Nyikolaj Jemeljanov Jerej orosz ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/
Vád éri az Egyházat, hogy bűnösnek ítél minden a két nem közti testi kapcsolatot.
/Ezzel szemben/, az ősi egyházi kánonok azt a viszonyulást nevezik bűnnek, hogyha a házastársak testi kapcsolatára, mint valami undorító, bűnös dologra tekintenek. „A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amelyhez, kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk.” Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században.
Mi hát az, amit az Egyház nem fogad el? Mi iránt viszonyul abszolút mértékben kompromisszum nélkül és nevez bűnnek? Szent Gergely idézett szavaiban van egy nagyon világos utalás: „ha nem áll a szeretet alapján”. Valóban, az Evangéliumban nem találhatjuk meg a bűnök formális listáját vagy a bűnös cselekedetek tételes felsorolását. Azért nem, mert a bűnnek nem létezik és nem is létezhet formális meghatározása. A bűn az, ami akadályozza az embert, hogy szeresse Istent és a felebarátait. Ez az, ami megosztja az embereket, ami az embert végtelenül magányossá teszi. Ez a bűn egyetlen pontos meghatározása. Ebből teljesen nyilvánvalóan és elkerülhetetlenül következik az a kompromisszum nélkül álláspont, amelyet az Egyház foglal el minden rossz és bűn iránt. Az Egyház nem hagyhat jóvá és nem áldhat meg semmilyen olyan kapcsolatot az emberek között, amelyek megosztottsághoz, szakadáshoz vezetnek és ezeket bűnösnek nevezi. Feltétlenül meg kell érteni, hogy az Egyház az emberek közötti kapcsolatokat nem akkor nevezi bűnösnek, amikor azok valamilyen formális határozattal kerülnek ellentétbe, hanem amikor azok megosztottsághoz és elidegenedéshez, magányhoz vezetnek.
/Sajnálatos, ha valaki/: a bűnt a csúfsággal és a rossz viselkedéssel azonosítja és mintegy szembe állítja vele a fájdalmat. Csakhogy a valóságban a bűn egyáltalán nem mindig tűnik csúfnak, azonban mindig fájdalomhoz és magányhoz vezet. Emlékezni kell arra, hogy a bűn az, ami ellentétes a szeretettel és összeegyeztethetetlen vele. Ezért amikor megpróbáljuk értékelni az emberek közötti viszonyt és megérteni, hogy az „bűnös-e” vagy sem, akkor elsősorban nem külső jeleket kell keresnünk (az emberek viselkedésében vagy a kapcsolat formájában), hanem azt kell megértenünk: segítik-e ezek a kapcsolatok, hogy egymás szeretetét tanulják, vagy pedig szeretetlenséghez, szakadáshoz vezetnek?
/Az életet, a halált és a házasságot nem lehet 'csak úgy' próbálgatni! Próba-élet, próba-halál, próba-házasság nincs! (II. János Pál)/