HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

   Szellemi létünk legjel-lemzőbb vonása a gon-dolkodás, a keresés, a megismerés, a kérdés-feltevés és a válaszadás.    Fogantatunk, szüle-tünk, élünk, meghalunk és megítéltetünk! Így kezdődik, folytatódik és fejeződik be földi zarándoklatunk, végleg meghatározva…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!   

Szólj hozzá!

A NŐK LAPJA 2013. november 20-i számának 7. oldaláról Napi 20 ezer leányanya   Az ENSZ A világ népességének helyzete 2013-ban című jelentése riasztó adatokat osztott meg a fiatalkorú anyák helyzetéről: • Naponta 20 ezer, évente 7,3 millió 18 évesnél fiatalabb lány…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasóim! Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony! Köszöntsük Szűzanyánk Szívének Szeretetlángját – Jézust!  "Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok. Nem kívánok külön ünnepet!” (Lelki Napló,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, gondolj időnként arra, hogy talán azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Nesze neked széplelkű ifjúság!      Egyik nap gyerekkönyvet szerettem volna venni egy 8 éves kisfiúnak.Bementem a Libribe. Megálltam az "ifjúsági irodalom" címszó alatt, körülnéztem és elképedtem.Csak a címük és a borítójuk alapján még magam sem olvasnám el ezeket, de…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Engesztelés és bűnbánat       Elengedhetetlenül fontos feladat az engesztelés, amelyben részt kell vennie az Egyház minden, a probléma komolyságának tudatában lévő tagjának. Különösen fontos az ima, valamint az egyházmegyékben, a plébániákon és a családokban végzett…

Szólj hozzá!

A kísértő végcélja a kárhozat!       A WHO adatai szerint az utóbbi harminc évben a világon körülbelül egymilliárd terhességmegszakítást hajtottak végre. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik embert már az édesanyja méhében megöltek.       Sajnos, ezek a gyerekek nem…

Szólj hozzá!

Áldozat, imádság, ez a ti eszközötök!       A New York-i Msgr Philip J. Reilly atya, a Helpers of God's Precious Infants (Isten Drága Kisdedeinek Oltalmazói) nevű szervezet alapítója, több mint harminc évig különféleképp harcolt a gyilkosságok megállításáért.…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

(A tegnapi cikk folytatása)      A test egy negatív nyelvezetet is magába foglal: a másik elnyomásáról, a birtoklás és a kihasználás vágyáról, mindazonáltal tudjuk, hogy ez a nyelvezet nem tartozik Isten eredeti tervéhez, hanem a bűn gyümölcse. Amikor a test elszakad a…

Szólj hozzá!

HŰSÉGGEL KRISZTUSHOZ — HŰSÉGGEL EGYMÁSHOZ!Szeretetláng-imaestek a magyar családok egységéértpüspökeink vezetésével! Szentségimádás, Szentmisemajd házaspárok számára személyes közbenjáró ima püspöki áldással   HELYSZÍN: A Szeretetláng Mozgalom Szent Családról…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

XVI. Benedek pápa írása a szexualitás valódi vonzerejéről      „A szexualitás valódi vonzereje az Isten szeretete által megnyíló távlatok nagyságából születik” – mondta XVI. Benedek a II. János Pál Pápa Intézet konferenciája résztvevőinek, emlékeztetve: hogy a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Néhány méltatlankodó hozzászólást kaptam, melyek nem kevesebbet állítanak, minthogy dohányzással kapcsolatos fenyegetéseknek a fele sem igaz! – Válaszom: Mérget vehetünk rá (pl. nikotint), hogy ez így igaz! Viszont a másik az fele valóban HALÁLOS! Magyarországon még…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka III. 7.   Talán bizony önbizalmat ad, vagy nyugtat?(Csak azt nyugtatja, aki már rászokott!) A nikotin nagyon erős méreg, károsítja a szervezetet. Élettani szempontból elsősorban a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása jelentős,…

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka II. 3. A cigarettázás hatással van a vér ösztrogén (fontos női nemi hormon) szintjére is. A dohányzás antiösztrogén hatását vizsgálatok bizonyítják. A lecsökkent ösztrogén csontritkulást, korai menopauzát, fokozott foltos…

Szólj hozzá!

A dohányzás mellőzésének 12 kőkemény indoka I.    1.   Miért is dohányzunk? A fiataloknál a dohányzás általában egyfajta lázadás, vagányság vagy annak módja, hogy ne "lógjanak ki" egy társaságból (bandából). Sokan azt gondolják hogy a dohányzás elősegíti a…

Szólj hozzá!

      Az 1950-60-as években ha egy nő dohányzott, biztosan nem az utcán tette, maximum szűk baráti társaságban. Ma már nem lehet különbséget látni a nők és a férfiak dohányzási szokásai között. De tekintsük át, hogy e nagy "egyenjogúsodásban", minek néznek elébe a…

Szólj hozzá!

