Egy ismeretlen falu
Grenoble környékén a La Salette-Favallaux falucskát még a részletesebb térképeken is alig találhatjuk meg. Parányi ez a festői környezetben meghúzódó település, de mégis világhírnévnek örvend a Szent Szűz 1846. szeptember 19-én történt jelenése és üzenetei miatt.
La Salette az Isere és a Magas-Alpok közös tartományi határán, a Pelvoux hegytömb peremén fekszik.
Északra a Gargas tömege emelkedik a magasba, keleten a Chamoux hosszú hegygerince, melyek csúcsai meghaladják a 2200 métert, s a környező hegyekkel egy hatalmas medencét fognak közre. La Salette községet a mélyebben fekvő völgyekben elszórt mintegy 12 tanya alkotja. A falut úgy érjük el, ha Corps-nál lekanyarodunk Napóleon útjáról és a Séziai hegyszoros hegyi útján felkapaszkodunk. (Napóleon 1815-ben Elba-szigetéről visszatérve ezen az útvonalon haladt Párizs felé.)
A 19. század közepén ez az út még keskeny hegyi ösvény volt. Abban az időben több mint 600 paraszt népesítette be a tanyákat. Szegényen, magukba fordulva éltek ebben a zárt völgyben, kiszolgáltatva a rossz termés és a járványok következményeinek, nem is igen törődve azzal, hogy mi történik máshol. A plébánián csupán egyetlen pap gyakorolta szolgálatát – nem sok sikerrel. Kevés hívő járt a vasárnapi misékre, s azok is csak a hagyomány vagy a megszólás elkerülése miatt mentek el.
Elsősorban ezek a durva, faragatlan hegylakók részesednek a Szűzanya üzenetében, gondjaikkal, bajaikkal együtt, amelyek mélyen áthatják a La Salette-i Mária-jelenés történéseit. Ezek mondanivalói annyira aktuálisak, hogy mi, mai emberek sem tehetjük meg, hogy ne alkalmazzuk magunkra!
Két szegény gyermek Mélanie Calvat és Maximin Giraud, ők voltak Szűz Mária megjelenésének tanúi.
Maximin Giraud Corps-ban lakott kerékgyártó édesapjával. (Képen a szülőháza) Egy évvel a jelenések előtt halt meg az édesanya. Az apa újranősült. Maximin magára hagyottan nőtt fel, minden terv és cél nélkül egyik napról a másikra élt. Ideje legnagyobb részét kutyájával és kecskéjével töltötte, velük járta a hegyi ösvényeket. Sem iskolába, sem hittanra nem járt. Corps-ban mindenki az occitani nyelvjárásban beszélt, így Maximin is. Csak egy-két szót tudott franciául, amit a fuvarosoktól és az utasoktól tanult el a postaállomáson. Tizenegy éves.
Mélanie Calvat nemsokára tizenöt éves, de nem látszott annyinak. Ő is Corps-ból való. (Képen a szülőháza) Édesapja deszkafürészelő, de más munkát sem vetett meg, mert nagy a családja. Az 1827 és az 1844 közötti években a Calvat családban kilenc gyermek született, Mélanie a negyedik. Még mielőtt tizedik életévét betöltötte volna, mint pásztorlányt kihelyezték a környék tanyáira. Ezért 1846 tavaszán a La Salette-i tanyák egyikén, az Ablandins-beli Pra család szolgálatában állt. Otthonától távol félszeg és zárkózott lett. Írni, olvasni ő sem tudott. Mivel nem járt hittanra, a Corps-i plébános nem engedte meg, hogy elsőáldozó legyen.
A két gyermek nem ismerte egymást, Mélanie csak ritkán, a téli időben jött vissza Corps-ba.
Egy őszi nap ezernyolcszáznegyvenhat szeptember közepén Pierre Sebne, egy Ablandins-i parasztember pásztora megbetegedett. A gazda tehát lement Corps-ba a barátjához, a kerékgyártó Giraud-hoz, s megkérte, hogy adja kölcsön fiát, Maximint.
"Mémint pásztornak? Túlságosan szeleburdi ő ehhez!" – válaszolta az apa, végül azonban megegyeztek és szeptember 14-én a kis Maximin már ott volt Ablandins-ban, ahol 17-én pillantotta meg először Mélanie-t. 
