225. Nézz magadra. Nagyon kicsiny vagy ahhoz, hogy büszke légy. De nagyon is nagy vagy, mert Isten él tebenned! Ez a kettő nem zárja ki egymást.↓
226. Nem lehetünk csupán vasárnap, vagy naponta néhány percig vallásosak! Isten, a nap többi percében is megközelíthető, vár bennünket és szeret! ↓
227. Ha ezt tudatosítjuk, akkor megértjük, hogy mi a különbség az imádság és az imádság szelleme között. Az előbbivel, bizonyos ájtatosságot gyakorolunk, az utóbbival lelki életet élünk!↓
228. Az alázatosság nem abban áll, hogy valaki elrejti tehetségét, jóságát és erényeit, ezzel mintegy magát rosszabbnak és jelentéktelenebbnek mutatva. Hanem abban áll, hogy világosan tudjuk, minek vagyunk hiányában, de nem kérkedve azzal amink van. Mindezt annak tudatában, hogy minden Isten ingyenese ajándéka, és ezek birtokában is végtelen kicsinyek vagyunk. Nem összeegyeztethetetlen tehát a tényleges jóság az alázatossággal. Ellenkezőleg! A jóság és az alázatosság szinte egyazon dolog. Ha jók vagyunk és ösztönözve érezzük magunkat mások segítésére, önmagunk ajándékozására, feláldozására, kicsivé tételére, akkor ez alázatosság. Amennyire jutunk tehát a jóságban, annyira haladunk az alázatosságban.
229. A „mindent elhagyni” valójában, a kevésről való lemondást jelenti ahhoz, hogy megtaláljuk Őt. Lehet-e bármi is hiány, amikor az ember a Mindent birtokolja.
230. Avilai Szent Teréz elcsodálkozott, mikor a keresztény szótárban e kifejezésekkel találkozott: „bocsánatos bűn”, „kis dologban vétkezni” stb. Úgy vélte, ez annyi, mint egy kevéske szemetet szórni a tabernákulumra!
231. A lelki életnek rendes tüneményei közé tartoznak a lelki szárazságok, viharok és sötétségek. Magasabb fokú lelki élet el sem képzelhető nélkülük. Lelki szárazságon értjük azt az állapotot, midőn az Úr rövidebb vagy hosszabb időre, néhány napra (vagy mint Avilai Szent Terézia életében láttuk), évek hosszú sorára, megvonja tőlünk a szívbeli és szellemi örömöket és vigasztalásokat, úgy hogy csupán kötelesség szerűleg, unottan végezzük imáinkat. Ez azonban, kitűnő és nagyon érdemszerző lelkiállapot, amelytől csak a kezdők szoktak megrémülni. Egyféle lelki vihar ez, midőn a kísértések elemi erővel támadnak, szenvedélyes indulatokat keltenek bennünk, s így csak akaraterőnknek teljes megfeszítésével tudunk rajtuk úrrá lenni. Kitűnő állapot ez: egyenes útja a mennyországnak, mert azt ingyen nem adják. Lelki sötétség, midőn értelmünkre és lelki dolgainkra homály borul. Aggályok kínoznak, minden tettünkben bűnt látunk, úgy érezzük, hogy elvesztettük a megszentelő kegyelmet s az örök kárhozat vár ránk. Nincs tűz, amely jobban tisztítaná a lelket, mint e gyötrelem. Biztos jele annak, hogy az Úrnak magasabb céljai vannak velünk.
232. Ugyanabban a pillanatban, melyben felismerjük önmagunk sötétségét, Isten fényessége árasztja el lelkünket.
233. Badarság nem felelni Isten valamely kegyelmére, mert meglehet, hogy épp azáltal lehettünk volna szentté!
234. Az imádságnak a súlya számít, nem a hossza. (Spurgeon)