HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az Isteni Irgalmasság nagy megnyilvánulása        Fausztina nővér Isten legfőbb tulajdonságának az irgalmasságot tartja (Napló 301). Az irgalmasságot pedig a szeretet virágának (Napló 651) nevezi. Számára minden Isten irgalmáról beszél. Az Isteni Irgalmasság kultusza a…

Szólj hozzá!

 9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel        Van-e Nálamnál elhagyottabb, megvetettebb, akit jobban elfelednek, mint Engem? Ha tudnátok, mennyire sóvárgok utánatok! Folytonos egyedüllétemben sok szeretettel és türelemmel szólítgatlak benneteket, és ti úgy tesztek, mintha Én…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A pokol nem hely, hanem állapotA gonosz lelkekről és az ördögűzésről beszél Pedro Barrajon exorcista pap, a római Athenaeum Pontificium Regina Apostolorum antropológia professzora, a pápa tanítását terjesztő Legio Christi közösség tagja. XVI. Benedek pápa röviddel…

Szólj hozzá!

 A Napló és történetének bemutatása      Mint említettük, Fausztina nővér halála előtt négy évvel kapott parancsot napló vezetésére, élményeinek leírására. A terjedelmes mű (a magyar változat a kísérő tanulmányokkal és a mutatókkal együtt 528 oldal) bemutatja…

Szólj hozzá!

8. Jézus megvigasztalja a síró asszonyokat        Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónja elé, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét. Ezen szavaim már elhangzottak akkor is,…

Szólj hozzá!

Engesztelő imacsoportunk a Szeplőtelen Fogantatás nevet választotta és ezért nekünk Lourdes a legfontosabb zarándokhelyünk. Szent Bernadette pedig a legkedvesebb szentünk, akinek gyakran kérjük közbenjárását.      Kis imacsoportunkkal elhatároztuk, hogy a jelenések 150-ik…

Szólj hozzá!

Porzia Quagliarella: Hogyan védekezzünk a sátánista marketing ellen? "A sátánizmus ma a fogyasztói társadalomba illeszkedik, az anyagi javakhoz kötődik, a fékevesztett, visszataszító módon megélt szexualitás, pénzsóvárság, hatalommal való visszaélés jellemzi és ehhez…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim!Az ukrán fennhatóság alatt álló KÁRPÁTALJÁN nagyon kritikus a helyzet. Ha élelmiszert lehet is kapni a boltban, a piacon, az áruk egyre magasabb, miközben a fizetőeszköz értéke tizede az eredetinek! A legminimálisabb közüzemi díjakat sem tudják kifizetni, hiszen legfeljebb 1 euro…

Szólj hozzá!

Fausztina nővér bemutatása 5        Boldog Faustyna Kowalska életének harmadik jellemző vonása a mélységes misztikum. Jézus rendszeres megjelenései során magyarázza meg Fausztina nővérnek az Isteni Irgalmasság célját és kincseit. Az iménti idézetek, de a több mint félezer oldalas Naplónak csaknem…

Szólj hozzá!

7. Jézus másodszor esik el a kereszttel       Régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt,…

Szólj hozzá!

Egy igaz történet     Majdnem harminc évvel ezelőtt történt – írja egy kedves olvasóm.Férjemmel és kamasz fiammal zarándokútra készültünk, hogy hálát adhassunk a Szűzanyának, amiért megmentette kislányom életét.Addig, nem volt pénzünk utazásokra, súlyos…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A korszellem 2      A "Létezik az ördög" c. poszt olvasói számára nyilvánvaló, hogy a bensőséges hit csökkenésével, óriási mértékben nyer teret a gonoszság, erőre kap a babonaság összes praktikáival: a mágia, a sátánizmus, a szekták, a szbdkmvesség, az új…

Szólj hozzá!

Fausztina nővér bemutatása 4        Fausztina nővér készséggel fogadta Isten kezéből mind a küldetést, mind pedig a szenvedéssel teljes életet. Jézus sok szenvedést ígér Fausztinának, de meg is erősíti őt: ,,Tudd, hogy sokat, igen sokat fogsz szenvedni, de ez ne rémítsen meg téged, én veled…

Szólj hozzá!

6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak        Amikor elmondjátok: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, akkor tegyétek valóban méltóvá magatokat! Ha immár eljöttök, ne fordítsatok Nekem hátat! Tegyétek szíveteket alkalmassá a Velem való állandó egyesülésre…

Szólj hozzá!

,,Az ember egész történetén végigvonul valami élet-halálharc a sötétség hatalmai ellen; ami a történelem hajnalán kezdődött, és az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani. Az ember benne áll ebben a harcban, szüntelenül küzdenie is kell, hogy kitartson a…

Szólj hozzá!

