HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az értelemmel bíró ember felelőssége

     Végtelenül szerető nagylelkűség a Teremtőtől, hogy öntudattal bíró értelmet adott az embernek, aki aztán sajnos, hálátlanságában "értelmes" érvekkel képes megtagadni Őt és ebben még "segítséget" is szívesen fogad. Mennyien keresik a teremtés bizonyítékait és az istenérveket, miközben megfeledkeznek a legkézenfekvőbb bizonyítékról – arról –, hogy egyáltalán képesek keresni! Ó, milyen furcsa is a bűnnel fertőzött ember hozzáállása, miszerint kevéssé viseli el az egészséges tanítást, saját kívánságai szerint seregszámra szerez magának tanítókat, mert viszket a füle; nem hallja meg az igazságot, és átadja magát a meséknek. (vö 2Tim 4,3-4)

     Egy ausztrál internetes felmérés szerint, a forrás nélküli, ellenőrizetlen hírek özönének köszönhetően hiszékenyebbé váltak az emberek. Sokan gondolkodás nélkül elhisznek bármilyen hírként tálalt információt, függetlenül attól, hogy mennyire tűnik valószerűnek annak tartalma.
 tv.jpg    A hiszékeny ember bár soha nem ártatlan sorsának alakulásában, ám felelősség terheli a környezetet és a társadalmi közeget is. Általános tapasztalat az, hogy az emberi butaságot csak az emberi hiszékenység tudja túlszárnyalni! Ennek szomorú ténye, egészen különböző életsorsokon is kimutatható – és bizony megdöbbentő –, hogy szinte azonos megtévesztési sémák áldozatai. Ide sorolhatók a csábítás trükkjei – a másik birtoklására, a vallásalapítók győzködései "szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét." (Róm 16,18), és a politikusok mindennapos ámításai – a világi hatalom birtoklása érdekében. Ám végnélkül sorolhatók a mai kor emberének értelmi-érzelmi megpróbáltatásai, hiszen lépten-nyomon találkoznak rendkívüli történetekről szóló híradásokkal, játékfilmekkel, okkult-ezoterikus műsorokkal, könyvekkel. Ezek kivitele és tartalma áltudományos, érzelmes-nyájas vagy brutális, de mindenképp lélekromboló, mert mondanivalójuk nem az Isteni parancsolatokon alapszik, hanem az ügyes sátáni praktika eredménye. A megtévesztő szellem (vö 1Tim 4,1) mindenkit lépre akar csalni, hogy népet gyűjtsön maga köré a kárhozatba.
alattomos2.jpg     A sátáni manipuláció alattomos megnyilvánu-lása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos lenne mindenkiben tudatosítani, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem "tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), a bűnök és a hiszékenység révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki jövőjét, konkrétabban, végleg eltávolítani a Teremtőjétől. A sátán legnagyobb bravúrja, hogy próbálja elhitetni, hogy nem is létezik. – És ez oly sokaknál sikeres, minek eredményeként azt hiszik, hogy személyes ördög nincs, miként a pokol sem létezik! Örök életük legnagyobb tévedése!
Mivel hiszékenységükben egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, kevesen látják át a bűn szerzőjének taktikáját, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják. Emiatt, sokan tudatlanul esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének, hiszen nem tanították meg nekik azt, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit megengednek neki! A Jézustól kapott eszközeinkkel, a szentségi élettel – bár harc árán –, de száműzhetnénk sorsunk alakításából a démoni erőket. A lelkek elerőtlenedésével beépül az akaratba a jóra való restség, miáltal nem képesek felvenni tudatosan keresztjüket (Mt 16,24) és képtelenek az egymásért való áldozathozatalra! Ennek tudható be, hogy a bűn természetszerűen elburjánzik a társada-lomban, s nyomában már-már fennállhat a tömeges elkárhozás veszélye! Ha egy annyira vágyott "távoli civilizáció" küldötte megjelenne a földön, a fogadóbizottságból bizonyára megrökönyödést váltana ki, a Föld lakóihoz intézett első szózata, mely tán így hangzana: Eszeteknél vagytok ti? Ti, akikhez Isten személyesen küldte el Szent Fiát, hogy tinálatok és a ti kezetek általi kínszenvedése és kereszthalála által váltsa meg az egész Univerzumot, ti képesek vagytok megtagadni Őt? Múlandó percekért kockáztatjátok az örökkévalóságot? Ó ti balga földlakók! Hányszor, de hányszor esdekelt felétek Isten Szentséges Anyja, hogy térjetek meg és kövessétek Szent Fiát, hogy részetek lehessen az Örök Üdvösségben!

     Ámde a földgolyó akkori liberális Kormányzata, nyomban egy kommünikében tenné közzé, hogy "az interplanetáris találkozó megvalósult ugyan, de a tolmácsgép elromlott és a fordítás félre sikerült"! – És sajnos, mily sokan inkább ezt hinnék el!

 huseg_a_hoherhoz.jpg    A hiszékeny ember földi életében, nem csak saját hóhérait képes ma-ga fölé megválasztani, de majdan az Antikrisztus egyházellenes "észérveit" is követendőnek talál-hatja! Sajnos okkal aggódik az evangélista: "amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) A válasz: TALÁL! De milyet?! Mert nem a hitismeretek hiánya az elsődleges ok, hanem az a lelkületi eltorzulás, melyet a két évszázados "felvilágosodás" szellemisége sulykolt a lelkekbe! Ettől kezdve lényegi változás, már csak a szívében és lelkületében megváltozott embertől várható, nem véletlen tehát, ha az emberiségért (a gyermekeiért) aggódó Istenanya is ebben látja a megoldást.
     Isten Szentséges Anyja ezen fenti végzetes veszélyek elkerülésére kínál hatékony eszközt és kellő kegyelmi erőt a Szeretetláng üzenetében! „Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem! (I/71-72) Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. (...) Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább! (I/37-38) Ne engedjétek magatokon úrrá lenni a jóra való restséget! Ez minden bajnak a gyökere, mely lelketekbe férkőzik. (I/89) Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130)
Mit lehet még ehhez hozzá tenni? "Akinek van füle a hallásra, hallja meg!" (Mk 4,9) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr454678662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása