1. Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. (II/106)
A XIII. századi Boldog Özséb pilisi remete (az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend alapítója) barlangja előtti keresztjénél látomásban részesült. Sok-sok apró lángocskát látott mindenfelől összegyűlni, melyek a kereszten egyetlen nagy lánggá egyesültek. Ez az egy látomás elegendő indíttatást adott neki ahhoz, hogy a szétszórt engesztelő remetéket egybegyűjtse, megalapítva a Pálos Rendet. A Szent Szűz célja sem más, mint összegyűjteni az engesztelő szíveket (lángocskákat), felszítsa azokat Szeplőtelen Szívének jézusi hevületével, hogy ígérete szerint bűnt perzselő Szeretetlánggá egyesítse azokat: „Tüzet tűzzel fogunk oltani, a gyűlölet tüzét, a Szeretet Tüzével!” (III/203) A lelkinaplóban olvashatjuk az Úr Jézus szavaiként: „Azt amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!” (II/108-109).
A lélekmentő indíttatású engesztelésben részt vállalók élete átformáló-dik, áttüzesedik így előbb-utóbb maguk is elmondhatják Szent Pállal: ,,Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem'' (Gal 2,20). A kitartás és az egymás erősítése szempontjából nagyon fontos hetente legalább egyszer közös imára is összejönni. Hasznos ezt a napot engesztelő napnak kijelölni, amikor a böjt (kenyéren és vízen, vagy egyéb módon), a sok imádság mellett az engesztelők szerető találkozására is sor kerül. A közös ima programját változatosan lehet összeállítani, de szerepeljen benne mindig a rózsafüzér, az irgalmasság rózsafüzére, a szentírásolvasás, s ha lehetséges, a szentmise hallgatása és a szentáldozás.
Az engesztelő napot ajánlatos meghirdetni, s egyáltalán a papság részéről az engesztelés ügyét újra és újra propagálni az egész egyházközségben. Az engesztelő nap és a közös program időpontja lehetőleg ne változzon, s a résztvevőket biztassuk a rendszeres megjelenésre még akkor is, ha ez áldozatba kerül, hiszen erőfeszítés nélkül senki nem üdvözülhet. Praktikus megfontolásból az engesztelő nap lehet a péntek, a közös ima kezdődhet a késő délutáni vagy a kora esti órákban. A péntek egyébként is bűnbánati nap, a másnapi szabad szombat pedig lehetőséget nyújt a pihenésre. A tapasztalat szerint a néhány imában töltött óra nem terheli meg az idősebbeket sem.
Az engesztelés színhelye lehet a templom, a plébánia vagy akár magánház is, a helyi körülményektől és lehetőségektől függően. Elsősorban a templomban ajánlatos engesztelésre összejönni, de ha a megközelíthetőség, az időpont, a fűtési körülmények stb. indokolják, a magánlakás is kiváló helye lehet az engesztelésnek. Az engesztelést azonban akkor is az Oltáriszentség jelenlétében kellene végezni, ha az imaközösség tagjai templomon kívül jönnek össze (természetesen papi engedély ill. részvétel mellett)!
Rendkívül lényeges, hogy az engesztelő ember lassan-lassan megtanuljon állandóan kapcsolatban lenni Istenével, s az Ő állandó jelenlétében élni az életét, hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28). A következetes munka és a kitartó ima eredményeként Krisztushoz hasonlóvá formálódik a lélek. A már említett ,,szüntelen imádság'' (1Tessz 5,21) felé vezető út annak gyakorlásával kezdődik, hogy az ember minden lehető ún. ,,darab idejét'' (várakozás a sorban állásnál, séta közben, munkahelyre menet, autóvezetés közben stb.) együtt töltse Istenével, tehát imádkozzon. Némi gyakorlat után ez egészen természetessé válhat életünkben. Amikor az imádságban előrehalad az ember, az Isten közvetlen örömforrás lesz számára, s úgy fog kötődni Teremtőjéhez, miként a gyermek atyjához. Az engesztelés kettős gyümölcse: az önmegszentelődés és a lelkek megmentése. ,,Értsd meg hát Isten jóságát és szigorúságát: szigorúságát a vétkesek iránt, irántad pedig Isten jóságát, föltéve, ha megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek'' (Róm 11,22).
