Szent Alfonz evangelizációjának központi gondolata az Isten megváltó szeretete iránti hála. Nem véletlen, hogy alapítását is a Megváltóról nevezte el. Lelkiségét meghatározta a ferencesekre jellemző áhítatos tisztelet a kisded Jézus iránt, a Krisztus megváltó halála feletti elmélkedés, az eucharisztikus jelenlét csodálata és a Megváltó édesanyjának, a Mindenkor Segítő Máriának bensőséges tisztelete.
Ezen alapirányultságaiból fakadt az a fáradhatatlan tevékenysége, amellyel Alfonz tudományos és népszerűsítő munkákat írt, miközben irányította az egyre nagyobb méreteket öltő szerzetet, sőt még arra is talált időt, hogy népmissziókat és lelkigyakorlatokat tartson. Tény, hogy tett egy erős fogadalmat, amely szerint soha, egyetlen órát sem enged üresen elfutni, hanem minden idejét Krisztus megváltói művének szolgálatába állítja.
Végezetül még a püspökség terhe is a vállára nehezedett.
1762-ben, 66 éves korában, súlyos beteg volt már, amikor egy napon Paganiban a redemptorista kolostor kapuján egy pápai küldött zörgetett, a kolostor elöljáróját keresve. Amikor bevezették Alfonz szobájába, e szavakkal hajolt meg szentünk előtt: ,,Püspöki méltóságod legengedelmesebb szolgája!” Alfonz megdöbbenve kérdezte: ,,Mit mond??!” Erre a küldött: ,,Szentséges atyánk, XIII. Kelemen pápa kinevezte önt Agata dei Goti püspökévé” ‒ és átadta a kinevező okmányt. Alfonz azonnal tollat ragadott, és minden ellenérvét összefoglalta levelében, melyet ezzel az intelemmel adott át a küldöttnek: ,,Soha többé a szemem elé ne kerüljön ilyen szerencsétlen hírrel! A halálomat okozná!”
De a pápa változatlanul kitartott szándéka mellett, s ettől Alfonz úgy megbetegedett, hogy az utolsó kenetet is feladták neki.
Jóllehet a Santa Agata dei Goti egyházmegye, amelyet Alfonz hatvanhat éves korában vett át, nem volt nagy, mégis utolsó erejét is kiszívta belőle, mert egyik kortársa szerint ez az egyházmegye olyan, mint ,,egy mindenféle vadállattal teli lepedő”, amit Szent Péter látott. Ezt kellett Alfonznak rendbe hoznia.
»Az életben számos olyan eset van, amikor különösképpen alázatosnak kell maradnunk. Kempis Tamás felsorolja ezeket: „Hallgatni fognak arra, amit más mond, de amit te mondasz, arra senki sem figyel. Mások kérni fognak és kapnak, a te kérésedet visszautasítják. Másokat nagyra fognak tartani az emberek, de rólad hallgatnak, másokra nagy feladatokat bíznak, de rólad azt mondják, hogy nem vagy semmire alkalmas. Ilyen próbáknak veti alá az Úr azokat, akik hűen szolgálják, hogy megvizsgálja, hogyan tudnak úrrá lenni e helyzeteken, és hogyan tudják eközben szívük nyugalmát megőrizni. A természeted olykor nyilván szenvedni fog ezek miatt, de nagy lesz a nyereséged, ha mindezeket hallgatagon elviseled.”« (Forrás)
Liguori Alfonz, szorongatott helyzetbe került. Nem is érzett volna erőt a püspökség felelősségének elviselésére, ha nem idéződött volna fel benne saját tanítása, miszerint "Aki az Istenanyába veti bizalmát, aggodalomra nincs oka!" A Szűz Mária dicsősége c. művében szépen példázta Máriának a gyermekei iránt érzett segítőkészségét. "Midőn Mária még a földön élt – mondta Szent Jeromos – szíve annyira túláradt az emberek iránt érzett irgalmasságtól és szeretetétől, hogy ember még soha oly sokat nem szenvedett a saját hibái következtében, mint amennyit Mária mások szenvedései miatt elviselt". (Epist. ad Eust.) A mások szorongatott helyzete iránti részvétét, különösen a kánai menyegzőn mutatta ki." (125. o.)
Ó Irgalmasság Anyja, te oly nagy szeretettel viseltetsz mindenki iránt, ne feledkezz meg az én nyomorúságomról sem! Te ismered legjobban a helyzetemet. Kérlek, ajánlj Istennek, mert Ő egyetlen kérésedet sem képes visszautasítani. Eszközöld ki számomra a kegyelmet, hogy hasonlatos legyek Hozzád, az Isten- és felebaráti szeretetben!
(folyt.) (Forrás hivatkozások az első posztban!)