E tanúságtételt, a Hajnal szép Sugara blog számára
írta Horváth Mária a "Békesség nektek!" c. könyve alapján.
Az álombéli látomás
Sétám alatt egy sarokhoz érve megálltam, és mintegy kényszerítve felfelé néztem az égre. Egy gyönyörűséges szép Hölgyet láttam, hófehér felhőkön állva, mezítelen lábáig érő szürkés-fehér ruhában, kékes árnyalattal színezve - derekán és két karja alján a ruha behúzva. Szépséges arcán, kezein, lábain kívül semmi, még a haja sem látszott ki alóla. Jobb oldalát repkedő hófehér Galamb töltötte be.
Lenyűgözve térdre estem. Ekkor leereszkedett a fel-hőkkel együtt és fölém rakta áldott kezeit, egészen a fejemre téve. Elragadtatott állapotomban csak becézni tudtam őt, Anyukámnak, Édesanyámnak szólongatva és – ma sem értem, milyen merészség indított rá – kinyújtottam kezemet és megsimogattam karjait. Valóságosan éreztem Őt, mint egy hús-vér embert, de mégis ez egy átszellemült érintés volt.
Sokáig fogta mindkét kezével fejemet, majd ezt mondta:
"Be kell végezned a felada-todat!"
Hangja mint a legtisztább forrás, mint a legszebb muzsika, lágy volt, de határozott.
Ekkor magamhoz tértem.
Egész testemben reszkettem, és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Az ágyról leszállva azonnal földre borultam és egyvégtében dicsértem Őt, Anyukának becézve sokáig. Nem voltam magamnál. Könnyeim folyamatosan hullottak, nem tudtam megállítani őket. Fölfoghatatlan boldogság járt át. (folyt.)
