LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 4
Hogy VI. Sándor mennyire nem volt megátalkodott, vagy éppen cinikus bűnöző, ellenkezőleg, hogy mekkora viharok dúltak sokszor a lelkében, meghatóan mutatja, hogy mikor 1499-ben fia, Cesare, Franciaországba utazott, azt mondta, hogy pápasága egynegyedét oda adná érte, ha többet nem jönne onnan vissza. De alig hogy ezt kimondta, mintha csak megijedt volna attól, amit mondott, mert megsértette vele a fiát, egyszerre átcsapott az ellenkezőbe és azt mondta, csak Cesare lenne itt, majd mindjárt jobbra fordulna minden.
Egyenesen megható, ahogyan Juan fiának meggyilkolása után viselkedett. „A mi bűneink miatt bocsátotta ránk Isten ezt a csapást — mondotta a bíborosi konzisztóriumban — mert a herceg ily borzalmas halált nem érdemelt meg. Isten bocsásson meg a tettesnek. Mi azonban el vagyunk határozva, hogy mostantól kezdve a magunk és az Egyház megjavítására gondunk lesz. Mostantól kezdve az egyházi javadalmakat egyesegyedül érdem szerint fogjuk adományozni. A rokonpártolásról lemondunk, a reformot magunkon kezdjük, aztán térünk át az Egyház többi tagjaira és megkezdett művünket befejezzük." És a reformbizottságba rögtön kinevezett hat derék bíborost. A külföldi hatalmakhoz írott leveleiben is azt írja, hogy fia meggyilkolását Isten büntetésének tekinti, mellyel őt élete meg jobbítására akarja ösztönözni. Sőt a spanyol királynak küldött jelentésében a fájdalom első hevében még a pápai trónról való lemondásáról is említést tesz.
„A reformbizottság minden nap ülést tart” jelenti a florenci követ 1497. június 22-én (Juant, június 14-én gyilkolták meg) és a pápa elhatározta, hogy sem gyermeket, sem rokont nem tűr meg többet környezetében. Elkészült a n a gy reformbulla is, melyben még az is benne van, hogy a pápai istentiszteleteken alkalmazott énekeseknek milyen életmódot kell követniök, hogy a bíborosoknak évi 6000 aranynál nagyobb egyházi eredetű jövedelmük nem lehet, szerencsejátékokat nem játszhatnak, hajtóvadászatokon részt nem vehetnek, világi ügyekbe nem bonyolódhatnak, fejedelmi udvarokba csak a pápa külön engedélyével mehetnek (úgy látszik, ott tanulták a legtöbb rosszat), 30-nál több lovuk és 80-nál nagyobb szolgaszemélyzetük nem lehet, de a 80-ból is legalább 12-nek felszentelt papnak kell lennie. Pogány szellemű színdarabok előadásán résztvenniük tilos, sőt zenészeknek és bohócoknak még belépniük sem szabad a bíborosok palotájába stb. Sőt még az is meg volt szabva, hogy ha meghalnak, a temetésre 1500 forintnál többet költeni nem szabad. Ez a bulla azonban sohse jelent meg, csak tervezetben maradt. Mire elkészült, beheggedt a pápa sebe és elpárolgott nagy jóakarata. Ilyen volt VI. Sándor: nem gonosztevő volt, hanem gyarló ember. Hite is volt, lelkiismerete is, nemeslelkű is volt — pl. milyen nemeslelkűség kellett ahhoz, hogy alattvalói és a külföldi udvarok előtt nyíltan elismerte bűnös voltát és azt, hogy ezért méltán érte az Isten büntetése — azonban állhatatosság nem volt benne, sem a szenvedélyek tartós megtöréséhez szükséges akaraterő.
Egyébként, hogy az egyháziak megreformálásából nem lett semmi, könnyen érthető. A ki csak kicsit ismeri az akkori viszonyokat, könnyen belátja, hogy az Egyházba becsúszott visszaélések kiküszöbölésére akkor még egy VI. Sándor felett toronymagasságban kiemelkedő egyéniség sem lett volna elegendő. Az egyháziak romlása mindig a világiaktól, mindig a társadalomtól jő.
Minden bajnak oka a protekciórendszer volt, de attól egy ember maga nem függetleníthette magát s ha igen, többet árt vele, mint használ. A királyi és főúri családok rá vetették magukat a zsíros főpapi javadalmákra. Éhségüknek gátat vetni nem állt a pápa hatalmában. Ha megpróbálja, mindenkit szemben talál magával. Az emberek ugyanis rúgnak és harapnak, ha a pénz utáni hajszájukban valaki gáncsot mer vetni lábuk elé. VII. Gergely pápa korában nem volt annyi visszaélés az Egyházban, mint ekkor és akkor még erős hit is élt az emberekben és gyermeki tisztelet Krisztus földi helytartója iránt, nem mint a reneszánszkor hitetlen és cinikus pogányaiban. A nagy pápának mégis számkivetésben kellett meghalnia azért, mert a visszaélésekkel szembe merészelt szállni. Ha VI. Sándor is szent és a tisztogatást megrettenés nélkül végre akarja hajtani, nemcsak számkivetésbe kerül, hanem talán még vértanúhalálba is. Azok az uralkodók pedig, akiknek rokonaitól és kegyenceitől az evangélium terjesztésére hagyott vagyont visszakövetelte volna, egész országukkal együtt elszakadtak volna az Egyháztól (természetesen a vagyont is magukkal víve), úgy mint azt nem sokkal később 
VIII. Henrik Angliában meg is tette, csak azért, mert beleszeretett egy 17 éves leányba. Annyira kihalt már akkor a hit az emberekből és az egyházhoz való ragaszkodás, hogy ez az elszakadás minden nagyobb nehézség nélkül sikerülhetett. S az elszakadásra való izgatásra milyen jól bevált volna a pápa régi bűneinek felhánytorgatása! Ki vette volna észre, hogy egy kis baj van a kréta körül, mert a pápa csak bűnös volt, de most már szent és hős és az uralkodókkal való összekülönbözése éppen onnan ered, hogy most már nem bűnös, hanem szent ? A tömegek meg voltak volna győződve, hogy a bűnöst gyűlölik, mikor elszakadnak, nem a szentet, a ki feláldozza életét a jóért.
VIII. Henrik Angliában meg is tette, csak azért, mert beleszeretett egy 17 éves leányba. Annyira kihalt már akkor a hit az emberekből és az egyházhoz való ragaszkodás, hogy ez az elszakadás minden nagyobb nehézség nélkül sikerülhetett. S az elszakadásra való izgatásra milyen jól bevált volna a pápa régi bűneinek felhánytorgatása! Ki vette volna észre, hogy egy kis baj van a kréta körül, mert a pápa csak bűnös volt, de most már szent és hős és az uralkodókkal való összekülönbözése éppen onnan ered, hogy most már nem bűnös, hanem szent ? A tömegek meg voltak volna győződve, hogy a bűnöst gyűlölik, mikor elszakadnak, nem a szentet, a ki feláldozza életét a jóért. 
