Hívják azt a papot!
.jpg)
Egy budapesti klinikán súlyos epekővel operáltak meg egy katonatisztet. Öt-hat hétig jóformán csak injekciókkal tartották benne a lelket. Meg is mondták neki, hogy betegsége emberi számítás szerint halálos. Megtéréséről azonban hallani sem akart, de egy jól eltalált pillanatban mégis csak elfogadta a Csodásérmet – mondván –, hogy
utóvégre "se nem árt, se nem használ", de papot ne hozzanak – tette hozzá!
Egész nap föl sem hozták neki ezt a témát, pedig állapota válságosabbra fordult. Annál sűrűbben fohászkodtak azonban a nővérek a Csodálatos Szűzhöz, hogy ne hagyja elveszni a Szent Fia Drága Vére által megváltott szegény lelket.
És az érem dolgozott. Éjjel a nagybeteg egyszer csak megszólalt:
- Hívják azt a papot!
Az ápoló kedves nővér nyomban indult is, nehogy késve érkezzen a pap. De már szaladnak utána, hogy nagy baj van: mert a beteg kidülledt szemekkel földhöz vágta a feszületet és messze eldobta Érmét is.
A gonosz lélek indított rohamot még egyszer s utoljára kiszemelt zsákmánya ellen.
Kérlelték, nyugtatták a haldoklót. Négyszer is visszakötötték rá az Érmet, de ő mindannyiszor letépte, eldobta. Utoljára már közeledni sem lehetett hozzá.
- Menjenek innen, mert ütök! – kiáltotta.
Mialatt így viaskodtak vele, megérkezett a főtisztelendő úr. Magával hozta Mária Fiát, a Béke Istenét. Amint belépett a szobába, a haldokló Laudetur Jesus Christus-szal köszöntötte. Feszületet és Érmet kért, s megható töredelemmel meggyónt, megáldozott. Alighogy véget ért a szertartás, félórára rá csöndes megnyugvással adta vissza megtisztult lelkét teremtő Istenének.
