247. Kétfajta tökéletlenségről beszélhetünk a haladók esetében: az egyik az állandó, a másik az alkalmi hibák esete. Ezek állandóak azon vonzalmakban és szokásokban, melyek a lélekben mintegy gyökeret vertek, melyekig az érzékek tisztulása el nem hatott. Az érzékek tisztulása ugyanis kapu, a szemlélődés kezdete a lélek számára; az érzékit a szellemibe mintegy átvezeti, hogy az Úrral egyesítse. A régi ember foltjai a szellemiben megőrződnek, jóllehet nem látja, nem is tudja észrevenni azokat; és ha a lelki sötétség éjszakájának tisztító lúgja mindezt ki nem mossa a szellemből, sosem ér el a lélek az Istennel való egyesülés tisztaságára. Az akaratot gyötrő egyéb szenvedések és szorongattatások ebben az állapotban szintúgy mérhetetlenek és olyan természetűek, hogy amikor az ész végigtekint rajtuk és gyógyírt rájuk nem talál, átjárják még a lelket is. A letűnt jólét emlékezete csak tetézi a kínt, mert ezek a lelkek Istenben már előzőleg sok gyönyörűséget találtak, sokféle módon szolgáltak Neki. E javaktól és e javak visszanyerésének reményétől megfosztva kínjuk csak fokozódik. 
Erről beszél Jób a következő szavakkal: „Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem...” (Jób 16,12) (uo.) Minden édessé válhat, ha azt az Isten iránti szeretetből cselekszed! – Így van ez a türelemmel is!
248. Nagy Szent Teréz így ír a „Tökéletesség útja” XXXI. fejezetében: „Mit tegyen az a lélek, amely be akar lépni a saját bensőjében lévő paradicsomba? Így mondom: Amit akar! Tudnotok kell ugyanis, hogy ez nem rendkívüli dolog, hanem akaratunktól függő és így kegyelmileg rendesen, képesek is vagyunk erre. Mert nincs itt szó szemlélődésről, hanem tisztán és egyszerűen csak összeszedettségről!
249. Az igazi gazdagságot, az erények tartós megélése képezi, s ezek a lélek jóságában nyilvánulnak meg.
250. Szent Elek hosszú évek után, koldusruhában meglátogatta szüleit, s azok a lépcső alatt adtak neki szállást. Miután meghalt, akkor ismerték fel benne fiukat. – Ó, ha tudtuk volna, hogy te vagy az! – zokogták.
251. Mit kell tennünk? Elsőként elménket kell elvonni minden külső dologtól, hogy belsőleg Istenhez közeledjünk. Még elfoglaltságunk közepette is magunkba kell vonulnunk, hacsak egy időre is. Végül pedig azon vágyunkra kell összpontosítanunk, hogy szelíden Vele társaloghassunk...↓
252. Vigyázzunk, hogy vissza ne éljünk a isteni szerénységgel! Én megvallom, magam sem tudtam mindaddig, hogyan lehet teljesen jól imádkozni, amíg Ő meg nem tanított e fenti módszerre.↓
