HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az egyházi és tudományos vizsgálatok      A Szentostyák állapotát hivatalosan először Carlo Vipera atya, a ferencesek rendjének általános elöljárója vizsgálta meg 1780. április 14-én. A dekrétumban ezt írta: "Valódi csodának ismertük el, hogy az átváltoztatott…

Szólj hozzá!

Akik mindenáron csodát várnak, meg is látják – de az nem az!       A jelenésről visszajövet a meredek oldalon, Bernadette egy piros capuletes kislányra lett figyelmes. Ez a Eugénie Troy nevű baregesi lány már megpróbált hozzácsatlakozni a barlang felé menet is. Ugyanolyan…

Szólj hozzá!

A mindmáig tartó csoda      Az olaszországi Siena városa, amely három festői dombon terül el Toscanában, az egész világon ismert idegenforgalmi nevezetesség. Látogatottsága, nemcsak a gyönyörű középkori építészete, a Piazza del Campo-nak vagy Szent Katalinnak köszönhető,…

Szólj hozzá!

A leghosszabb nap     A csalódottság ellenére, a délelőtt folyamán mégis tömeg verődött össze a Cachot előtt, mert az emberek látni akarták Bernadettet, megölelni és hozzáérinteni a rózsafüzéreiket. Ő azonban tiltakozott: – Ugyan! A szentolvasó nem lesz attól több?…

Szólj hozzá!

Miben érvényesülnek az emberi jogok és a demokrácia?      A 103 esztendős Tamás Ilonka néni a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, miután elvették tőle szlovák állampolgárságát. A felvidéki magyarok nehéz helyzetét tükrözi Ilonka néni…

Szólj hozzá!

Tizenötödik jelenés: március 4. csütörtök     Félreértelmezés kapcsán a népek nagy várakozással voltak a "tizenötödik nap" iránt. Ennek következtében kíváncsiskodók ezrei érkeztek – jóllehet –, ez a nap egyébként is a Lourdes-i nagypiac napja volt. Ennél fogva,…

Szólj hozzá!

Február 25. - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja "Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való…

Szólj hozzá!

Tizennegyedik jelenés: március 3. szerda     Már kora reggel 3-4000 körül volt a barlang körüli sokaság száma. Az emberek fürtökben csüngenek a szikla és hegyoldal minden rögén, de nem történt semmi. Bernadette csalódottan ment haza ugyanúgy, mint 22- és 26-án is.     …

Szólj hozzá!

Tizenharmadik jelenés: március 2. kedd     A jelenlevők száma már 1650. Ezen a napon a Jelenés kérést fogalmazott meg: "Mondja meg a papoknak, hogy építsenek ide kápolnát". Bernadett azonnal a plébánoshoz sietett, hogy továbbítsa a kérést. Dominique Peyramale plébános igen…

Szólj hozzá!

Tizenkettedik jelenés: március 1. hétfő      Az események híre, minden nehézség ellenére egyre jobban terjedt. A Massabielle-nél már éjféltől gyülekeztek az emberek, kiknek száma reggelre a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint 1500 fő volt. Kifejezetten szembetűnő, hogy a…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasó!      Majnek Antal püspök atya az ukrajnai római katolikus püspökök nevében imádságra és böjtre kér bennünket a békéért.      A béketárgyalások ténye örvendetes, de általános vélemény, hogy megtartásának sajnos nagyon kicsi az esélye. Mondanom sem…

Szólj hozzá!

A negyvennapos böjt     A Nagyböjt szokását – Szent Jeromos és Szent Leó alapján –, apostoli eredetűnek tartják. Nincs azonban adat arra, hogy az első századokban létezett volna ilyen hosszú böjti idő. Valójában egyetlen hétig tarthatott a böjt, melyet hétfőn kezdtek,…

Szólj hozzá!

Tizenegyedik jelenés: február 28. vasárnap      Ez alkalommal már 1150 ember volt jelen, köztük a tarbes-i csendőr kapitány is, aki azért jött, hogy a szükséges "biztonsági" intézkedéseket megtegye a tömeg miatt. Indoka szerint, a hely a meredek szikla és a Gave folyó közé…

Szólj hozzá!

Végtére is mi a demokrácia lényege? A béke vagy a tömeggyilkos anarchia?      (Képek: ilyen volt és ilyen lett!) Líbiában békés jólét volt, ingyenes oktatással és példás szociális gondoskodással. Évi másfél millió túrista és zarándok látogatta meg (az akkor még…

Szólj hozzá!

Tizedik jelenés: február 27. szombat      Reggel a szépséges Hölgy ott volt Massabielle-ben. A tömeg a megelőző csalódása ellenére, még nagyobbra nőtt a barlang előtt. Az újonnan megjelentek között ott van Antoine Clarens, a Lourdesi Felsőbb Iskola igazgatója. Azért jön,…

Szólj hozzá!

A világvallások ökumenéjéért lelkendezők nagyon hallgatnak!      2014-es évben közel 200 ezer keresztényt öltek meg az "extra muzulmánok" a Boko Haram és az ISIS! Hol vannak a főmuftik, az imámok tiltakozásai, az arab államfők elhatárolódásai? Hol maradnak az "ÉN IS ARAB…

Szólj hozzá!

Kilencedik jelenés: február 25. csütörtök      Ezen a napon már háromszázötvenen jöttek el a barlanghoz. A jelenés híre gyorsan terjedt és a legkülönfélébb állásfoglalásra késztette az embereket. Bernadette számára a "látnoki szerep" kálváriát jelentett. Egyaránt céltáblája lett a hívőknek, az…

Szólj hozzá!

Nyolcadik jelenés: február 24. szerda      Ennél a jelenésnél, a több mint 300 fős tömeg miatt, Bernadett csak nehezen tudta elfoglalni a barlang előtti szokott helyét. Mindenki szeretett volna közelében lenni. Letérdelt, elimádkozta a rózsafüzért, majd az imádság után…

Szólj hozzá!

Hamvazószerda      E nappal véget ért a Vízkereszttől tartó időszak, a Farsang és elkezdődött a Hús-vétig tartó idő, a 40 napos Nagyböjt. Ennek első napja a Hamvazószerda, mely mindig február 4. és március 10. közé esik, változó napokra.Nevének eredete, hogy az…

Szólj hozzá!

Hetedik jelenés: február 23. kedd      Ez alkalommal Bernadette korán indult a jelenés helyére, ahol mintegy 150 fő vette körül. Az érdeklődés, hogy mi is történhet a Massabielle-i barlangban, még Lourdes előkelőségeiből is odacsalt néhányat. A baszk sapkák és polgári főkötők közt először tűnnek fel…

Szólj hozzá!

Kétszeresesen nevezetes ünnep1) A farsang utolsó-, a húsvét-böjti időszakot megelőző nap. Neve szerint ezen a napon esznek utoljára húst a nagyböjt kezdete előtt, mely Jézus 40 napos sivatagi böjtjének emléke tanítói szolgálata előtt. Időpontja a húsvét napjától függ (a…

Szólj hozzá!

Az elmaradt jelenés: február 22. hétfő     Bernadette úgy érezte, hogy mennie kell a barlanghoz, de lelkiismeretével küzdött, hogy kinek engedelmeskedjen. Végül elindult és a Massabielle felé vette útját. Közben eszébe jutott, hogy nincs nála szentelt gyertya, de mégsem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Hatodik jelenés: február 21. vasárnap      Bernadett ismét korán indult a Massabielle-i barlang irányába, de mire odaért, már több mint százan megelőzték. A szenzációra éhes kiváncsiskodók jelenléte zavarta a látnok, találkozást váró imájának bensőségét. A tömeg együtt imádkozott Bernadettel és…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Ötödik jelenés: február 20. szombat      A barlangnál történő dolgoknak hamar híre ment, ebből adódóan már korán, mintegy harmincan várták, Bernadett érkezését. A szokott helyére ment, letérdelt és imádkozni kezdett. Néhány pillanat múlva elragadtatásba esett. A…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

          De van az „Üdvözlégy”-nek egy másik magyar saját-sága is, amely mostanáig szerencsére megmaradt. Az imádság könyörgő részét egyedül a magyarban kezd-jük így: „Asszonyunk Szűz Mária…”, mert a latinban és más nyelveken „Szent Máriát” mondanak…

Szólj hozzá!

Negyedik jelenés: február 19. péntek     Mivel Bernadette ígéretet tett a Jelenésnek, hogy vissza fog térni. Ennél fogva Madame Milhet hatalmi szóval intézte az ügyet. Egyszerűen magához vette Bernadettet, hogy az vele lakjék. Mindezt azon meggon-dolásból, hogy majd teljes…

Szólj hozzá!

Hogy mondhatnánk pontosabban és szebben?         A malaszt és a kegyelem között tehát lényeges a különbség! A „malaszt” szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, míg a „kegyelem” szó sokkal általánosabb értelmű, kegyelmet ember is adhat. A…

Szólj hozzá!

Harmadik jelenés: február 18. csütörtök      A mindig szófogadó Bernadette szívét egy ellenállhatatlan belső késztetés arra indította, hogy kora reggel, a szigorú anyai tilalom ellenére is kimenjen a barlanghoz. Most Milhet asszony és Peyret kisasszony voltak a kísérői.…

Szólj hozzá!

     De érdemben, végül is a malasztról szeretnék beszélni. A malaszt szó már a legrégibb összefüggő magyar szövegben, a XII. században keletkezett Halotti Beszédben előfordul: „Mënnyi milosztben tërümtéve ëlëve mü isëmüköt, Ádámut …” (Zolnay Gyula olvasata…

Szólj hozzá!

Második jelenés: február 14. vasárnap      Közben a hír terjed, a menhelyi nővérek iskolájában a "szegények osztályában". Bernadette hugocskái beszéltek a történtekről. Vasárnap, 14-én a nagymise után a vágy és félelem légkörében megszületik a foltozott ruhájú…

Szólj hozzá!

