HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az iszlám terjesztése a migránsok célja
dr_youssef_khalil.jpg     Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, mert az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta lapunknak adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette:
meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A főpap ugyanakkor nem hallott arról a több ezer koptról, akiket a magyar állam telepített le Magyarországon.
– Mióta létezik a kopt egyház Magyarországon, s mi hívta életre?
– A kilencvenes években kopt fiatalok dolgoztak Magyarországon, akik arra kérték a kopt pápát, III. Senudát, hogy küldjön papot számukra, aki lelki életüket ápolja. Így érkeztem Magyarországra 2004-ben.
Az Iszlám Állam miatt milliók kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Hogyan lehetne megfékezni a terrorszervezetet?
– Magyar állampolgárként mondom most a véleményem, nem mint vallási vezető. Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, amelyeket a bevándorlással kapcsolatban hozott. Olvastam azt a szöveget, amelyet a kormányfő a külföldre akkreditált nagykövetek előtt mondott; nagyon örültem annak, hogy van egy európai politikus, aki ennyire tisztában van a kialakult helyzettel, és érti is, mi történik. Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.
– Miért nem engedik be? Tudja? Azért, hogy ide jöjjenek, és megszállják Európát. Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni.
Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.
– Kissé sötét prognózis.
– Valóban borús a jövő. Kihasználják az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják, csak éppen Krisztust veszik ki belőle.
Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt.
– Meg lehet állítani a migránsáradatot?
– Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik
öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.
– Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.
– Integrálhatók még ezek az emberek?
– Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz.
– Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?
– Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.
– Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?
– Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.
– Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?
– A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek.

 (Szerkesztett változat!) Forrás: Nagy Béla / Magyar Nemzet. Az eredeti cikk megtekinthető ITT 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr727798754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2015.09.19. 03:49:11

az európai civilizáció dekadens, és haldoklik. itt már nincsenek valódi államok, nincs szólásszabadság, nincsenek országok, nincsenek kormányok. (bár magyarország ez alól majdnemhogy kivétel, itt azért valamennyire van még kormányzás).

az úgynevezett európában nincs valódi terméklétrehozás, nincs valódi munka, jóllétben üldögélni, szakértgetni akar mindenki bármiféle valódi képességek, és tudás nélkül, lehetőleg egy kényelmes állami hivatalban szarva, amihez az alapot 80%-os adó beszedésével teremtik meg a valódi terméklétrehozók munkájának államilag kontrollált elrablásából.

itt nem születik elég gyerek, mert a férfiak reproduktív jogait nem ismerik el, és ezzel összefüggésben nem ismerik el a férfiak más alapvető emberi jogait sem: a jogaikat a gyermekeikhez, családjukhoz, ingóságaikhoz, ingatlanjaikhoz, elkövetett bűncselekménynek megfelelő büntetéshez, törvény előtti egyenlőséghez.

így aztán nincs valódi ipar sem, nincs hadsereg, nincs széles körű igény a társadalom fenntartására, az intézményrendszer nem legitim, a köztisztviselők nem reprezentálnak legitim államapparátust.

ennek eredménye az, hogy európa - konkrétan nyugateurópa - keresztény, fehér faját kb 10-20 éven belül lecserélik az arab/muszlim fajú afrikai/közelkeleti fajok, ha a migráció a jelenlegi ütemben folytatódik.

és ez a lecserélés brutális lesz, együttélés helyett kényszerített beolvasztással, a keresztények fizikai kiírtásával fogják elérni.

vége az eunak. vége az úgynevezett liberalizmusnak, ami a világ uralkodó ideológiájának képzelte magát, napról napra bukik el, és pusztul el az internacionalista álom, aminek az üldögélős élősködés, a bécsi cukrázda hazug mítosza, a 6 millió forintból 300ezres buszmegállók felépítése, a tudománytalanná váló oktatás, az állami pénzből való pocaklakóminimanószakértgetés, és egyéb antikapitalista, szocalista baromságok kövezték ki a koporsóját.

az eunak el kellett buknia, és brutális lesz majd az, amikor a nagy baloldali megmondóemberek, férfigyűlölő feministák, liberális adószarók azzal szembesülnek majd hirtelen az utcán, amikor az alájuk éppen kikiáltott muszlim kalifátus speciális egységei a nyílt utcán vágják át a torkukat vásári atrakció gyanánt.
süti beállítások módosítása