HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

 Hamis látnokok?            Súlyos ismerethiányra vall az a feltevés, hogy Jézus majdan felróhatja nekünk, amiért nem hallgattunk a legújabb „prófétáinak” (mai látnokainak) figyelmeztető szavára! De hogy is van ez? Lássuk az evangéliumi választ: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az…

Szólj hozzá!

   Az új uralkodók a szent egyház jobb keze lesznek, mely erős lesz, alázatos, áhítatos, szegény, buzgó és Jézus Krisztus erényeinek követője. Mindenütt hirdetni fogják az evangéliumot, az emberek előrehaladnak a hitben, mert Jézus Krisztus munkásai között egyetértés fog…

Szólj hozzá!

Én veletek vagyok!     A fenti fejtegetés minden érve ellenére hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Szentmise lényegi része az Egy és Örök Áldozat bemutatása, melyet   bármely felszentelt pap mutat is be, akkor sem a „papért” megyünk a Szentmisére, hanem Jézus Krisztusért,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Próféciák?       Csupán közvetve tartozik témánkhoz, de a nagy érdeklő-dés miatt megemlítjük Boldog Taigi Anna Mária († 1837) híres jövendölését a háromnapos sö-tétségről. A hiteles fordítás ezzel kapcsolatban a következő: „Mély sötétség fogja elborítani az…

Szólj hozzá!

     Reszkessen a föld és reszkessetek ti, akik fogadalmat tettetek Jézus Krisztus szolgála-tára, de bensőtökben önmagatokat imádjá-tok (meggyalázva a házasság szentségét is); Isten kiszolgáltat benneteket ellenségeinek, mert a szent helyek megromlottak; sok kolostor már nem az Isten háza, hanem…

Szólj hozzá!

A Szentmise és a prédikáció      Amikor Pio atyáról szóló könyvem megjelent, az olvasottak nyomán egy atya megjegyezte, hogy „a Szentmise-áldozat ugyanaz, akár egyszerű pap, akár a pápa mutatja is be, így Pio atya miséje sem volt különb!”Én természetesen egyetértettem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Folyik a nagy előkészület?       A La Salette-i prófécia: A Szűz-anya üzenetében mindenkit hív a sátán elleni harcra. „Sürgős felhí-vást intézek a Földhöz, felhívom az élő Isten igazi tanítványait..., az emberek egyetlen és igaz Meg-váltójának követőit...,…

Szólj hozzá!

     Az egyház elnémul, és a világot lesújtja a döbbenet. De íme, Hénoch és Illés lsten lelkével eltelve lsten erejével fognak prédikálni, és a jóakaratú emberek hinni fognak Istenben, sok lélek megvigasztalódik; a Szentlélek erejével nagy lépésekben haladnak előre s el fogják ítélni az Antikrisztus…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

I. Az idők jelei óvatosságra intenek! (Jelen tanulmányunkhoz (melyet sorozatban közlünk), több helyütt felhasználtuk + Dr Antalóczi Lajos prelátus munkáit! A római szám/arabszám hivatkozások, a Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadásából valók!)      Az utóbbi…

Szólj hozzá!

     A szent helyeken 1865-ben szégyenletes ocsmányságok történnek; a kolostorokban elrothasztják az egyház virágait és a sátán a szívek királyává teszi magát. Azok, akik a szerzetesi közösségek élén állnak, legyenek résen amikor jelentkezőket kell felvenniük, mert a gonosz lélek felhasználja minden…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

(A titok folytatása)      A pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert eljött az idő, amikor a legbámulatbaejtőbb csodák történnek majd a földön és a levegőben.      Lucifer 1864-ben nagy sereg ördöggel ki fog szabadulni az alvilágból: [1864-ban alakult az I.…

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Ferenc pápa ecuadori látogatása során július 7-én, kedden a quitói Pápai Katolikus Egyetemen tanárokkal, nevelőkkel, diákokkal találkozott – tájékoztatott a Vatikáni Rádió.      Sürgetően fontos, hogy gondoljunk a teremtett világra, és eszmét cseréljünk róla, és…

Szólj hozzá!

