Egy a Szentmise!
Amikor tíz évvel ezelőtt Pio atyáról szóló könyvemet írtam, egy atya megjegyezte, hogy „a Szentmise-áldozatot akár egy 'sima pap', akár a pápa mutatja be ugyanaz, ennél fogva a Pio atya miséje sem volt különb!” Én természetesen egyetértettem vele, ami a Szentmise „végtelen értékét” illeti, de megemlítettem, hogy különböző lehet a cselekmény bensőségességének a nép felé való tükröződésében, különbség lehet az egyénre ható megérintettségben és nem kevésbé a szentbeszédet illetően is! (Nem kívántam kitérni szempontként – a liturgikusan érvényes –, de az imádás gesztusaiban sérült Szentmise bemutatására!)
És bizony közismert, hogy ahol több misealkalom vagy templom van, ott egyes hívek lehetőségük szerint egy-egy "jó-beszédű" atya szentmiséjére mennek el. De akad más szempont is, a hívekben felmerülő azon hiányérzet, amikor a valamely atya sem a napi Evangéliumot, sem a nap szentjét vagy az ünnep mibenlétét nem fejti ki, vagy meg sem említi homiliájában! Ilyen pl. a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, amelyen rendszerint nem Máriának az eredendő bűntől mentes (emberi) fogantatásáról beszélnek (dogma 1854), hanem a Názáreti Szűz természetfeletti Foganásáról az Angyali Üdvözletben!
A másik példa, a nap szentjének meg sem említése, vagy hogy első péntekeken szó sem esik Jézus Szívéről (vagy tiszteletéről), amiként az első szombatokon sem történik említés egyetlen szóval sem Mária Szeplőtelen Szívéről (vagy a fatimai ígéretről)! Holott mindannyian ismerik a kafarnaumi százados megszívlelendő tanúságát: „csak egy szóval mondd...” (Mt 8,8)
Az egyházilag elismert Szeretetláng Lelki Naplóban, követendő értékű jézusi kijelentést olvashatunk: „Kérd meg fiaimat, hogy egyetlen beszédet el ne mondjanak Édesanyám különös tiszteletének említése nélkül”. (vö. I/41)
Mintha a fentieket igazolná Benedek pápa Verbum Domini apostoli buzdítása is: „A szentmise olvasmányos könyvének megfelelően prédikálni valóban olyan művészet, amit gondozni kell (...) a megfelelő hivatalok gondoskodjanak olyan alkalmas eszközökről és kiegészítő anyagokról, melyek segítik a szolgálattevőket feladatuk legjobb megvalósításában...” Erre figyelmeztet Ferenc pápa is: „A prédikáció előkészítése olyan fontos feladat, amely hosszú ideig tartó tanulást, imádságot, elmélyülést és lelkipásztori leleményességet kíván.” (Ev. Gaud. 145) A Szentmise igeliturgiájából, olykor ez a "kiegészítő leleményesség" hiányzik, akár csak egyetlen aktuális szóban!
