II. FEJEZET
Szűz Mária Krisztus misztikus Testének igazi anyja
1. Szűz Mária Isten összes kegyelmeinek kincstárnoka és közvetítője
22. A Legfölségesebb Szentháromság magatartását, melyet Jézus Krisztus megtestesülésekor és első eljövetelekor tanúsított, láthatatlan módon naponként folytatja az Anyaszentegyházban, és folytatni fogja az idők beteljesedéséig, Jézus Krisztus eljöveteléig.
23. Az Atyaisten egybegyűjtötte a vizeket és elnevezte őket Máriának*. Ugyancsak egybegyűjtötte minden kegyelmét és elnevezte Máriának. Így, e nagy Istennek van egy igen gazdag kincstára, amelybe elzárt minden létező szépséget, drágaságot, ritkaságot és értéket, sőt még a saját Fiát is; és ez a megmérhetetlen nagy kincstár nem más, mint Szűz Mária, akit a szentek az „Úr kincsének” neveznek és akinek teljességéből az emberek meggazdagodnak. (*A tenger latin neve.)
24. A Fiúisten közölte Édesanyjával az életével és halálával szerzett végtelen érdemeit és csodálatraméltó erényeit. Kincstárnokává téve őt mindannak, amit az Atya örökül adott Neki.
Általa fordítja Misztikus Teste tagjainak javára érdemeit, közli velük erényeit, és kiosztja nekik kegyelmeit. Ő a titokzatos csatorna, melyen keresztül szelíden és bőségesen árasztja irgalmasságának hullámait.
25. A Szentlélekisten Szűz Máriával, hűséges jegyesével, közölte kimondhatatlan adományait. Megválasztotta őt mindannak kiosztójává, aminek birtokában van, úgyhogy minden ajándékát és kegyelmét annak osztogatja, akinek akarja és akkor, amikor akarja.
Nincs mennyei adomány, mely ne az ő szűzi kezén menne át, mert egy az Isten akarata: azt akarja, hogy minden jóban Szűz Mária által részesüljünk. Így kell a Legfölségesebbtől meggazdagítva, felmagasztalva és megtisztelve lennie Máriának, aki alázatosságból egész életén át szegény, megalázott és elrejtett kívánt lenni és semmiségének mélységébe merült. Ez az Egyház és a szentatyák tanítása és véleménye.
26. Ha korunk „tudósaihoz” szólnék, akkor mindezeket, melyeket egyszerűen elmondtam, a Szentírásból és a szentatyáktól idézve hosszasan bizonyítanám. Hasonlóképpen felhoznék több megcáfolhatatlan érvet, melyeket P. Poiré „A legszentebb Szűz hármas koronájában” közelebbről kifejtett. Minthogy azonban főleg a jóakaratú szegényekhez és egyszerűekhez szólok, akiknek több a hitük a közönséges tudósokénál − s egyszerűbb és érdemszerzőbb is −, azért csupán arra szorítkozom, hogy nekik az igazságot egyszerűen adjam elő anélkül, hogy latin szövegeket, melyeket úgysem értenének meg, idézgetnék. Mindazáltal nem mulaszthatom el, hogy néhány szöveget be ne szőjek anélkül, hogy azokat nagyon keresném. Folytatom most a megszakított tárgyat.