 Bevezető ima mindennap:Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Bevezető ima mindennap:Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

         A minap elhaladt mellettem két "sajátosan öltözött", de igen szép arcú tizenéves lány, cigarettával a kezükben. Összeomlott bennem a világ, mert olyan visszataszító dohányszag maradt utánuk, mintha egy kocsmai hamutartóból inhaláltam volna. Elgondolkodtam. Bizony…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

 Bevezető ima mindennap:Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Bevezető ima mindennap: Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Élni vele, Vele élni!      Az Eucharisztia igazságát, a csodák által is egyértelművé akarja tenni Jézus, hogy amit tanított az nem csak igaz, hanem maga az Igazság!     A méltó Szentáldozás minden hívő számára a legnagyobb ajándék, erősítő és csoda. Jézus önmagát…

Szólj hozzá!

Bevezető ima mindennap:     Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel,…

Szólj hozzá!

A vércsoport egyezik a Lancianó-i Eucharisztia csoda vizsgált adataival! Ezt követően dr. Ricardo Castanon Gomez elérte, hogy összehasonlíthassák a labor eredményeket a Lanciano-i csoda után történt labor eredmények-kel, megint csak a minták eredetének elhallgatása mellett. A…

Szólj hozzá!

Bevezető ima mindennap:     Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünkSzeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk,és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal adicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Mire számíthat a kedves Olvasó, ez új esztendőben?      A "jöhet-e valami jó Názáretből?" E natanaeli kérdést (Jn 1,46) sokan átértelmezhetik a "jöhet-e valami tiszta és jó az internetről"?Nos, kedves Olvasóim én mindent megteszek, hogy e kérdésre kedvező választ nyerjen:…

Szólj hozzá!

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep   Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való…

Szólj hozzá!

Az oltár titka      Két ausztrál, Mike Willesee újságíró és Ron Tesoriero jogász, akik jelen voltak a vizsgálatnál és ismerték a minta eredetét is, megkérdezték a professzort, hogy mennyi ideig maradnának életben a fehérvértestek egy vízbe merített emberi szövetben. A…

Szólj hozzá!

 Bevezető ima mindennap:Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Az értünk dobogó Szív      1999. október 5-én a bíboros, helyetteseinek jelenlétében Dr. Castanon mintát vett a Húsdarabból. A mintát, forrásának megjelölése nélkül egy New York-i törvényszéki laboratóriumba küldték vizsgálatra. Dr Frederick Zugibe kardiológus és…

Szólj hozzá!

Bevezető ima mindennap:Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A kispap és az ateista      A papnövendék és az ateista egy kupéban utaztak a vonaton. Csend volt és csak a kerekek zakatoltak untalan.A kispap, elmélyülten egy szentes könyvet olvasott. Unatkozva nézelődő utastársa ezt látva, nem bírta ki szó nélkül és megtörte a…

Szólj hozzá!

A hit szembesíti az elmét      Argentinában a Buenos Aires-i érsekségen 1996-ban, amikor a jelenlegi pápa, Ferenc még segédpüspök volt, különleges eucharisztikus csoda történt. Ő maga fotóztatta le és rendelt el nyomozást a rendkívüliség ügyében, melynek eredményei minden…

Szólj hozzá!

 1/9 Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez Imádság a Békéért, Nemzetünkért, Elöljáróinkért, Közösségeinkért, Családunkért, Születendő gyermekekért, Betegeinkért, Halottainkért, az Üldözött Keresztényekért, Pál testvérért és a Nagy Magyar Engesztelés…

Szólj hozzá!

Bevezető       Sajnos mi emberek, egyszerűen tudatában sem vagyunk annak, hogy mennyi csoda veszi körbe életünket, nemcsak érzékeinknek adományaival, hanem a természetfeletti misztériumok egész sorával! Ezek közül a legeslegnagyobb az Eucharisztia igazsága, vagyis a feltámadt…

Szólj hozzá!

A vak leány      Volt egyszer egy árva, vak leány, aki nagyon szomorú volt fogyatéka miatt. Egy fiú udvarolt neki. Sokat segített neki mindennapi életében, és hűségesen mellette volt hosszas kórházi kivizsgálása során is. Egyszer azonban megkérte a kezét. Ám a lány így…

Szólj hozzá!

Előszóként      Évek óta látható egy közel 10 perces film a youtube-on, "Euchraisztikus Csoda – Buenos Aires" címmel. Lásd ITT! Ez csupán részlet egy 30 perces dokumentumfilmből, melyet két ausztrál, Mike Willesee újságíró és Ron Tesoriero jogász készített az…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim!      Túl vagyunk a "Szilveszteren" és egy új esztendő küzdelmei előtt állunk!     Figyelmetekbe ajánlom a december 30-31.-i Szent Szilveszterről szóló posztomat, melyben e szentnek ‒ hogy küldetését végbevigye ‒ 365 lépcsőn keresztül kellett haladnia.…

Szólj hozzá!

+! Kedves Olvasóm!Nem kívánok többet, mint amennyit szeretne,ám ha az Úrtól megkapta, legyen megelégedve! Dolgozzon úgy, mintha örökké élneés imádkozzon úgy,mintha mindjárt meghalna!Érintse meg szívét a Szűzanya Szeretetlángja,időmértéke legyen az Irgalmasság Órája!A…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása