HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!   A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek…

Szólj hozzá!

Részletek MARCEL LEFEBVRE érsek 1979. április 15-én, Ecône-ban elhangzott húsvéti prédikációjából 4        Mi a célunk? A mi célunk, hogy bejussunk a legszentebb Szentháromságba, ez az Ígéret Földje. Az Ígéret Földje a legszentebb Szentháromság, a mennyország. A…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Uzsoki-hago/index.html  

Szólj hozzá!

Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való!       Jézus: »Szívem fájdalma oly nagy (…). Hogyan fogtok számot adni az elfecsérelt időtökről? (...) Én magam vagyok a szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az…

Szólj hozzá!

Részletek MARCEL LEFEBVRE érsek 1979. április 15-én, Ecône-ban elhangzott húsvéti prédikációjából 3        Nincs jogunk arra, hogy csak úgy elmenjünk azon tény mellett, hogy Urunk meghalt a kereszten, hiszen érettünk halt meg a kereszten, hogy megmentsen bennünket, hogy…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Nevicke/index.html  

Szólj hozzá!

    »Napközben is ajánljátok fel munkátokat Isten dicsőségére! Ez a kegyelem állapotában történő felajánlás is a sátán megvakítását fokozza. Éljetek tehát kegyelmeim szerint, hogy egyre jobban és egyre nagyobb területre terjedjen ki a sátán megvakulása. A sok…

Szólj hozzá!

Részletek MARCEL LEFEBVRE érsek 1979. április 15-én, Ecône-ban elhangzott húsvéti prédikációjából 2        Az áldozat, ami valóban olyan, mint a bárány feláldozása, ami a mi üdvösségünk jele lesz, és ami a mi üdvösségünket kivívja. Milyen áldozatról van itt szó?…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Gereny/index.html          Kárpátalja mintegy 1.250.000 lakosából ma 150.000 magyar és 800.000 ruszin, állítja Dr. Popovics Tibor Miklós, Magyarországi ruszin kutató.               Lásd:   …

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng Mozgalom       A Szeretetláng lelkisége – mint Engesztelő Mozgalom –, Erzsébet asszony Örök Hazába való távozását követően (1985) Magyarországon csendben-, parttalanul-, „szívről-szívre” terjedt tovább és gyarapodtak a imaközösségek a…

Szólj hozzá!

Részletek MARCEL LEFEBVRE érsek 1979. április 15-én, Ecône-ban elhangzott húsvéti prédikációjából 1        Korunkban, amikor az Egyház tanításában a legnagyobb zűrzavar uralkodik, húsvétot sokan olyan ünnepként szeretnék interpretálni, ami üdvösségünk kérdésében…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Ungvar2/index.html  

Szólj hozzá!

Kik készségesek az engesztelésre? 2        A Szeretetláng a fatimai események kiteljesedése, melynek igazolásául álljanak itt a Szent Szűznek, Szeplőtelen Szíve tiszteletével és az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos gyönyörű szavai és ígéretei:…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Ungvar/index.html  

Szólj hozzá!

 Kik készségesek az engesztelésre? 1        Istentől elfordult és végveszély felé sodródó korunkban már nem elég, a „kevesek” engesztelése a „sokakért”! Nem elég a rejtekben gyakorolt magánájtatosság! A csillogó világ, információ-dömpingjétől eltompult lelkek…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/bollerverseny/index.html  

Szólj hozzá!

Tegyetek meg mindent és bízzatok Bennem!          (Jézus:) Imádkozzatok, virrasszatok, jöjjetek össze ketten-hárman, és vegyétek fel a harcot a sötétség pusztító erejével. Ne tétlenkedjetek! Úgy tesztek, mintha nem volna Mennyei Atyátok az égben, ki…

Szólj hozzá!

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe     Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés örömhírével látogatott Máriához. A Szent…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Mezogecse/index.html  

Szólj hozzá!

Miért soroljuk a Szeretetlángot a Mária-jelenések közé, amikor formális jelenésről nem beszélhetünk?       Erzsébet asszony, a Szeretetláng üzeneteket és az Égiek tanítását mindig lelke „legmélyén” élte meg, ennek ellenére mégis világosan tudta, hogy ki az aki…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért! A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/beszamolo/index.html        Kárpátalja mintegy 1.250.000 lakosából ma 150.000 magyar és 800.000 ruszin, állítja Dr. Popovics Tibor Miklós, Magyarországi ruszin kutató.               Lásd:   …

Szólj hozzá!

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni a sátán mesterkedései által!       Én az Evangéliumokban szólok hozzátok és a Szentségekben erősítelek benneteket, s ti mégis hamis üdvözítőket követtek?! Én váltottalak meg titeket kiontott Véremmel, nem más! Nézzetek Reám! Ha…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng átadása, kiáradása és a láng szimbóluma   A gyertyaláng Jézus Krisztust szimbolizálja!       A Lelki Napló szerint a Szeretetláng lelkisége, illetve a „kegyelmi hatás” terjedése és átadása az alábbi módokon történhet:1) A…

Szólj hozzá!

http://www.magyarorszag-szep.hu/Ismerteto/index.html    

Szólj hozzá!

Bízzatok, mert én megvakítom a sátánt!      "Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a…

Szólj hozzá!

A legbiztosabb prófécia       Az "idők végéről" való kíváncsiság nem korunk sajátja, hiszen maguk az Apostolok is megkérdezték: »Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel? Ő pedig így szólt: "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben,…

Szólj hozzá!

      Az Égiek kéréseinek, ill. ígéreteinek megvalósítása, teljesítése a Napló szerint is az Egyház kompetenciájához van kötve! Ebből következik, hogy az Egyházi Hatóság dönthet úgy, hogy a számszerűségeket értelemszerűen részleges-, teljes-, vagy az ennek megfelelő (nem határozott) jelzőre cseréli…

Szólj hozzá!

Most akkor mi van? 2.      Az evangéliumi ember ellenfelei, a bűnt szórakoztató divattá tették. Tömegekkel ünnepeltetik az erkölcsi lazaságot tudván-tudva, hogy „a szexuális szabadosság a nép ópiuma”! Tetszetős jelszavaikkal nem kevesebb céllal csalogatják szivárványos…

Szólj hozzá!

 Az üzenetek számszerű ígéretei, a búcsúk tekintetében ellentétben állnak-e a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel?      „Aki a hétfői napot megtartja szigorú böjttel, az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről. És ha ezt a böjtöt…

Szólj hozzá!

Most akkor mi van? 1.      Sajátosan liberális alapelvek váltak ural-kodóvá a társadalmakban azok közt, akik eladták lelküket a Mammonnak. A Szeretet Istene helyett, materialista bálványokat alkottak maguknak. Ezek a bálványok: a pénz, a vagyon, a hatalom, a szex, a hírnév, a…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8     A 80-as évek fordulóján, Erzsébetet egyre több pap látogatta meg 'kis otthonában', aztán többé-kevésbé föladva 'rejtett alázatosságát', fogadott érdeklődő, lelkes civileket is. Rengeteg új információ jutott el…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 7        Erzsébet lelkivezetői magárahagyatottsága példájaként hozható fel a napló 1981. II. 2-i, az Erzsébet asszony által eredtileg fogalmaztt bejegyzése: „Úr Jézus: A Világegyház nagy veszélyben van,…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 6      »1965 II. 4. csütörtök reggel megkönnyebbülve ébredtem. És az Úr Jézus szólt „Béke neked!” Az Úr szavai nyomán az áhított megnyugvás betért lelkembe. Ez a béke csalhatatlanul erőt adott. Az Úr…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!   A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek…

Szólj hozzá!

Az áldozatos szeretet      Egy kocsmai társaságban igen emelkedett volt a hangulat. Beszédtémájuk az asszonyokra terelődött, melyben egyik a másikat akarta felülmúlni a viccelődő gunyoroskodásban. Csak egyetlen férfitársuk hallgatott, mely persze nyomban feltűnt a…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 5        Az életrajzi sorozatomban olvasott (megrendítő) sorok is azt bizonyítják, hogy Erzsébetnek nem akadt egyetlen lelkivezetője sem – legalább is az első öt évben –, akivel megbeszélhette volna…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 4       »1963. január 20-án így szólt az Üdvözítő. Lelkedben a vakság és fényesség úgy fog váltakozni mint ahogy az éj felváltja a nappalt, ezen Én nem változtatok. Csak hagyatkozz Rám, az Én akaratom fog…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 3       »1962. XI. 22. A Szentszűz jóságos kérő szavaival ezt mondta: „Vágyakozásod az nagy, de tudod mit mondtam? Szállást kell keresni Szeretetlángomnak. Induljunk el!” Szívem összeszorult. Ezen szenvedések…

Szólj hozzá!

