Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért
Szüzességem elvesztése 1.
Szerencsétlenségemre 16 évesen ismertem meg első vőlegényemet. Akkor megint nyaggatni kezdtek a barátnőim , mert én voltam köztük a fekete bárány, aki még szűz. Most, hogy vőlegényem volt, megint unszolni kezdtek, mivel régebben ígéretet tettem nekik, hogy csak akkor teszem meg, ha lesz vőlegényem. Most már nem volt kifogásom. Azt mondtam Estelanak: „És ha állapotos leszek, mint te?” Azt felelte: „Nem, nem, ez nem fog megtörténni, mert már vannak más módszerek is, mégpedig az óvszer.” Az ő idejében még csak tabletták voltak, de most már nincs probléma. Azt mondta, ad nekem öt tablettát, a biztonság kedvéért vegyem be mind az ötöt. Ezen kívül használjunk óvszert, és meg fogom látni, hogy semmi nem történik.
Nagyon rosszul éreztem magam, hogy ezt a buta ígéretemet be kellett váltanom, de attól féltem, hogy megromlik a kapcsolatunk. És akkor, amikor megtörtént, éreztem nyomban, hogy anyámnak igaz volt a mondása: “ha egy lány elveszti az ártatlanságát, magát oltja ki”. Éreztem, hogy valami kialudt bennem, mintha elvesztettem volna valamit, ami már soha nem jöhet vissza, ami már többé nem hozható helyre. Barátnőim mindig szenzációs élményről beszéltek, de bennem csak megdöbbenés, megbánás és egy rendkívüli szomorúság maradt.
Nem értettem, hogy miért mondják, hogy a szex olyan jó. Én úgy láttam, hogy ez így nem volt jó. Hazámban, Kolumbiában, a TV-reklámokban az óvszer biztonságát dicsérik. A szexualitást az emberek örömszerzésre és az egoizmus kielégítésére, a hatalom gyakorlására és unaloműzésre használják. Szomorú vagyok, ha ilyet látok. Ha ezek az emberek tudnák, hogy a valóságban ezek a felszínes érzések a lelket, az embert csak elkábítják, hogy ne gondoljon már Isten parancsolataira! Érdekes, hogy vannak emberek, akik fiatal korukban az 1968-as szexuális szabadságot követelő mozgalomhoz tartoztak, érett korukban maguk ismerték el, hogy milyen tévúton jártak, és mennyi kárt okoztak az embereknek, még az utódaiknak is.
Ami engem illet, a szüzességem elvesztése után nemcsak végtelenül szomorú voltam, hanem féltem hazamenni, nem tudtam anyám szemébe nézni, mert attól féltem, hogy kiolvassa belőle, mit tettem.
Haragudtam a barátnőimre, magamra is haragudtam, hogy olyan hülye voltam, és hagytam magam rábeszélni, hogy olyat tegyek, amit nem akartam, és mindezt a barátnőimtől való félelmemben tettem.
Estela tanácsai és minden óvintézkedés ellenére az első nemi érintkezés után állapotos lettem. El tudják képzelni egy 16 éves lány félelmét 'állapotos'! (Ezután a mondat után elcsuklott a hangja, és sírt! – szerk. megjegyzése.)
Sok változást vettem észre a testemen. Minden félelem ellenére gyengéd érzéseket is tápláltam a baba iránt, aki bennem volt, aki sarjadt, és egyre erősebb lett.
Beszéltem az akkori vőlegényemmel és elmondtam neki mindent. Meglepődött és megijedt. Valahogy azt vártam, hogy azt mondja: „Akkor házasodjunk össze.” Én 16 voltam, ő 17. De azt mondta, emiatt nem ronthatjuk el az életünket, el kell vetetni. És így folytatódott tovább, leverten, gondterhelten, szomorúan, kiszolgáltatottan és végtelenül szomorúan. Haragudtam Estelára, aki megígérte, hogy nem történhet semmi.
Az abortusszal kapcsolatban azt mondta nekem Estela: „Ne aggódj, semmi az egész. Ne felejtsd el, hogy nekem néhányszor már át kellett ezen esnem. Először kicsit szomorú voltam, másodszor már kicsit könnyebb volt, harmadszor pedig már nem éreztem semmit.”– mondta.
Azt válaszoltam, hogy: „El se tudod képzelni, mi történik, ha hazamegyek, és anyám egyszer meglátja a heget. A fájdalom, amit ezzel okozok neki, az megöli őt.” Megnyugtatott, és azt mondta: „Már nem csinálnak olyan nagy vágást. Amit láttál, az azért volt, mert a baba már nagy volt. Már az ötödik hónapban voltam. A tied még pici. Anyád észre sem fogja venni.”
Ó, testvéreim, milyen szomorú ez a dolog! Micsoda fájdalom. Úgy láttatja és úgy elbagatellizálja ezt a Sátán, mintha ez nem lenne fontos, mintha jelentéktelen dolog lenne. Mintha egy abortusz a legtermészetesebb velejárója lenne ennek az istentelen világnak!