Bernadett élete a jelenések után
A szent ruhát megérkezése után három héttel, július 29-én öltötte fel negyvenkét másik posztulánssal együtt. Szerzetesi neveként a Keresztségben kapott Bernardot kapta, elé fűzve a Mária nevet.
– Mindenképpen helyénvaló volt – magyarázta a főnöknő –, hogy a Szent Szűz nevét adjam neki, akinek gyermeke. 
A beöltözés után az újoncokat egész Francia-országban szétszórták. Marie-Bernardot azonban visszatartották az anyaházban. Úgy vélték, ez az erőd alkalmasabb arra, hogy megvédje őt a jött-ment kíváncsiskodóknak is nyitva álló kórházak vagy iskolák körül-ményei közt.
Ez a kivételes állapot teher volt Bernadett-nek, s így vallott erről egy nővértársának:
– Milyen boldog lennék, ha elmehetnék dolgozni, ahelyett, hogy kénytelen vagyok itt maradni, tétlenségre kötelezve!
A rejtettségnek azonban kifejezetten örült. Még egyenruhája vélumát is úgy forgatta, hogy fedje magát a pillantásoktól. Vauzou anya rászól miatta. Bernadett ennyit válaszol: – Ez az én kis házam.
Lehetetlen tehát kárhoztatni őt érte, hisz' nem azért jött-e, hogy elrejtőzzék?
Egyszer a neversi zárdában idegen férfi hívatta a társalgóba, aki ezzel kezdete mondandóját:
– Azt mondják, ön látta a Szűz Máriát, de ezt én nem tudom elhinni!
Bernadette, akkor még igen nyers is tudott lenni, kíméletlenül odavágta:
– Hát akkor ne higgye! – s azzal indult kifelé.
Az idegen azonban utána kiáltott:
– Ne menjen még, kérem! A lelkem üdvösségéről van szó!
Bernadette visszafordult:
– Nos, hát mit kíván?
– Kérem, vessen keresztet!
Brenadette megtette, mire az idegen görcsös zokogásra fakadt:
– Most már hiszek! Most már hiszek! – hajtogatta. A keresztvetés látványa meggyőzte a kétkedőt.
Egy napon figyelmeztette társnőjét, hogy nem jól vet magára keresztet. Hogyan is tudott volna oly módon keresztet vetni, mint Bernadette, akit a Lourdes-i barlangnál maga a Szent Szűz tanított rá. "Figyelni kell – mondta – mert sok jó dolog forrása a keresztvetés." Az a mód, ahogy ő vetette a keresztet, mélyen megindító volt. Többször is próbálták utánozni, de senkinek sem sikerült igazán. Valamiféle többlet tükröződött Bernadette keresztvetéséből – az –, hogy a Szűzanyától tanulta. 
1866. augusztus 15-e táján gyengélkedőbe kerül Bernadette. Ekkor még csak a kimerültség miatt. Szeptemberben azonban asztmája súlyosra fordult. Ágynak dőlt és nem kapott többé "engedélyt, hogy kiszálljan onnan". A segédápoló nővér, nyugtalankodott amikor látta, hogy zokszót nélkül fulladozott.
– Kell ez, semmi ez! – válaszolta Bernadette.
Elővigyázatosságból még éjjel is virrasztottak mellette. A krónikus asztma, a köhögési rohamok mellkasi fájdalmat okoztak neki. Vérömlés, térddaganat (csont-tuberkolózis). Ám ő fenntartás nélkül fogadta a szenvedést:
– A jó lsten küldi rám, el kell, hogy fogadjam.
A kivételes gondoskodás azonban zavarta:
– A szegényekkel nem bánnak így.
Az örömöket a fájdalmakkal együtt e szavakkal fogadta el: – Jó mindez a mennyországért.
Október 25-én állapota súlyosra fordult. A Szent Szűz Szobra előtt gyertyákat gyújtottak. Az orvos kijelentette, hogy nem éli túl az éjszakát. A lelkész, Victor Douce atya kiszolgáltatta neki az "Utolsó Kenetet" és püspök engedélyezte, hogy "in articulo mortis" letegye örökfogadaimát.
