Mindenszentek Napja – mint főünnep – azoknak a szenteknek (tehát a Megdicsőült Egyháznak) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2), vagyis a Szenvedő Egyház (az üdvösség várományosainak) ünnepével!
Mindenszentek Napjának estéjét a halottak napi estének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottakért.
Ezen estén – ahány halottja van a családnak –, annyi gyertyát szokás gyújtani otthon és elimádkozni értük a rózsafüzért, ezen záró imával:
Adj Uram örök nyugodalmat (......), és az örök Világosság fényeskedjen neki(k)! Nyugodjan(ak) békességben, Jézus, Mária szent nevében. Amen.
A Mindenszentek napját ünneppé III. Gergely pápa (690-741) tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emlékezetére.
IV. Gergely pápa (790-844) tette november 1-jére és egyetemes ünneppé.
A Mindenszentek Ünnepe ekklesziológiailag (egyháztanilag) a Diadalmas (megdicsőült) Egyház ünnepe, amely a mennybe jutott, üdvözült lelkek társasága. Őket a „szentek egyezsége” köti egybe a földön élő lelkekkel (a Küzdő Egyházzal) és a tisztítóhelyen szenvedőkkel (a Szenvedő Egyházzal). A Katolikus Egyház tanítása szerint az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Mi imádkozunk értük (vagy hozzájuk), ők pedig segíthetnek rajtunk! (Mellesleg, a Szeretetláng lelkiség "kegyelmi stratégiája" is erre, az un. "egész emberiségre" a Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház összefogására alapoz!)
Amiként a Katolikus Egyházban a Mindenszentek Napján tartott szentmisék állandó könyörgése is így szól: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”
Szent Bernát apát, így ír: „Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és a mai napon különösen ünnepeljük? Ugyan mit számít azoknak a földi dicsőítés, akiket a Fiú biztos ígérete szerint maga a mennyei Atya dicsőített meg? A szentek nem szorulnak rá a tiszteletünkre, ez csupán a mi érdekünk, csak a mi hasznunk! Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem. Az első ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt – vagy még jobban megerősít – az, hogy átérezzük boldogító közösségüket, és majdan méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban: találkozzunk Máriával a mi Anyánkkal, a pátriárkák karával, a próféták soraival, az apostolok testületével, a vértanúk népes seregével, a hitvallók táborával, a szüzek kórusával, egyszóval együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével, a mi Urunk Jézus Krisztusban.”