AZ ÁHITAT BELSŐ GYAKORLATAI
Említettem már – írja Montforti Grignon Szent Lajos –, hogy ez az áhítat abban áll, hogy minden cselekedetünket Szűz Mária által, Szűz Máriával, Szűz Máriában és Szűz Máriáért végezzük.
Ám nem elegendő magunkat egyetlen ízben Mária által Jézusnak szentelnünk rabszolgai minőségben és az sem elegendő, ha ezt a felajánlást minden hónapban, vagy minden héten megújítjuk. Ez ettől még múló ájtatosság lenne, mely nem tudná lelkünket arra a tökéletességre emelni, ahová a valóságban felemelkedni képes. Mert nem az a nehézség, hogy valamely társulatnak tagjai legyünk, vagy külsőleg egy ájtatosságot magunkévá tegyünk és naponként néhány szóbeli imát elmondjunk, amint azt ez az áhítat is előírja! A nehézség inkább abban rejlik, hogy ennek az ájtatosságnak a szellemiségébe behatoljunk, mely abban áll, hogy a lélek bensőleg függő viszonyba kerüljön a Boldogságos Szűzzel és őáltala Jézussal!
Sok embert találtam, akik külsőleg a legnagyobb buzgósággal léptek Jézus és Mária rabszolgaságába, de ritkán találtam olyanokat, akik annak szellemét felfogták, és még kevesebbet, akik benne ki is tartottak!
a.) Ennek az ájtatosságnak a gyakorlása lényegében abban áll, hogy minden cselekedetünket Szűz Mária által végezzük. Ez pedig úgy történik, hogy csak Szűz Mária által fordulunk Istenhez, hogy soha egyedül, hanem csakis az Ő közbenjárására és hatalmára támaszkodva szólunk imában Istenhez! Vagyis: Mindent Máriával, semmit nélküle!
b.) Végezzük cselekedeteinket Szűz Máriával, mindenben tökéletes példaképül véve, amit tennünk kell. Mielőtt tehát bármit is megkezdünk, mondjunk le teljesen önmagunkról és saját szándékainkról. Semmisüljünk meg igazán Isten előtt és tartsuk magunkat képtelennek bármi természetfeletti jót és üdvösségest cselekedni. Ezután Szűz Mária által iparkodjunk az Édes Üdvözítő szándékával egyesülni, átadva magunkat az Istenanyának eszköz gyanánt, hogy bennünk és velünk cselekedjék, szándéka szerint tegye velünk és értünk azt, ami Szent Fiának és általa az Atyának nagyobb dicsőségére szolgál! Röviden: semmit se kezdjünk meg a Szűzanya nélkül!
c.) Időről-időre szedjük össze magunkat bensőnkben, hogy ezzel Szűz Mária lelki képét felidézzük. Ő legyen lelkünk számára a Templom, melyben Istennek minden imádságot felajánlunk. Dávidnak Tornya, mely mögött védelmet keresünk ellenségeinkkel szemben. Az Örökmécs, hogy bensőnket megvilágítsa és az isteni szeretetre gyullassza. A Szentségház, hogy Szűz Máriában és ővele lássuk Istent. Végre a léleknek Istennél Szűz Mária legyen mindene és tökéletes menedéke! Ha a lélek imádkozik, tegye azt Szűz Máriában. Aki a szentáldozásban Jézust veszi magához, bensejében engedje át Őt a Szűzanyának, hogy nála lelje örömét. Aki dolgozik, Szűz Máriában dolgozzék; és így mindenütt és mindenben az önmegtagadást fogja gyakorolni!
d.) Végül, minden cselekedetünket Szűz Máriáért végezzük. Minthogy ennek a fennkölt Fejedelemasszonynak rabszolgái vagyunk, már csakis érette dolgozhatunk, az Ő hasznára, az Ő tiszteletére és Őáltala a lelkekért – mint közvetlen célunkért –, és Isten dicsőségére mint végcélunkért!
Ezért tehát mondjon le a lélek mindenben amit tesz, önszeretetéről, mely észrevétlenül is saját elégedettségét keresi, ismételje inkább szíve mélyéből:
„Ó, drága Úrnőm, Teéretted megyek (ide vagy oda), Teéretted teszem (ezt vagy azt), Teéretted szenvedem ezt a fájdalmat és tűröm ezt a sérelmet!”
