Az emberi történelem során mindig voltak kiválasztott emberek, akiknek áldozata és hűsége az egész nép számára kiesdte Isten jogos haragjának halasztását vagy jóvátételét. Az Istentől elfordult és végveszély felé sodródó korunkban már nem elég egyesek magánájtatossága „kevesekért”! A csillogó világ, információ-dömpingjétől eltompult lelkek egyetemes felrázásához ugyanis az istenszeretők égi segítséggel történő, tudatos összefogása kell, mégpedig „mindenkiért”!
Az Égi Segítő – akire számíthatunk – maga Isten Szentséges Anyja, akinek elsődleges célja, gyermekeit megmenteni a kárhozattól! Világméretű tervének megvalósításához népét – Mária Országát – kívánja kiesdett kegyelmeivel felvértezni, hogy Szent Fia zászlaja alatt – rendkívüli eszközökkel is – segítségünkre legyen, és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot. A gonosz azonban megrettent a tiszta Szűz harcba állásától,
,,mert a sátán, ez a büszke szellem, végtelenszer többet szenved, ha Istennek egy kicsiny, alázatos szolgálóleánya győzi le és bünteti, mint Isten hatalma.” (Grignon: Tökéletes Mária-tisztelet/52) (Sajnos, nem véletlen, hogy a megtévesztő szellem féktelen gyűlöletében igyekszik embereket és népeket a magyarság ellen hangolni, nem véletlen, hogy oly sokan támadják Édes Magyar Hazánkat, Mária elhivatott Országát!)
Az Istennel való megbékélésre való indíttatás, az engesztelés gondolata nem újkeletű! Már a zsoltáros is így int: „Ti, akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket” (Zsolt 49,22). Gyermekei megmentésnek világméretű programját indította el Égi Édesanyánk 1830-ban a Csodásérem meghirdetésével, és ennek a „programnak” a része 1917-es fatimai jelenéssorozat, ahol a rózsafüzér napi imádságát ajánlotta az emberiségnek, az engesztelésben jelölve meg a célravezető eszközt. Ennek a felhívásnak kellett volna az „Engesztelés Műveként” diadalra jutnia Erdey Ferenc SJ atya (1895-1966) által hazánkban. És ennek szellemiségét szerette volna megvalósítani az 1940-es elején a Világ Királynője, Natália (1901-1992) nővéren keresztül! Ennek az engesztelő lelkiségnek volt példája és rejtett apostola az 1940-es, 60-as években boldog reményű Marton Marcell kármelita atya (1887-1966).
Az Egyház szüntelen munkálkodása és korunk Mária-jelenéseinek üzenete is a megtérés szükségességét hirdetik, mert a bűneikben megmaradók esetében fennáll a kárhozat veszélye. Azok iránti aggodalomról van szó, akik már Istenéi voltak, de elfordultak Tőle, akik a bűn szerzőjének csalárd hálójába esve távol maradnak Istentől, örök sorsukat téve kockára! Sajnos, korunkban már olyan mérvű az Istenről való „megfeledkezés”, hogy fennáll a tömeges elkárhozás veszélye! Különösen figyelemre méltók a Szent Szűz fatimai- és a Szeretetláng üzenetében elhangzott szavai: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” (1917. augusztus 19.) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (Szeretetláng I/87; I/103; III/144)
(folyt)