A magyar nyelv ősisége és a "nyelvújítók"      Előre bocsátom, hogy nem vagyok nyelvész és nem is kívánok belekontárkodni ebbe disciplinába. Magyarságtudatom velejárója, hogy szeretem anyanyelvemet és mindent magyarként magyarázok! Az a "költői" kérdés azonban…

Szólj hozzá!

     A franciaországi Lourdes-ot a Mária-kegyhelyek sorában a legjelentősebbek közt tartjuk nyilván. Ez a festői Pireneusok hegy-völgyeiben – a Gave patak mentén –, meghúzódó kis település, 1858 előtt szinte ismeretlen volt. Az események Lourdes-ban is váratlanul…

Szólj hozzá!

Bevezető    Lourdes a fran-cia Pireneusok hegyláncai közt lévő kis telepü-lés, melyről alig hallott a világ 1858-ig. A lakos-ság az 'occitan' helyi nyelvet be-szélte és a fran-ciát sokan meg sem értették. Mégis ez a Lour-des a világ egyik legjelentősebb spirituális helyszíne…

Szólj hozzá!

Előszó 2      A jelenési helyekre való zarándok-latok, a bensőséges Mária-tisztelet megnyilvánulásai, előkészítik a szíveket-lelkeket a Szeplőtelen Szí-vének való felajánlásra, alkalmassá téve őket Szíve Szeretetlángjának befogadására, "mely maga Jézus Krisztus" (I/107)! Szent Ágoston Isten…

Szólj hozzá!

Előszó 1          A magánkinyilatkoztatások között a Mária-jelenések meghatározó szerepet játszanak, sőt VI. Pál pápa kijelentése (Sign.Mag. II/6) nyomán 'Mária-korszaknak' nevezzük történelmünknek 1830-tól eltelt szakaszát, amelyben a nagy Mária-jelenések…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A Magyar Nemzet belföldi hírei 2015. február 5. Abortuszturizmusra buzdítanak     Európa-szerte kínál lehetőséget a nem kívánt terhesség megszakítására az Abortourism elnevezésű fiktív utazási iroda. A nonprofit vállalkozás jóvoltából a nők kiválaszthatják, hol, mennyi…

Szólj hozzá!

A Zsinat tanítja, hogy az „ember az egyetlen teremtmény a földön, melyet Isten önmagá-ért akart”, kezdettől fogva akarta és akarja minden emberi fogan-tatásban és születés-ben. Mert Isten az embert – minden em-bert – „önmagáért” teremti, mégpedig az örök boldogságra…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Tóth Tihamér püspök (1889-1939) 75 évvel ezelőtt, máig aktuális kérdésekre válaszolt szentbeszédeiben,melyet "összegyűjtött munkái" címmel a Szent István Társulat adott ki 1940-ben. Jelen szöveganyag "A tízparancsolat I." című XIV. köteben jelent meg. E poszt ennek alapján…

Szólj hozzá!

IDŐPONTOK: Minden hónap 3. keddjén 17-19 óráig A februári imaest "vezérfonala": Könyörgés a családanyákért, a leendő édesanyákért és a nagymamákért „A családok, ó, a magyar családok szétszórva,mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek!Én Szeretetlángommal fel…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Tóth Tihamér püspök (1889-1939) 75 évvel ezelőtt, máig aktuális kérdésekre válaszolt szentbeszédeiben,melyet "összegyűjtött munkái" címmel a Szent István Társulat adott ki 1940-ben. Jelen szöveganyag "A tízparancsolat I." című XIV. kötetben jelent meg. E poszt ennek alapján…

Szólj hozzá!

Olvassuk az evangéliumot, ahelyett hogy sorozatokat néznénk! Az evangéliumról való napi elmélkedés segít, hogy ráleljünk az igazi reménységre. Ezt emelte ki szentbeszédében Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén – tájékoztat a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Tóth Tihamér püspök (1889-1939) 75 évvel ezelőtt, máig aktuális kérdésekre válaszolt szentbeszédeiben,melyet "összegyűjtött munkái" címmel a Szent István Társulat adott ki 1940-ben. Jelen szöveganyag "A tízparancsolat I." című XIV. kötetben jelent meg. E poszt ennek alapján…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Tóth Tihamér püspök (1889-1939) 75 évvel ezelőtt, máig aktuális kérdésekre válaszolt szentbeszédeiben,melyet "összegyűjtött munkái" címmel a Szent István Társulat adott ki 1940-ben. Jelen szöveganyag "A tízparancsolat I." című XIV. kötetben jelent meg. E poszt ennek alapján…

Szólj hozzá!

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe tartalma szerint ötszörös ünnep 1) Az ünnepnek, Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, melyen a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt. 2)…

Szólj hozzá!

Korszerű-e még a tízparancsolat?  Tóth Tihamér püspök (1889-1939) 75 évvel ezelőtt, máig aktuális kérdésekre válaszolt szentbeszédeiben,melyet "összegyűjtött munkái" címmel a Szent István Társulat adott ki 1940-ben. Jelen szöveganyag "A tízparancsolat I." című XIV.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása