FOURIER SZENT PÉTER pap, rendalapító. +Gray, 1640. december 9.
Pierre Fourier 1565. november 30-án született a lotharingiai Mirecourt-ban egy kereskedő fiaként. Mivel nagyon tehetséges volt, apja már tizenhárom éves korában elküldte Pont-Moussonba, a jezsuiták kollégiumába.
Húszévesen belépett Chaumousey ágostonos kanonokjai közé. A kanonokok élete nem volt alkalmas arra, hogy bárki is épülhessen rajta. A rendi fegyelem siralmas volt, és a novíciusokkal csaknem úgy bántak, mintha fegyencek lettek volna. Derűs, szeretetre méltó kedélyével Péter friss életet vitt a dohos légkörbe. Huszonnégy évesen pappá szentelték, és ismét Pont-Moussonba küldték, ahol teológiát és valószínűleg jogot is tanult.
Miután tanulmányait a doktorrá avatással befejezte, visszatért Chaumouseybe, és megkísérelte, hogy a szellemet és a szokásokat megjavítsa. Ez magától értetődően az idősebb rendtagok nemtetszését váltotta ki olyannyira, hogy elhatározták, menesztik a kellemetlen békebontót.
Három plébániát ajánlottak neki választásra. Péter Mattaincourt-t, valamennyi közül a legnehezebbet választotta. A Vogézeknek ez az erkölcsi tekintetben meglehetősen züllött, kis faluja részben kálvinista volt. Harminc éven át tevékenykedett itt Péter példás módon mint plébános, és áldásos munkája csakhamar meghozta gyümölcsét. Még ma is eleven a vidéken ,,a mattaincourt-i jó atya'' emléke. Már bemutatkozásakor megmagyarázta hogy teljesen a faluért akar élni. ,,Aki nem plébános, nem is sejti, hogy mennyire szereti a plébános plébániájának gyermekeit'' mondta később. Testvérületeket alapított, vallásoktatást tartott és a távolmaradók után elment még a kocsmába is.
Szentünk példája különösen követendő lehetne napjaink bank és adós problémáinak megoldására! Fourier Szent Péter ugyanis, sikeres Biztosító Pénztár alapító volt. Mindenki, aki nehéz pénzügyi helyzetbe került, kölcsönt vehetett fel ebből a pénztárból, és csak akkor kellett visszafizetnie, ha jobbra fordult a helyzete. Ezáltal sok emberen tudott segíteni.
Komoly nehézségei voltak a vegyes vallású népességgel, a gyengülő vallásosság és a vegyes házasságok révén, de sok esetben ezt a tudatlanságnak tulajdonította, mivel csak a tehetősek járhattak iskolába. Hosszas töprengése és imádsága folytán rájött a megoldásra, miszerint, a gyermekek oktatásának ingyenesnek kell lennie. Fiúiskolákat akart alapítani, de az idő nem volt még érett hozzá; amit akart, csak ötven évvel később sikerült De la Salle Szent Jánosnak és iskolatestvéreinek.
A sikertelenség nem szegte kedvét; most a lányok ingyenes iskolai oktatásával kísérletezett. Hívei között talált négy fiatal lányt, akik elfogadták a vezetését; közéjük tartozott mindenekelőtt a nagyon tetterős Boldog Alix Le Clerc, a későbbi Jézusról nevezett Mária Terézia nővér (1576-1622). Először egy kolostorba küldte őket Pousseybe, hogy ismerkedjenek meg a szerzetesélettel, ezután ő maga képezte ki mindannyiukat tanítónőnek. Naponta tartott számukra pedagógiai tanórát, még akkor is, miután Mattaincourt-ban megnyílt a tervezett leányiskola.
Oktatási módszerei bámulatosan korszerűek voltak. A lánytanulóknak nemcsak az olyan elemi ismereteket kellett elsajátítaniok, mint írás, olvasás és számolás, hanem gyakorlati képzést is kellett kapniok arra, hogy számlákat vagy nyugtákat állítsanak ki. Tudniuk kellett továbbá szóban és írásban folyékonyan kifejezniök magukat. Az utóbbi annál inkább a szívén feküdt, mert ő maga is kiemelkedő stílusban írt. A másvallásúak iránti magatartásában is messze megelőzte korát. Nővéreinek lelkére kötötte, hogy a protestáns gyermekekkel ,,barátságosan és szeretetreméltóan'' bánjanak. ,,Ne engedjék meg a többi gyermeknek, hogy ugrassák őket! Ne beszéljenek rosszallóan a vallásukról, hanem ha valamennyi tanulóhoz beszélnek, mutassák meg, hogy mennyire jók és okosak hitünk előírásai!''
Fourier Péter azt akarta, hogy apácái ,,elsősorban tanítónők'' legyenek, ne pedig elsősorban apácák. Ezzel azonban az egyházjogászok merev ellenállásába ütközött, akik a szerzetesnők szigorú klauzúrájának évezredes előírásaihoz ragaszkodtak. Hosszú és nehéz küzdelem után sikerült elérnie, hogy alapításának a ,,Miasszonyunkról nevezett ágostonos kanonisszák''-nak az elismerését; de több dologban meg kellett hajolnia az uralkodó elképzelések előtt (klauzúra a nővérek számára stb.). (Csak Páli Szent Vincének sikerült megvalósítania azt a gondolatot, hogy legyenek olyan Istennek szentelt nők, akik klauzúra és szerzetesruha nélkül a világban végzik apostolkodásukat.)
Püspöke 1625-ben népmissziók tartásával bízta meg. Tárgyilagos, szeretetre méltó és egyáltalán nem fanatikus stílusával mély benyomást gyakorolt. Tükröt tartott a katolikusok elé, akik rossz példájukkal részesek a hitszakadás vétkében.
Toul püspöke végül azzal a nehéz feladattal bízta meg, hogy reformálja meg Franciaország ágostonos kanonokjait. Ez mindenféle ellenállással szemben is sikerült neki, ám eközben még mindig Mattaincourt plébánosa volt. Csak 1632-ben, amikor a kanonokok általános elöljárójává választották, mondott le kedvelt plébániájáról.
Munkaereje kimeríthetetlen volt. Felsorolt teendői mellett számos népmisszión prédikált, és kiterjedt levelezést folytatott, bár legtöbb levelét éjszaka kellett megírnia. Élete utolsó éveiben akarata ellenére belevonták politikai ügyekbe. Lotharingia, amely független hercegség volt, Franciaországhoz került. Fourier magára vonta a hatalmas Richelieu bíboros neheztelését és száműzetésbe kellett mennie. Négy éven át élt Felső-Burgundia szabad grófságában egy női kolostor papjaként. Itt halt meg 1640-ben.
Egy évvel később holttestét Mattaincourt-ba szállították; sírja még ma is zarándoklatok célja. 1730-ban boldoggá, 1897-ben szentté avatták.(Dr.Diós István nyomán)
