HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Erdő Péter áldotta meg Kondor Lajos szobrát Fatimában

Az öt évvel ezelőtt elhunyt Kondor Lajos SVD magyar szerzetes szobrát március 7-én áldotta meg Erdő Péter bíboros Portugáliában, a fatimai szentélyhez közeli, Kondor Lajosról elnevezett téren. Az eseményen részt vett António Marto leiria-fatimai püspök és Áder János köztársasági elnök.

A Portugál–Magyar Együtt-működési Egyesület és a lisszaboni magyar nagykö-vetség, a leiria-fatimai püs-pökség, a fatimai szentély és a helyi hatóságok támogatá-sával állították fel a magyar verbita szerzetes szobrát a fatimai szentély közelében lévő, Kondor Lajosról 2011-ben elnevezett téren.

Áder János köztársasági elnök köszöntőjében kiemelte, a portugáliai csoda, amelynek elismertetésért rendkívül sokat tett a magyar szerzetes, azt üzenik a világnak, hogy kitartó hittel és a béke iránti imádsággal véget lehet vetni a háborúnak, továbbá a Földet pedig éppúgy meg lehet menteni a pusztulástól, ahogy „lelkünket is megmenthetjük a pokol tüzétől és a kárhozattól”. Áder János megjegyezte, Kondor Lajos sokat tett azért, hogy Fatimából ismert zarándokhely legyen, az ott élt pásztorgyerekeket pedig boldoggá avassák. „De Kondor Lajos jót tett velünk, magyarokkal, akiket hazájától távol élve is mindvégig testvéreinek, honfitársainak tekintett. Összetartotta a nyugati magyarságot azzal, hogy feladatot állított eléjük. Hatalmas szerepe volt a magyar kápolna és a magyar keresztút megépítésében. Tudta, hogy ezek a stációk azoknak is közös imahelyet teremtenek, akik hazájuktól távol élnek” – hangsúlyozta. A köztársasági elnök az összefogás, valamint a méltósággal élt élet és az emberi jócselekedetek csodájaként jellemezte azt, hogy a magyar szerzetes hazájától sok ezer kilométerre golgotát emelt.

Erdő Péter bíboros: Szűz Mária imádságot, szívbéli megtérést, bizalmat kért, és lenyűgöző vízióban rajzolta meg a véres 20. századot, amely az egyházat, és az Istenre néző emberséges élet eszményét egyaránt pusztulással fenyegette – fejtette ki Erdő Péter. Felidézte, hogy II. János Pál pápa a Szent Péter téren elkövetett merénylet után a saját életben maradását is a Fatimában tisztelt Boldogságos Szent Szűz közbenjárásának tulajdonította. A bíboros kifejtette, „1956 forradalmának bukása után, az emigránsok körében, de Magyarországon is sokan gondolhatták, hogy mi már csak a Magyarok Nagyasszonya segítségében bízhatunk. De Szűz Mária anyai szeretete és Szent Fiának gondviselése nem gyönge támasz, hanem történelmet formáló, szelíd, de ellenállhatatlan erő.” Ki hitte volna, hogy amiért sokan a vérüket is hiába áldozták, az néhány évtized múlva békés úton mégis megtörténik? Ki hinné ma is, hogy számos értelmetlen, fenyegető gyűlölködés, vagy testvérgyilkos háborúskodás között, a keresztények elleni világszerte meg-megújuló gyilkos erőszak hullámai között mégis velünk van, egyházunkkal, magyar népünkkel és az egész emberiséggel a Boldogságos Szűz Mária, akinek Szent Fia már földi életében is parancsolni tudott a szélviharnak és a háborgó tengernek. Különös hálával tartozunk Kondor Lajos atyának, hogy megéreztette velünk Fatima titkát. Segített abban, hogy 2003-ban a fatimai Szűzanyának szentelhessük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét egyházmegyei zarándoklatunk során, 2006-ban pedig az 1956-os forradalom ötvenedik és a nándorfehérvári győzelem 550. évfordulóján nemzeti zarándoklat keretében ajánlhassuk Szűz Anyánknak egész magyar nemzetünket. 2007-ben azután a fatimai kegyszobor előtt az európai püspökökkel együtt ajánlottuk földrészünket a Boldogságos Szent Szűz pártfogásába. „Mert ki is lehetne a pártfogója az itteni népek közösségének, ha nem a Napba Öltözött Asszony, aki egyszerre az Egyháznak és Szűz Máriának a képe, és akinek a fején az Apokalipszis látomása szerint 12 csillagból van a korona” – hangsúlyozta beszédében Erdő Péter.

Kondor Lajos egy „olyan korban kötelezte el magát Isten és az emberek szolgálata mellett, amikor a kommunista diktatúra magyarországi helytartói a nép ellenségeit látták mindenben és mindenkiben, aki fölött nem gyakorolhattak hatalmat” – fejtette ki a magyar államfő. Felidézte, a magyar szerzetes Salzburgban tanult filozófiát, teológiai végzettségét Németországban szerezte és Bonnban szentelték pappá 1953-ban. Innen egy évvel később került Portugáliába, ahol élete végéig Fatima lett az otthona magyar szerzetesként – fűzte hozzá.

szoboravatas_2.jpg

A magyar verbita szerzetes szobrát egy Portugáliában jól ismert művész, Sousa Araújo készítette, akinek több vallási témájú alkotása is áll Portugália jelentős helyein. Kondor Lajos atya évtizedeken keresztül szolgált Fatimában, nagyon sokat tett a kegyhely üzenetének terjesztéséért, és a pásztorgyerekek boldoggá avatásának viceposztulátoraként is tevékenykedett. Nevéhez fűződik az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak is emléket állító fatimai magyar kálvária létrehozása, melynek anyagi alapját magyar menekültek adományai teremtették meg.

Kondor Lajos atya 1928-ban született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban és a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte. 1946-ban Kőszegen lépett be a verbiták (Isteni Ige Társasága) rendjébe. A németországi Bonnban tanult teológiát, itt szentelték pappá 1953-ban. 1954-ben rendje Portugáliába küldte, ahol a szemináriumban volt nevelő és tanár. 1961-től a még kiskorukban elhunyt fatimai pásztorgyermekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének viceposztulátora lett.

1978-ban az akkori leiriai püspökkel, Alberto Cosme do Amarallal együtt találkozott II. János Pál pápával, hogy hivatalosan is megkezdődhessen a boldoggá avatási eljárás. Meisner bíboros, kölni érsek segítségével elérte, hogy II. János Pál 2000. május 13-án Fatimában avassa boldoggá a két pásztorgyermeket, bár a korábbi tervek szerint a kihirdetés Rómában történt volna.
Kondor Lajos atya életcélja a fatimai üzenet terjesztése volt, az általa fenntartott „Pásztorgyermekek Irodája” (Secretariado dos Pastorinhos) a világ számos nyelvén, köztük magyarul is jelentetett meg a fatimai jelenésekről szóló könyveket, illetve Lúcia nővér emlékezéseit, elmélkedéseit.

2004 márciusában a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nevű szervezet kitüntetést adományozott neki abból az alkalomból, hogy ötven éve élt és dolgozott papként Portugáliában. 2006 januárjában a portugál köztársasági elnök, Jorge Sampaio a Portugál Köztársasági Lovagrend parancsnoki rangjával tüntette ki. Ugyanebben az évben októberben, a magyar nemzeti zarándoklat alkalmával Magyarország lisszaboni nagykövete adta át Kondor Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.

Fotó: Internet, Facebook.com/portugal.hungria, Győri Egyházmegye

Vö. Magyar Kurír

(P. Kondor Lajos atya életéről lásd az 2014. szeptember 9-14 közötti posztokat! Az első részt ldITT! )

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr267247807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása