Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szervei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 3
Tizenévesen azt hittük, hogy már mindent tudunk, és az volt a véleményünk, hogy aki Istenről beszélt, az mind maradi és hülye. Az a modern, ami hasznunkra van, márpedig a haszon és az élvezet volt divatban.
Még nem mondtam el, de amikor a pokol szájánál álltam, és hirtelen meghallhattam az Úr hangját, minden démon elmenekült. Mind eltűntek, csak egy maradt ott. Ennek megengedte az Úr. Ez egy óriási démon volt, aki szörnyű hangon üvöltötte: „Ő az enyém! Ő az enyém! Ő az enyém! Örökre az enyém!”
Ez a démon azért maradhatott, mert annak a démonhordának volt a vezére, akik befészkelték magukat hozzám, és mindent manipuláltak az életemben a bűnökre. Nagy ravaszul kihasználták a gyengéimet. Ez a démon távolított el a szentgyónástól, és ezzel elvette a lehetőségét annak, hogy lelkem Jézus által meggyógyuljon, megtisztuljon. Most azért maradhatott, mert én ténylegesen halálos bűnökkel haltam meg, mivel 13 éves korom óta nem végeztem szentgyónást, de korábban is egyszer-másszor érvénytelen módon gyóntam. Tehát minden elkövetett bőnöm rajtam maradt, s ezé a démoné voltam, ezért lehetett jelen a vizsgámon. El tudják képzelni azt az örjítő rémületemet, amikor minden bűnömet bemutatták előttem? Nagyon sok volt. És hozzá még az a az a kárörvendő, gúnyos szemrehányás! Elviselhetetlen volt, amikor újra és újra azt üvöltötte, hogy az övé vagyok, mert ahányszor vétkeztem, mindannyiszor adósa lettem. A bűn ugyanis az ördög tulajdona, és fizetnünk kell érte. Bűneimet az ördög beleégette a lelkembe. Az eredetileg csodálatos, fénnyel átitatott lelkem, mint amilyennek megfoganásomkor láttam, egyre sötétebb, fénytelen, fekete és merő sötétség lett.
Ó jaj, a szentgyónások! Mielőtt a bűnbánat szentségéhez járulunk, mindig kérni kell a Szentlelket és az őrangyalunkat, hogy világosítsanak meg bennünket, és mutassanak rá lelkünk sötét pontjaira. Az ördög ravaszkodásainak egyike, amit nagy élvezettel tesz, hogy elhomályosítja a lelkünket. Emiatt azt hisszük, hogy ez vagy az nem bűn, megy egyébként is magánélet, nem szükséges meggyónni. Különben is a pap is ember, s lehet hogy több a bűne, a gyónás meg amúgyis már elavult dolog. Milyen egyértelműnek tűnt akkor, hogy nagyobb nyugalmat találok, ha nem járok gyónni.
(Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)