A szabadakarat felelősségében     A POKOL azoknak az örök kárhozata, akik szabad döntésük által halálos bűnben halnak meg. A pokol fő büntetése az örök elszakí-tottság Istentől, akiben pedig egyedül talál az ember életet és boldogságot, melyre teremte-tett és amire vágyakozik. (vö Római Kpd.…

Szólj hozzá!

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe     Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés felkínált örömhírével látogatott Máriához. A Szent…

Szólj hozzá!

Fausztina nővér bemutatása 3        A Naplót (lelki önéletrajz) Fausztina nővér Jézus világos parancsára életének négy utolsó évében írta. Benne a nővér lelkének aktuális és korábbi, Istennel való találkozásait jegyezte le. Ahhoz, hogy feljegyzéseiből küldetésének lényegét megérthessük, tudományos…

Szólj hozzá!

5. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni       Én nem hagytam abba és nem szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is! A megosztott bánat fél bánat. Tudod, én is milyen nehezen vonszoltam magam! Nem ok nélkül…

Szólj hozzá!

Ivan Dias bíboros ünnepi beszéde 2     Itt, Lourdes-ban, mint ahogyan az egész világon, a Szűzanya hatalmas hálót sző lelki gyermekei fölé, hogy erőteljes ellentámadást intézzen a gonoszság erői ellen, megfékezze azokat, és így előkészítse Isteni Fia, Jézus Krisztus…

Szólj hozzá!

A korszellem 1      Az Evangélium tanítását megszegő "hétköznapi" esetek megélésében, ma-napság úton-útfélen könnyed legyintéssel szembesülünk: "sajnos ez a korszellem"! Így tárja szét kezét az anya, akinek lánya a barátjához költözött, így mosolyog kajánul az apa,…

Szólj hozzá!

Fausztina nővér bemutatása 2        Naplója feltárja lelki élete mélységeit. Az olvasó megismerkedhet lelkének Istennel való mély egyesülésével, erőfeszítéseivel, harcaival a keresztény tökéletességre vezető úton. Isten gazdagon megajándékozta kegyelmekkel: a kontempláció adományával, az Isteni…

Szólj hozzá!

4. Jézus találkozik Szent Anyjával       Fel akarsz jönni Velem a Kálvária hegyére, a Golgotára? Ha igen, akkor a Fájdalmas Anya mellett a helyed... Ne engedd, hogy a föld vonzzon magához! Te nyílegyenesen repülsz Felém a sok kegyelem segítségével, mellyel elhalmozlak. Ezáltal…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóm! Egy kis szomor-édes tanúságtétel! https://www.youtube.com/watch?v=SyrMLFkAgJc

Szólj hozzá!

Ivan Dias bíboros ünnepi beszéde 1     2007. december 8-án Ivan Dias bíboros pápai küldött, a Népek Evangelizációja Kongregáció prefektusa – a Jelenések 150-ik évfordulója alkalmából –, 150.000 ember előtt ünnepi beszédet tartott Lourdes-ban. Íme a mondottak központi…

Szólj hozzá!

(A tegnapi poszt folytatása)      Szűzanya: A sátán munkája szédítő iramban söpri a lelkeket.   Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel, minél előbb megakadályoz-ni? Szükségem van a ti erőtökre, emészti lelkemet a sok fájdalom, mert látnom kell a sok lélek elkárhozását. (…) A gonosz vihogva tárja…

Szólj hozzá!

Fausztina nővér bemutatása 1      Helena Kowalska 1905. aug. 25-én született a lengyelországi Glogowiec faluban tízgyermekes vallásos parasztcsalád harmadik gyermekeként. Gyermekkorától kezdve mély vallásos lelkület, az ima szeretete, a szorgalom, az engedelmesség és az emberi…

Szólj hozzá!

3. Jézus először esik el a kereszttel        Miért sietsz úgy? Mi az, ami Nálamnál fontosabb neked? Fáj a térded, mikor elém térdelsz? Gondolj Rám, Én is térdre roskadtam, és nem hagytam el a keresztutat. Maradj még Velem...! Én mindannyiótokat meghívtam megváltó…

Szólj hozzá!

Egy évszázadon át próbálták a Lourdes-i jelenések ellenségei elhitetni az emberekkel, hogy a "jelenések", mint olyanok nem léteznek, Lourdes csupán vallási fanatizmus helye, a katolikus papság által szervezett csalás és illúzió. De voltak akik készséggel meghajoltak az isteni…

Szólj hozzá!

A Sátánt tehetetlenné tevő kegyelmi eszköz        Az alábbi Szeretetláng naplóidézetek (római/arab szám a kézirat füzet és oldalszámaira utalnak!)      Szűzanya: Én jóságos, megértő Édes-anyátok vagyok s veletek összefogva meg-mentelek benneteket. Szent István…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása