A szeretet bosszúja
Családunkat ebben az évben többször is megpróbálta Isten.
Megpróbálta a hitünket, a türelmünket és a szeretetünket. Az események közül most egyet szeretnék kiemelni:
Nemrégen lányom kórházba került és úgy nézett ki, hogy életveszélyes műtétre kerül sor.
Eközben a menyem szülés előtt állt és hogy segítségére lehessek, már korábban felajánlottam, hogy amikor orvoshoz megy, férjemmel vigyázunk másfél éves unokánkra. Lányunk várható műtétje miatt azonban férjem lemondta az arra a hétre esedékes gyerekvigyázást. Tudta, hogy én a lányunkkal akarok lenni, késve ugyan, de bement dolgozni, mert ő egyedül nem vállalhatta az unokázást.
Közben kiderült, hogy a műtét időpontja eltolódott. Így lányommal megbeszélve, felhívtam menyemet és kedvesen felajánlottam, hogy mégis vigyázunk a kicsire. Hozzátettem, hogy finom ebéd várja őket. Menyem idegesen, indulattal reagált, meg se hallgatott, hivatkozva férjem előző lemondására. Kitűnt belőle, hogy megsértődött. Meglehetősen nyers modorban elutasított, hogy "nem kell" a segítség, megoldja maga. Felajánlottam, hogy akkor elkísérjük az orvoshoz, majd onnan megyek be lányomhoz a kórházba, de ezt sem fogadta el: el tud menni a saját lábán, ne legyünk gondban miatta. Mondtam, hogy sajnálom, hogy így alakult, de lányom élete veszélyben van, ezt meg sem hallgatta, arról kezdett el beszélni, hogy márpedig neki első a saját gyereke. Finoman elbúcsúztam tőle.
Másnap férjem mégis elment eléjük – és sikerült elhoznia tőle a kicsi unokánkat.
Menyem nem jött el ebédre, ahogy vártuk, az orvosi vizsgálat után telefonált, hogy férjem vigye le a kicsit, sietnie kell haza.
Nagy vihar dúlt a szívemben, de eszembe jutott, hogy itt semmi más nem képes győzni, csakis a szeretet. Az a szeretet, amire Jézus tanított minket. S hogy a rosszat jóval kell viszonoznom.
Összecsomagoltam a neki szánt ebédet, és én is eléje mentem. Amikor engem is meglátott, megtorpant, de én mosolyogva mentem elé, megöleltem, mintha semmi nem történt volna. Nagy szeretettel átnyújtottam neki az ebédjét. Meglepődve megköszönte, aztán újra megköszönte, és látszott rajta az őszinte meghatottság.
Kicsit elbeszélgettünk, lelkére kötöttem, hogy vigyázzon magára.
Amikor a kórházba siettem felhívott és nagyon megköszönte a vigyázást és az ebédet. Később újra telefonált és elmondta, hogy ilyen finom ebédet még nem evett és kérte a receptet.
Ezután felhívta a lányomat. Kedvesen érdeklődött felőle, próbálta bátorítani és vigasztalni.
Istennek hála, a műtét elmaradt, mert lányom csodával határos módon rendbe jött.
Sokat imádkoztunk érte férjemmel együtt.
Dicsőség érte az Úrnak! (Horváth Mária)
