(Melanie írásának, folytatása)
Szeptember 20-án, a jelenés másnapján kora hajnalban elindultunk Maximinnal. A plébániára érve kopogtattam. A plébános úr házvezetőnője nyitott ajtót és megkérdezte, mit akarunk. Franciául válaszoltam (én, aki ezt a nyelvet eddig soha nem beszéltem): A plébános úrral szeretnénk beszélni! – "És mit szeretnétek neki mondani?" – kérdezte. Azt akarjuk neki elmondani kisasszony, hogy tegnap felmentünk a Baisses-i hegyekbe legeltetni a teheneket, s amikor megebédeltünk stb. Elmeséltünk neki jó sokat abból, amit a Szent Szűz mondott. Ekkor megszólalt a templom harangja, ez volt az utolsó beharangozás a misére. Perrin abbé, La Salette plébánosa aki mindent hallott amit elbeszéltünk, nagy robajjal kinyitotta az ajtót, sírt! A mellét verve így szólt:
"Gyermekeim, el vagyunk veszve. A jó Isten meg fog büntetni bennünket. Ah, Istenem, a Szent Szűz volt az, aki nektek megjelent!" Ezzel elment misézni. Maximin. a házvezetőnő és én egymásra néztünk, majd Maximin megszólalt: "Én elmegyek édesapámhoz Corps-ba." Elváltunk.
Mivel gazdáim nem parancsolták meg, hogy azonnal menjek haza, miután beszéltem a plébános úrral, úgy gondoltam nem lesz baj, ha ott maradok a szentmisén. Bementem tehát a templomba. A mise elkezdődött; az első evangélium után a plébános úr a nép felé fordult és megpróbálta elmesélni híveinek a jelenést, mely tegnap az ő hegyeik között történt s intette őket, hogy többé ne dolgozzanak vasárnap. Feltörő zokogása meg-megszakította szavait és mindenkit megrendített. A szentmise után hazamentem gazdáimhoz. Peytard úr, aki még ma is La Salette polgármestere, eljött hozzám és kikérdezett a jelenésről; miután meggyőződött mindannak igazáról, amit elmondtam neki, úgy ment el, hogy ő is hitt.
Egészen mindenszentek ünnepéig tovább szolgáltam gazdáimnál. Ezután pedig otthon Corps-ban, bentlakó növendék lettem a Gondviselésről nevezett nővéreknél. (folyt.)