I. FEJEZET
Önmagunk tökéletes és teljes felajánlása és átadása Szűz Máriának
1. A tökéletes átadás lényege
121. Ez az ájtatosság tehát abban áll, hogy magunkat teljesen és egészen Szűz Máriának ajándékozzuk, hogy Általa egészen és teljesen Jézus Krisztuséi legyünk.
Tehát oda kell ajándékoznunk és át kell adnunk:
a) testünket minden érzékével és tagjával;
b) lelkünket minden képességével;
c) külső javainkat, melyeket a szerencse javainak nevezünk, éspedig jelen és jövendőbeli javainkat;
d) benső és szellemi javainkat, nevezetesen érdemeinket, erényeinket és jó cselekedeteinket, a jelenben és a jövendőben. Mindent, amink csak van a természet és kegyelem rendjében, beleértve amit majd a jövőben bírhatunk, mindezt bármi méricskélés nélkül! Egyetlen fillérnek, hajszálnak vagy a legcsekélyebb jó cselekedetnek a fenntartása nélkül, éspedig az egész örökkévalóságra értelmezve! Tehát anélkül, hogy ezen áldozatunkért és szolgálatunkért más jutalmat igényelnénk vagy remélnénk, mint azt a dicsőséget, hogy Szűz Mária által és Szűz Máriában a mi Urunkéi, Jézus Krisztuséi lehetünk.
122. Itt meg kell jegyezni, hogy a jó cselekedeteknél, melyeket végzünk, két dolgot kell megkülönböztetnünk, ti. az elégtételt, melyet velük nyújtunk és az érdemet, melyet általuk szerzünk. Más szóval cselekedeteink engesztelő (fructus satisfactorius) vagy esdő (impetratorius) értékét és azok érdemszerző értékét. Engesztelő és esdő értéke valamely jó cselekedetnek annyiban van, amennyiben az a cselekedet a bűnökért eleget tesz, vagy amennyiben új kegyelmeket szerez. Érdemszerző értéke vagy érdeme a jó cselekedetnek az, hogy a kegyelmet és az örök dicsőséget megszerzi.
Önmagunknak teljes átadásával Szűz Máriának adjuk minden jó cselekedetünknek engesztelő, esdő és érdemszerző értékét, vagyis engesztelését és érdemét. Neki adjuk érdemeinket, kegyelmeinket és erényeinket, nem azért, hogy azokat másokkal közölje*, hanem azért, hogy azokat nekünk megőrizze, gyarapítsa és felékesítse, amint később még megmagyarázzuk. Neki adjuk engeszteléseinket, hogy azokat közölje, akivel csak akarja, Isten nagyobb dicsőségére. (*érdemeink, kegyelmeink és erényeink szoros értelemben véve nem vihetők át másra; csupán Jézus Krisztus, aki Atyjának váltságul adta magát értünk, közölhette érdemeit velünk.)