"A magyar népdal - olvassuk Kodály Zoltánnál - az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. A nyelvvel, a táncművészettel, a hiedelemvilággal, a mesevilággal és a viselkedési formáinkkal bennünk élt, hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja.
Attila lakomáján - erről Priszkosz rhétor tudósít - két énekes jött a terembe, hogy a nagyfejedelem előtt erényeit és győzelmeit maguk szerezte énekekben adják tudtul a világnak. Priszkosz megemlékezett a "fátyol alatt vonuló szkíta dalokat éneklő lányokról". A Kárpát-medence felé közeledő avarokról jegyezte fel a görög Theophylaktosz, hogy "vallásos énekekkel magasztalják az áldott anyaföldet"; ugyanő három csoportba osztotta az avarok muzsikáját: hősi énekekre (hümnoi), csatadalokra (paiones) és népi táncmuzsikára (aszmata). Leírása szerint dalaikat részben magányos énekesek - afféle pusztai rapszodoszok -, részben többen énekelték esténként a tábortűznél. Éneküket húros hangszerrel kísérték. A Nesztor-féle Krónika a 885-ös Kijevi hadjárattal kapcsolatban is említést tesz a magyarok énekeiről. Az ősmagyaroknál a regősök a harci cselekmények előtt hosszan és részletesen adták elő őseik harci erényeit és tetteit, hogy a harcosokat bátorítsák. Anonymus Gesta Hungarorumában olvassuk, hogy "a tekerőlantok, az édes szavú kobzok és sípok valamennyien megszólaltak és az énekesek is éneküket mind előadták". Az Árpád-házi magyar királyok mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar zenészeik legyenek. 1458-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus jelentést küldött a pápának a magyar énekes kultúráról: "A királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet nem láttam… Megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúlnak minket". Mátyás király figyelmet szentelt arra, hogy udvarában "honi zenék is elhangozzanak". Az ősök és a hősök emlékét századokon át mondák, mesék és énekek segítségével tartotta fenn az emlékezés. A török idők után kialakult a históriás ének, a magyarság igazi zenéje azonban ott lappangott a nép ajkán. (folyt.)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.