94. Istentől kapott eszközeinkkel – bár harcok árán – kell száműznünk egyéni és közösségi sorsunkból a démoni erőket, ezáltal valósítva meg azt az egységes, egészséges és boldogabb földi életet, melyben „még az ég is kékebb”. Leszögezendő azonban, hogy Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát az evangéliumi mag mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Örömhírnek, akkor ott a befogadó „talajjal” vagy a „magvetővel” van probléma! És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Mert ha a sötétség fejedelmének cselszövéseire – munkálkodásának tipikus terepeire –, továbbra sem hívjuk fel hatékonyan embertársaink figyelmét, ha az evangelizációs tevékenységünk, óvakodó vagy erőtlen, természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, annak minden következményével és fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!
95. A megtérés és tisztább látás súlyos akadálya az értékrendek világméretű átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. Sajnos, a gazdagodásvágy, a szórakozás vagy a szexualitás, aránytalanul túlzott hangsúlyt kap a társadalmi kapcsolatokban annál, mint amennyit helyénvalón érdemelne. Az élvhajhászat szinte életcél nagyságrendre van emeltetve, holott elhangoló s megkötöző erejénél fogva épp az „életből” való kizárást eredményezheti! Ezzel szemben generációk nőnek fel, akik nem, vagy alig ismerik a Kinyilatkoztatást, egyre-másra veszítik el hitüket, a keresztényi és nemzeti identitásukat. Kellő ismeretek hiányában megfeledkeznek arról, hogy az Isten egyedül a Názáreti Jézust igazolta (ApCsel 2,22), értésünkre adva: csak Jézus által lehet eljutni Istenhez (Jn 14,6), és „nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4,12). →
96. Többen azt is feledik, hogy Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), és Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak „a hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei): „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Az Apostoli Egyház az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, „megbízott továbbadója és értelmezője” (Új Kat. 85-87. Tov.-ban ÚK).
