HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

mbm_funeral.jpg   "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által." (Marie Julie Jahenny 1850-1941)  

      Zárszóként, mielőtt bárki az én egyedi véleményemnek tartaná ezen poszt-sorozatomnak, a különféle üzenetek iránti kritikus hozzáállását. Ám engedjék meg, hogy idézzek az ír Malachi Martin: A kiforgatott katolicizmus című riportkönyvéből, mely megtalálható a PPEK 657 oldalán. Az 1990-es beszélgetéseket Bernard Janzen kanadai újságíró készítette a nagysikerű íróval Malachi Martinnal (+1999), az egykori vatikáni bennfentessel és ördögűzővel. 

     (Felhívom a figyelmet, hogy a teljes irat állításaival nem feltétlen, vagy nem mindenben értek egyet!)

   B: Az utóbbi tíz-húsz évben a jelenések, illetve az úgynevezett jelenések elszaporodásának lehettünk a tanúi.
Martin atya: Máig legalább 260-ról beszélhetünk.
   B: Ez hihetetlen! A jelenések legismertebb helyei közé tartozik Necedah, Bayside, valamint a (kis) Pebble Ausztráliában.
Martin atya: Japánban, Afrikában, mindenfelé! Ezeknek az állítólagos jelenéseknek az egyik közös jegye az, hogy Fatima utánzatának tűnnek. Az én elméletem vagy érzésem az, hogy ezeknek az a céljuk, hogy csökkentsék a fatimai jelenés iránti érdeklődést, amely ennek a századnak a központi magán-kinyilatkoztatása. Ugyanazokat a dolgokat mondják, és ugyanazokat ígérik. Gyengíteni igyekeznek Fatima szörnyű üzenetét. A fatimai történések iránti érdeklődés mégis változatlan. Egyedül Írországban a Szent Szűz számtalan szobra kezdett könnyezni. Erről írtak egy könyvet is, ott van a könyvespolcomon. Én mindenfelé megtévesztésre gyanakszom, mert a sátán igen eszes. Ezen a téren igen nagy zűrzavart sikerült létrehoznia. Vagyis ott van Medjugorje, ott van Pebble, és ott van Bayside. Ez mind képtelenség, zűrzavar és káprázat. (...) De általában a megjelenések profitképzése tipikusan sátáni vonás. Amikor a D-napon (partraszállás 1944) elözönlöttük Franciaországot, több ezer gumiból készült kis ejtőernyőst dobtunk le, és a németek sok időt és lőszert pazaroltak arra, hogy felszámolják őket.
   B: Ez diverzió!
Martin atya: Így van. Ez támadás a fatimai jelenés ellen, amelynek nagyon szörnyű és nagyon pontos katolikus üzenete van. Tele van a pápaság iránti odaadással, a Jézus szenvedése iránti mély tisztelettel, a katolikus erények iránti rajongással, és tele van katolikus meghittséggel. Medjugorjéban egyáltalán nincs meghittség, mindemellett van még egy jegye: karizmatikus vagy pünkösdi összetevő van benne. Medjugorje rajongói gyakran tekintélyeknek vélik magukat. A Szentlélek szól hozzájuk! Pontosan tudnak mindenről mindent! Én ebben nem találom az alázatosságot. A Lourdes-ba látogatókat vagy Fatima híveit általában megérinti a Szent Szűz szelídsége és alázatossága. Ebből semmi nincs Medjugorjéban, „ezt el kell hinned!” Az ilyesmi zavarja az én lelkemet.
   B: Lehetséges, hogy a jelenések elszaporodása kísérlet annak az űrnek a betöltésére, amely sok katolikus életében ott van. Áhítatot immár hiába keresnek a plébániájukon, de valamire szükségük van, és ezek a jelenések betöltik az űrt.
welcome.jpgMartin atya: Természetesen, de én azt hiszem, hogy a sátán tölti be. Én nem hiszem, hogy ez a Miasszonyunk. Szerintem a sátán azt mondja: „Ó, valami különlegeset szeretnél? Valami olyat, ami megadja az istenivel való meghittség érzését? (Nézd) Miasszonyunk éppen ott jelenik meg.” Vagy magunk hozzuk létre magunknak a jelenéseket. Azt hiszem, ezek a jelenések valóban válaszok egy hiányérzetre, de arra nem katolikus választ adnak. (34-35. oldal)