Elgondolkodtató Twitter üzenetet osztott meg az egyházfő csütörtökön délelőtt. Vajon mi történhetett?      "Please pray for me!" – "Imádkozzatok értem" – ez a bejegyzés jelent meg Ferenc pápa Twitter falán. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyházfő pontosan mit akar…

Szólj hozzá!

Egy levélre való válaszom        Email címemre kaptam egy rövidke „reakciót”: »A „Most az egyszer elmondom” poszt-cím, nem kevés önteltségre utal, hiszen ilyet az jelenthetne ki, aki az igazság vitathatatlan birtokában van, márpedig ki vagy te, hogy kihívó módon osztod az észt? „robuszt66”«…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 2      Megjegyezzük, hogy a gyóntatók jelentős része közömbösen fogadta az Erzsébet asszony lelki vergődését, bár volt egy, aki nyomban lelki vigaszt nyújtott Erzsébetnek és kijelentette, hogy épp ezáltal hitelesedett…

Szólj hozzá!

A katolicizmus 'egyetemessége' nem a modernizáló új reformok bevezetésével, hanem épp ellenkezőleg a krisztusi tanításhoz való  visszatéréssel valósulna meg        Az előző két részben felvázolt szekuláris elszakadási mozgalom működtető erőforrása a protestantizmus és a szbdkmvesség, mely…

Szólj hozzá!

Erzsébet gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 1        Korrajzként előre kell bocsátani, hogy a 60-as évek légköréről és a megfélemlített egyházról teszünk említést. Abban az időben az óvatosság különösen jellemző volt a gyóntatók körében. Ne feledjük, hogy csak…

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)        1517-ben zajlik le Luther téziseinek kitűzése. Ez a döntő kezdet – legalábbis kívülről nézve – a protestantizmus számára. Luther a két megadott küldetésből…

Szólj hozzá!

Az életszentség titka        Egy szerzetes, jóllehet külsőleg semmiben sem különbözött a többiektől, mégis a szentségnek oly fokára jutott, hogy csupán ruhájának érintésével meggyógyította a betegeket. Elöljárója ezen csodálkozva, egy napon megkérdezte tőle, hogyan művel ily csodákat, noha…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony élete és halála 3     Koporsós temetése 1985 április 16-án volt, kérésének megfelelően az Érd-Ófalui temetőben. 5-6 pap volt jelen. A búcsúbeszédet Böcskei József Bertold OCD mondta, mintegy képviselve a kármelitákat, akikre a Szent Szűz ügybeni…

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)        A Katolikus Egyház igazságaival szemben folytatott erők harcai fél évezred óta mind súlyosabb és veszedelmesebb tévtanokhoz, illetve forradalmakhoz vezettek. Érdekes látni, hogy az újkor…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony élete és halála 2 (1985)         Ángyi néni személyes feljegyzései nyomán, Erzsébet asszony utolsó napjai így zajlottak:  Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony – a Szeretetláng ünnepe –, elsőszombat volt. Február 4-én…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!                                                       A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai…

Szólj hozzá!

 Erzsébet asszony élete és halála 1         Ha megkíséreljük a tényszerű történetiséget felvázolni, nem hagyhatjuk el, sem a Remete-Kertvárosi Szentlélek templomban lévő családi sírhely történetét, sem pedig kiváltságoltunk halála előtti körülményeit leírni!  …

Szólj hozzá!

Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnőÜnnepe: március 9 forrás: Hankovszky Miklós Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait…

Szólj hozzá!

       Marie Julie Jahenny engesztelő életét, csodálatos szentáldozások, rendkívüli gyógyulások és a jövőt illető, részben már beteljesült beteljesült próféciák sora igazolja. Egyik megrendítő revelációjában Urunk és Lucifer közötti párbeszédet hallotta, és az utóbbi ezt mondta: "Támadni fogom az…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony életének alkonya (1980-1985)       Erzsébet asszony – aki csak öregségi támogatást kapott  hat gyermeke után –, még 16 évig nevelte három unokáját is. A 80-as évek elejére már egyre fáradtabbnak érezte magát. Ennek ellenére, egy kedves…

Szólj hozzá!

     1874. február 21-én a Szent Szűz figyelmeztette, hogy "a mai napon nagy megtiszteltetésben lesz részed, mert Fiam eljegyez téged menyasszonyaként!" Ezen a napon egy látható gyűrű alakult ki a gyűrűsujján, melyet a számos jelenlévő közt a helyi püspök is látott.      Marie Julie Jahenny, hogy…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony római küldetése (1975-1980)        Erzsébet asszony az Úr kérésre, már évek óta böjtölt és igyekezett megvalósítani az Égiek kéréseit a Szeretetláng lélekmentő ügyében – szinte minden eredmény nélkül –, ám erőtlenségének legkevésbé sem ez…

Szólj hozzá!

     Marie-Julie Jahenny 1850. február 12-én született egy módos paraszti családban a franciaországi Blain-ben (Nantes és Rennes között). A Jahenny család, három-négy éves korában költözött La Fraudais-ba. Igen jámbor kisleány volt, akin már kora gyermekkorában megmutatkozott bensőséges vonzalma az…

Szólj hozzá!

Erőszakos volt-e a Szeretetláng látnoka? (1970-es évek)        1982 végén Magyarországon járt Dr. Kada Lajos érsek nuncius, a Római Kúria tagja (+2001). A nyugati magyarság körében és néhány vatikáni ügyvivő kapcsán, megismerkedett a Szeretetlánggal és…

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)      A tömeg nehezményezte, hogy Rómától messze volt eltemetve, ezért az általános helytartó rendelkezésére exumálták és átszállították a…

Szólj hozzá!

A gyógyszer      Egy asszony féltve a házasságát, elment tanácsért a plébánoshoz. Elmesélte, hogy mindennap amint hazajön az ura, nyomban összevesznek valamin, aztán már a vacsora sem ízlik egyiküknek sem. Ilyenkor ugyanis olyannyira korholják egymást, hogy nemcsak a vacsorától, de az élettől is…

Szólj hozzá!

A Gondviselés csodája (1966-1970-ig)         Erzsébet asszony az adott nagyságrendű „égi-földi” feladatokat, aligha lett volna képes maradéktalanul megvalósítani az isteni Gondviselés segítsége nélkül!        A dolgok azonban, korántsem…

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)      A család olyan szegény volt, hogy a temetési költséget képtelenek lettek volna összeszedni, ám csodás nagylelkűségben volt részük,…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 12  (1964-től 1965-ig)      Sajnos, az utókor már nem láthatja Erzsébet asszony „saját kezűleg” (egy-két önkéntes mesterember segítségével) épített kis lakását. A szerény hajlék már…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 11 (1961-től 1963-ig)        1961. július 13-tól Kármelhegyi Boldogasszony ünnepéig, három egymást követő napon ébredéstől elalvásig, Erzsébet asszonynak elbeszélése szerint, olyan megmagyarázhatatlan…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!                                               A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk,…

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)      Végül gyermekei mind az ágya köré gyűltek, és a haldokló édesanya könnyekkel szemében áldotta meg őket, mert aggasztotta a jövőjük. A…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 10 (1952-től 1960-ig)        1951-ben megismétlődött a rémálom! Harmadszor is ki lettek írva a kitelepítendők közé! És ekkor az elhunyt családfő egykori orvos-kapcsolata segített, akinek a fia a Kitelepítési…

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)      Tekintve, hogy a kapott sugallatokkal kapcsolatban Annát néha lelki nyugtalanság gyötörte. Az Úr tudtára adta, hogy miként ismerheti…

Szólj hozzá!

 Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 9 (1948-től 1951-ig)       Az államosításig, még viszonylag kiegyensúlyozott volt az életük. Kezdetben még alkalmazták Erzsébetet adminisztrátorként az Állami Kéményseprő Vállalatnál, ez azonban nem tartott…

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)      Bár Anna kifejezetten szeretett enni, egyre inkább lemondott az étkezésről, egyre többet böjtölt. Pénteken az Úr-, szombaton a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása