A tövis-stigma
Szent Rita szüntelenül mások helyett vezekelt, minden munkát elvállalt, ápolta a betegeket, mégis gyakran gúnyolódások tárgya volt a nővérek részéről, ámde minden elmúlik, így leteltek szentünk novicia évei is.
Fogadalomtételének éjjelén álmában egy égig érő létrát látott, melynek tetején Krisztus állt hívogatón intve neki, hogy fokról-fokra jöjjön feljebb.
Ezt követően Rita 40 éven át élt a zárdában, folytatva önfeláldozó életét és fokról-fokra gyarapodott az életszentségben. 
Az 1442-es Nagyböjtben egy ferences szónok ‒ a később Magyarországon is szolgált ‒ Marchiai Szent Jakab prédikált Casciában. Nagypénteki prédikációjában különös hangsúllyal elmélkedett Megváltónk töviskorona okozta szenvedéseiről. A beszéd oly mélységesen megérintette Ritát, hogy zokogás fogta el. A Szentmise végeztével belső kápolnájuk csendjébe sietett, ahol földre vetve magát a feszület 
előtt könyörgött, hogy legalább egy kissé engedje megérezni az Úr töviskoronájának fájdalmait.
Egy órával később a refektóriumban feltűnt a hiánya. A főnöknő többeket keresésére küldött. Hamarosan visszaérkeztek és újságolták, hogy a kápolnában megint önkívületbe esett.
Szentünk óhaja ugyanis meghallgatásra talált az Úrtól, és egészen különös és fájdalmas stigmát kapott,
egyetlen tüskét Krisztus töviskoronájából.
Rita homlokstigmája nem csak egész életében vérzett, de mindvégig fájdalmas is volt, mely egészen haláláig nem gyógyult be. Hamarosan elgennyesedett, sőt elférgesedett, miáltal igen kellemetlen szag áradt belőle. Az állandó fájdalom és a szag miatti megaláztatás még jobban elősegítette Rita szemlélődő elmélyülését az Üdvözítő megváltói áldozatában.
(Az 1972-ben és 1997-ben elvégzett orvosi vizsgálatok során megerősítést nyert, hogy a tövis-stigma elváltozást okozott szentünk homlokcsontján!)
(folyt.)
