Luther Albrecht mainzi érseknek és választófejedelemnek ajánlott, kit nemcsak arra szólított fel, hogy házasodjék meg, hanem arra is, hogy kövesse „a porosz nagymester szép példáját” és „tegye a püspökséget világi fejedelemséggé.” E felszólítást Luther annyira nem szégyellte és annyira fontosnak találta, hogy ki is nyomtatta, hogy minél szélesebb nyilvánossághoz eljusson.
VI. Sándor tehát igazi, Luther szíve szerinti pápa volt, ki egyenesen megelőzte korát. Ő már harminc évvel előbb kitalálta és megvalósította azt, ami Luthernek csak 1526-ban jutott eszébe, sőt egy kicsit még szebben és önzetlenebbül is csinálta a dolgot, mert a ma ga személyét háttérbe helyezte és az egyházi javakat nem a maga, hanem gyermekei részére vonta el szent rendeltetésük elől. 
(Mikor Cesare még a búcsúpénzt is elrabolta, természetesen nem apja tudtával tette.)
(Mikor Cesare még a búcsúpénzt is elrabolta, természetesen nem apja tudtával tette.) Az, ahogyan VI. Sándor a pápai trónra került, az sem fest annyira csúnyán, mint a „megvesztegetés” szóból következtetni lehet. Ez a megvesztegetés ugyanis abból állt, hogy a protekciósként – mint bíboros –, egész sereg jövedelmező javadalommal bírt, melyeknek pápává választása esetén természetesen meg kellett ürülniök. VI. Sándor, megválasztása esetén ezeket a megürülő javadalmakat ígérte egyenként bíborostársainak. Ez természetesen nem volt se szép, se helyes dolog, sőt egyházilag ezzel el is követte a simónia nagy bűnét, de mikor azt halljuk, hogy megvesztegetéssel került a pápai trónra, akkor senki se a klasszikus „megvesztegetésre" gondoljon.