Második rész: a TITOK      Először Maximin kapta meg a titkot, mely neki szólt. Ezután a Szent Szűz Melanie-hoz fordulva folytatta és franciául egy titkot adott. Íme, a titok a maga teljes egészében, ahogy azt Ő elmondta:      "Amit most elmondok neked Melanie, nem lesz örökre…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A döntés      Mgr. Philibert de Bruillard, Grenoble-i püspök 1851 szeptember 19-én végre közzéteszi püspöki pásztorlevelét. Íme, leglényegesebb sorai:      "Úgy ítéljük, hogy a Szent Szűz megjelenése a két pász-tornak 1846. szeptember 19-én az Alpok hegyláncai…

Szólj hozzá!

Július 21-én és 22-én a világ minden részéről érkeztek polgármesterek, kormányzók, ENSZ-képviselők a Vatikánba, hogy vitát folytassanak a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés, az erkölcsi és társadalmi szegénység témáiról – tudósít a Vatikáni Rádió.    …

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A vizsgálat      A hír gyorsan elterjedt. Zarándokok, kíváncsiskodók, hitetlenek, megfigyelők jöttek. Kérdezték, fenyegették a gyermekeket és megpróbálták ellentmondásba keverni őket. Voltak köztük újságírók, hivatalnokok, miként nem hiányoztak a Grenoble-i…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

 A jelenés      A szép Hölgy felállt, kezét a mellén keresztbe téve ránk tekintett és megszólalt:  - Gyertek közelebb gyermekeim és ne féljetek. Azért vagyok itt, hogy átadjak nektek egy nagyon fontos üzenetet. Édes és drága szavai szinte odarepítettek hozzá, s a szívem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Ez történik ha keresztet vetsz az étel fölött!      A római katolikus és az ortodox keresztény világban a legtöbb helyen keresztet rajzolnak a kenyérre, az ételre fogyasztás előtt. Orosz kutatók most azt állítják, hogy sikerült bizonyítaniuk kísérletileg a kereszt jelének…

Szólj hozzá!

A La Salette-i jelenés      Másnap, szeptember 19-én már útközben találkoztam Maximinnel. Együtt másztuk meg a hegyet. Úgy találtam, hogy Maximin nagyon jó, nagyon egyszerű és szívesen beszél olyan dolgokról, amikről én is szerettem volna beszélgetni. Nagyon engedékeny…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Az általánosan elismert első rész, Melanie elbeszélése alapján:      Szeptember 18-án, Szűz Mária szentséges megjelenését megelőző napon, ahogy szoktam, egyedül legeltettem gazdáim négy tehenét. Délelőtt 11 óra felé egy kisfiút láttam közeledni. Láttára megijedtem,…

Szólj hozzá!

Útravaló - Augusztus 20.Mt 7, 24-29 Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait…

Szólj hozzá!

Boldog az a nemzet, melyet az Úr, örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)        Augusztus 20, az egyik leg-ősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitá-sára emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumálás-kor a…

Szólj hozzá!

Egy ismeretlen falu       Grenoble környékén a La Salette-Favallaux falucskát még a részletesebb térképeken is alig találhatjuk meg. Parányi ez a festői környezetben meghúzódó település, de mégis világhírnévnek örvend a Szent Szűz 1846. szeptember 19-én történt…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Előszó      Amint már említettem, "MÁRIA-KORSZAK, A VÉGSŐ IDŐK IRÁNYMUTATÓJA" c. poszt-sorozatomban, kevéssé mutattam be az 1846. szeptember 19-i La Salette-i üzenetet (ezt néhányan kifogásolták is). Ezt pótolandó bemutattam 2013-ban 30 részben, most azonban megújítva…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e, Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármerre utazol, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Augusztus 5-e Havas Boldogasszony avagy Szűz Mária római főtemplomának felszentelése      Eredetileg a Szent Szűz római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, adj hálát Istennek és mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhova lépsz be, imádkozz egy Ave Mariá-t, mert lehet hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása