V. NAP: Istenhez menekülni
Életrajz
Flüei Szent Miklós 50 évesen, tíz szép gyermek apjaként a saját földjén gazdálkodott, és igen tapasztalt ember volt. Háborús veteránként, emberismerőként, szülőföldjének bírójaként, fel tudta mérni, hogy szaporodtak a nézeteltérések, amelyeken emberileg nem lehetett segíteni. A népek szemében már ott hunyorgott az újabb sebeket okozó polgárháború villódzása. Nem csoda, ha mindettől nyugtalanná vált a lelke. Kétségek és kérdések fogalmazódtak meg benne: kihez mehetnénk
‒ kérdezte magában Szent Péterrel, és a válasz is ugyanaz maradt ‒, az örök élet igéi az Úrnál vannak ‒ és szentünk Jézus mellett döntött.
Klaus, 1463 körül barátja és gyóntatója tanácsára évekre elvonult ‒ kisebb megszakításokkal ‒, hogy rózsafüzérezve elmélkedjen Krisztus szenvedéséről. A legnagyobb megdöbbenésére, feltűnően békés lelki nyugalmat talált, és még azt is határozottan érezte, hogy ezt a békességet ‒ Krisztus Békéjét ‒ képes lehet átadni a lelkeknek. Igen! Kiesdeni és átadni! 
Megvilágosodott előtte, hogy ami-ként áldozat nélkül nincs üdvösség, úgy a vágyott béke sem valósulhat meg áldozat és imádság nélkül. Megfogalmazódott benne, hogy sajátos fegyvereivel, önmaga száll harcba a békétlenség erőivel és elkö-telezi magát, hogy hátralevő éveit remeteként éli le.
Istenes szándékáról beszélt Doroty-tyának, aki mélyen megilletődött, és először ellenszegült férje tervének. Ráadásul azév (1467) júniusában született meg tizedik gyermekük ‒ Miklós ‒, akit papnak szántak. Végül remeteségbe vonulása felől sikerrel meggyőzte feleségét, aki szintén ráérzett, hogy kettejük életáldozata békét hozhat a világnak és maga 
varrta meg a daróc köntösét.
Dorottya az egyházi hatóság előtt tette le beleegyezését a "különválás-ba", és az év október 16-án ‒ még a tél beállta előtt ‒ Klaus elhagyta ott-honát és Mózes példájára felkapasz-kodott Isten hegyei közé.
Toronylátomásában remetesége helyeként Ranft jelent meg, de ő messzebbre kívánt menni, hogy ne legyen kitéve szomszédai kíváncsisá-gának, ám végül egy benső sugallat hatására mégis a ranfti domboldalt választotta.
Elmélkedés
Nagy-nagy alázat kell oda, hogy belássuk, hogy népünket, bennünket felmorzsolni akaró kérdéseket, gondokat nem vagyunk képesek megválaszolni, a hatalmas hullámokat, mely dióhéjként dobálnak bennünket, népünket, világunkat, nem vagyunk képesek megállítani, irányítani. Alázat és bátorság kell oda, hogy a háborgó tengeren sodródó apostolok példájára Krisztushoz kiáltsunk: ments meg Urunk, mert másképpen elveszünk. Szent Miklós nagysága, hogy belátja 50 évesen, hogy neki már nincs több válasza a felmerülő gondokra, feszültségekre, hogy képtelen karddal, bírói bölcsességgel megállítani az ő erejét meghaladó elemek harcát, az emberek szívét széttépő indulatokat, és ezért Istenhez menekül. Hiszi, hogy Isten megszólítható, és azt is hiszi, hogy az élő Isten megszólal, mert Ő a kérdéseinkre választ adó szeretet. Van bennem elég alázat, bölcsesség, hogy a saját életem gondjait népem, a világ terheit Teremtő Istenemmel megbeszéljem, hogy az Ő szelíd, jóságos, bölcs válaszát meghalljam, elfogadjam?
Könyörögjünk!
Urunk Istenünk, te szelíd jósággal bennünket is hívsz, ’’Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, kik az élet terhét hordozzátok, és én felüdítelek titeket”. A sok gond, félelem felőröl bennünket, adj erőt Flüei Szent Miklós közbenjárására, hogy mi is nálad keressünk erőt, vigaszt, tiszta fénynél minden kérdésre választ adó bölcsességet! Urunk, jövünk hozzád, alázattal lábadhoz ülünk, hogy megvigasztalj, mert sebeinkre gyógyírt, kérdéseinkre választ, harcainkban békét nálad keressünk. Te vagy megváltó Istenünk!
Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...
