Többé senki sem tagadhatja, hogy az előző posztban felsorolt fogalmak uralkodóvá váltak korunk kultúrájában ‒ amelyek legfőbb jellemvonása, hogy nemzetközi (globális) használatban vannak.
A szavak és fogalmak kiragadott felsorolását, sem elítélni, sem helyeselni nem kell, hiszen részben valós és őszinte vágyak, örök emberi értékek keverednek össze a Nyugat hitehagyásának keserű gyümölcseivel (esetlegesen eredeti értelmükből teljesen kiforgatva)! Egyben igazat kell adnunk a néhai Stefano Gobbi atyának, aki így ír: „még sohasem vált a szó ennyire a sátáni csábítás eszközévé, mint ma. Beszélnek, hogy becsapjanak. (…) Beszélnek, hogy elrejtsék az igazságot. Az emberi szellem értékének és eredményének tüntetnek fel olyan dolgokat, amelyekkel valójában áthágják a természeti törvényt, az Isten törvényét! A tévedést úgy terjesztik, mint az igazság újfajta értelmezését!” (vö. Kék könyv 77. 04. 23.)
Az azonban egészen szembetűnő, hogy az új globális nyelvhasználat eleve igyekszik kizárni olyan, a zsidó-keresztény hagyományhoz tartozó vallási- vagy kulturális kifejezéseket, mint például:
Gondviselés, irgalmasság, erkölcsiség, lelkiismeret, felebarát, öntudatosság, ész, szív, szüzesség, tisztaság, házasság, házastársi hűség, férj, feleség, apa, anya, áldott állapot, gyermekáldás, kölcsönös szeretet, szolgálat, lelki segítség, tekintély, hierarchia, életszentség, igazság, Tízparancsolat, dogma, feltámadás, örök élet, hit, remény, szeretet, szenvedés, bűn, barát, ellenség, természeti törvény, hazaszeretet, nemzettudat stb.
Az új globális etika legfőképpen az emberi hiszékenységet és „beetethetőséget” igyekszik felhasználni céljainak véghezvitelében. Az egyén és közösség döntési szabadsága és választójoga, úgy a Teremtő tervével, mint akár a józan emberi eszével szemben is manipulálható. Ehhez kreáltak új – így-úgy érthető – műszavakat. Ez az egész földön kötelező minta-sémává vált, és mondanunk sem kell, hogy ez is a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) sikere, mely nemcsak káros a társadalmakra nézve, de belsőleg is logikátlan, mert alkalmas az embereket összekötő közösségi és nemzettudat megzavarásához, felbomlásához.
Az új politikai rendszert „rugalmas automatizmusként” képzelik el, amely úm. az emberek mindig változó választásaitól függ – jóllehet – teljesen mindegy, hogy majdan kit és mit választanak.
A nyugati demokráciák azon „értékek” rendszerére épültek, amelyeket 1948-ban – minden szavazás és megvitatás nélkül – „egyetemesnek” nyilvánítottak.
Látható tény, hogy a már modernizált egyházi felfogás nem képes arra, hogy feltartóztassa azt a forradalmi folyamatot, amely végül az általános káoszhoz vezet.
Nézetem szerint ez azért történhet meg, mert az, ami az "ökumenikus konszenzus" szellemében megfogalmazódott, az valójában meg van fertőzve a felvilágosodás deizmusával, naturalizmusával, a reformáció racionalizmusával és individualizmusával.
A kétértelműség sem a hitéletben, sem a társadalompolitikában nem tartható fenn – ennél fogva –, tarthatatlan helyzetben vagyunk. A Nyugat kulturális forradalmának keserű gyümölcsei és a demokrácia ezt követő válsága már a Nyugaton kívüli világ partjait is elérte, és fennáll a veszélye annak, hogy az egész földön szétzilálja a társadalmakat és aláássa a teológiai hitet.
Amennyiben az új globális „értékekről” széles körben ismertté válik, hogy mesterséges és elvont képződmények, melyek a hit és az értelem, a hit és az élet szétválását hangsúlyozzák, akkor a kudarcuk gondviselésszerűen bekövetkezik, és ez lehetőség az új evangelizációra! (Vége!)