1775-ben, hetvenkilenc évesen meg-kapta az engedélyt, hogy végre elbúcsúz-zon az egyházmegyétől, és visszatérjen redemptorista testvérei közé.
És ekkor még tizenkét év állt előtte! Ezeket az éveket Nápolytól délre, a Pagani melletti kolostorban töltötte, s az idő mú-lásával gyarapodó szenvedések egyre ma-gasabbra növelték életszentségét. Súlyos lelkiismereti kételyek gyötörték olykor. Ilyen perceiben a környezet riadtan hall-gatta az öregember nyöszörgő imádságát: ,,Istenem, ne taszíts el magadtól, hiszen a pokolban nem szerethetlek téged!”
Mások számára azonban mindvégig megmaradt a világosan látó, határozott, jó tanácsadónak. És hű maradt hozzá nem csak bensőséges Mária-tisztelete, de a közismert humora is, amely rá mindig jellemző volt. Akkor is, amikor a kolostori közösség lus-tálkodó hétalvói bírálták amiatt, hogy a munkától kimerült testvéreinek nyugalmat, böjtöt és gyógyteákat rendelt. Vagy amikor az öreg, a plébánia ellátására már képtelen papokat, akik lemondani nem akartak, finoman úgy mozdított ki a helyükből, hogy kinevezte őket székesegyházi kanonok-nak.
Rendtársait nem győzte így biztatni: »Örvendjetek tehát, kik Mária gyermekei vagytok és tudjátok meg, hogy Ő mindenkit gyermekének ismer el, aki csak az óhajt lenni. Örvendjetek, mert mitől kellene félteni üdvösségteket, ha ilyen anya védelmez és segít benneteket? Szent Bonaventura szerint olyannak, aki szeret e jó anya segítségében bízni, fel kell bátorodnia és így kiáltania: "Mit félsz lelkem, hisz te nem veszhetsz el, mivel az ítéleted Jézustól, a te testvéredtől és Máriától a te Anyádtól függ!« A kicsiny gyermekek, ha veszélyben érzik magukat, mindjárt kiáltják: "anyám"! Ó legédesebb, legszeretőbb anyánk, Mária! Hasonlót kívánsz tőlünk is, hogy magunk is olyanok legyünk, mint a kisgyermekek, hogy minden veszedelemben segítségül hívjunk és mindig Hozzád meneküljünk. Hisz' Te akarsz is és tudsz is segíteni rajtunk, hogy üdvözüljünk, amiként mindig meg is cselekedted azokkal, kik Hozzád menekültek!
Már nagyon öreg volt, s a munka, a szenvedés és a betegség már meg-görbítette, így imádkozott: Ó Mária, a nyomorult bűnösök édes menedéke, ó legédesebb Anyám! A fájdalomra, melyet Fiad kereszthalálakor elszenvedtél kérlek, állj mellettem irgalmas-ságoddal, ha majd lelkem e világot elhagyni készül. Űzz el akkor valamennyi pokoli ellenséget, jöjj el, fogadd kezeidbe lelkemet és add át az örök Bírónak. Ó Királynőm, ne hagyj el! Kell, hogy miként Jézust ama rettenetes pillanatokban, engem is erősíts! Kérjed isteni Fiadat, adja meg a kegyelmet, hogy lábaidat akkor átölelhessem, lelkemet az ő szent sebeibe ajánlhassam és felkiálthassak: »Jézus és Mária, nektek aján-dékozom szívemet és lelkemet«.
(folyt.) (Forrás hivatkozások az első posztban!)