   B: Szóljunk néhány szót a (medjugorjei) jelenésről. Mit gondol róla, valóságos-e?
Martin atya: Én személyesen arra a következtetésre jutottam, hogy Medjugorje a sátán megtévesztő akciója.
   B: És milyen alapon mondja ezt?
Martin atya: Három fő indokom van erre. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg a hiteles jelenéseket. Egyébként én jobban szeretem a megjelenés szót. A Szent Szűz mexikói megjelenéseinek Guadelupéban, továbbá La Salette-ben, Lourdes-ban vagy Fatimában van egy közös jegyük. A résztvevők vagy a látnokok, ahogy őket gyakran nevezik, mindig engedelmeskedtek az Egyháznak, és néha évekig elhallgatásban és üldöztetésben vagy éppenséggel bebörtönzésben volt részük. Okvetlenül zaklatást, kihallgatásokat kellett elviselniük, és várniuk kellett az Egyház jóváhagyására, amely végül is megérkezett. Medjugorje ettől teljesen különbözik. Ez teljes mértékben egy lázadás. „Nem, nem, mi naponta beszélünk Szűz Máriával. Ő ezt és ezt mondta. Azt mondta, hogy mondjuk ezt. Mi ezt fogjuk mondani!” A medjugorjei emberek félretolták a helyi püspököt. Milliók mentek zarándokokként Medjugorjéba. Naponta gyónnak, rózsafüzért imádkoznak, zarándokolnak, körmenetet tartanak ott. A turistákkal óriási pénzösszegek áramlanak Jugoszláviába. A marxista hatóságok nagyon lelkesek lettek Medjugorjéval kapcsolatban, mert megnövelte a turizmust. A haszon kérdésétől eltekintve, az egyik jel az, hogy nem engedelmeskedtek az egyházi hatóságoknak. Ez az első jele annak, hogy Medjugorje nem nekem való. A második az, amit Miasszonyunktól idéznek az ő szavaiként. Állítólag azt mondta, hogy más hitek éppoly helyesek, mint a miénk. Jugoszláviában sok muzulmán él. Mária állítólag azt mondta, hogy az ő hitük jó nekik. Ez szerintünk nem helyes. Én nem tudom elképzelni, hogy a Szent Szűz ezt mondta volna. Aztán különös incidensek történtek. Az egyik dokumentált zavarba ejtő esemény során egy hírügynökség francia munkatársa, tipikus francia pimaszsággal, az ujjával az egyik gyermek szeme felé bökött, aki állítólag a Szűzanyával beszélgetett. A gyermek hátrahőkölt. Ha a jelenés hiteles volt, és a gyermek az elragadtatás állapotában volt, hogyan történhetett meg ez? Később megmagyarázták: a gyermek azt hitte, hogy a kis Jézus le fog esni Mária karjáról, és így reagált. Ez ebből a szempontból nyilvánvaló színlelés volt.
Aztán ott van Vlašić atyának a magatartása és más Medjugorjéval kapcsolatos embereké, akik nem viselik magukon a menny bélyegét. (32-33.oldal) (A zárójelbe tett szavak és a kiemelések a szerkesztőtől valók!)

A szerkesztő magyarázata a 'Vlašić üggyel' kapcsolatban (Malachi atya célzására):

tomislav_vlasic.jpgTomislav Vlasic-t, aki 1981 és 1988 között szolgált Medjugorje-ban, a Szentszék 2008-ban felmentette papi kötelezettségei alól. A Hittani Kongregáció megokolásában egyebek között a hatodik parancsolat elleni vétséget is felsorolja, melyet az állítólagos "misztikus motivációk” súlyosbítanak. A pap, a "Gospa” és a látnok, Marija Pavlovic rábeszélésére hivatkozva valóban "misztikus házasságot” folytatott egy német nővel egy vegyes vallási közösség keretében.
Ennek a személyes hajlam és miszticizmus közötti különös keveredésnek hosszabb előtörténete is van: 1976-ban, tehát már Medjugorje-ba való kerülése előtt, ez a pap teherbe ejtett egy apácát egy vegyes "ferences közösségben”, akit aztán jámbor szólamokkal Németországba küldött, majd letagadta apaságát. Ezt az esetet 1984-ben Zanic püspök és Ratzinger bíboros megtudta. És éppen Vlasic volt az, aki egy Rómában tartott karizmatikus kongresszusról Medjugorjéba vitte a neki tulajdonított "jóslatot" (1981. május 6.): "Ne félj, anyámat fogom nektek elküldeni." Egy ír karizmatikus nő azt állította, hogy Vlasic-ból élő víznek a hullámai mennek ki. Egy ilyen alak befolyása a Medjugorje-jelenség kezdeti idejére csomó kritikus kérdést vet fel. Forrás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr824899974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása