A mindmáig tartó csoda
Az olaszországi Siena városa, amely három festői dombon terül el Toscanában, az egész világon ismert idegenforgalmi nevezetesség. Látogatottsága, nemcsak a gyönyörű középkori építészete, a Piazza del Campo-nak vagy Szent Katalinnak köszönhető, hanem elsősorban az eucharisztikus csoda révén, amely páratlan módon 1730 óta szüntelenül tart. 223 darab Szentostya, melyet az 1730. augusztus 14-i szentmisén változtattak át, minden fizikai és kémiai törvény ellenére a máig megőrizte meglepő frissességét, anélkül, hogy akár csak minimális mértékben is romlásnak indult volna. A katolikus hitre megtért dán író, J. Jorgensen 1914-ben azt írta, hogy ez az egyik legnagyobb tartós csoda a világon.
E rendkívüli csoda története 1730. augusztus 14-én este kezdődött, Szűz Mária mennybevételének vigíliáján. Siena valamennyi lakosa össze gyűlt a katedrálisban, az ünnepélyes esti dicséretre. Ekkor többi templom már zárva volt. A tolvajok kihasználták az alkalmat és betörtek a Szent Ferenc-bazilikába. Feltörték a szentségház ajtaját és elvitték az ezüst cibóriumot az átváltoztatott Szentostyákkal.
A ferencesek csak reggel vették észre a rablást. A lakosság, mélyen lesúlytva értesült másnap szentségtörés híréről. A város vezetői elrendelték, hogy minden eszközt vessenek be a tolvajok keresésére. A következő nap délelőttjén egy helyi lakos megtalálta a kendőt, ami az ellopott cibóriumot takarta. Két nappal később Paolo Schiavi klerikus a Santa Maria di Provenzano-templomban tartott szentmise alatt észrevette, hogy a mellette lévő persely teli van fehér Szentostyákkal. A szentmise után ezt azonnal jelentette is a helyi plébánosnak, G. Bozzegolinak. Amikor kinyitották a perselyt, 351 pókhálóval szennyezett Szentostyát találtak benne. Valamennyit gondosan megtisztították és értesítették a helyi érseket, aki azonnal Provenzanóba jött, hogy a ferencesekkel együtt megállapítsa, valóban a Szent Ferenc-bazilikából ellopott Szentostyákról van-e szó. Az alapos vizsgálat be is bizonyította a feltételezést. Pontosan 348 egész és 6 fél Szentostyát találtak.
Másnap, A. Zondadari érsek ünnepélyes körmenetben mintegy háromezer fáklyával és vezeklőkereszttel vonuló lakossal együtt a Szentostyákat a Szent Ferenc-bazilikába vitte. A környező falvakból és városokból olyan nagy számban tódultak oda a hívek, hogy a Szentostyákat néhány napra nyilvános szentségimádásra helyezték ki. Az emberek mély hittel és szeretettel imádták a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, hogy ezzel elégtételt nyújtsanak Istennek a szentségtörésért.
A szentáldozásnál, több mint száz Szentostyát kiosztottak, ám a ferencesekben és a hívekben felmerült, hogy ezeket a Szentostyákat nem kellene szentáldozáskor szétosztani, hanem inkább nyilvános szentségimádásra kellene őket kihelyezni. Teltek-múltak a hónapok, az évek. Mindenki csodálattal észlelte, hogy a Szentostyák nem indultak romlásnak, hanem megőrizték meglepő frissességüket és kellemes kenyérillatukat. (folyt)