Most és örökre
Tavaszra még több missziót ütemezett be magának. 1714. júniusában összeszedve bátorságát, újra elment Nantesba és Rennes-be annak reményében, hogy a püspök bizonyára megbizonyosodhatott már a Pontchâteaui Keresztút lerombolásának teljes feleslegességéről, arról, hogy egyáltalán nem ez veszélyeztette Franciaország népét, hanem épp ellenkezőleg! Lebontása jelentett súlyos csatavesztést a lélekmentő harcban! Szentünk ádáz ellenségei azonban megneszelték jövetelét és a püspök egyetlen beszéd elmondását sem engedélyezte. Montforti Grignon Szent Lajost azonban ez nem tántorította el az apostolkodástól. Úgy 
gondolta, ha nem beszélhet, akkor írásban szól a lelkekhez. Hozzáfogott tehát megírni másik legjelentősebb értekezését: „Levél a Kereszt barátaihoz” címmel. Írását így kezdte: „…szükségét érzem annak, hogy kilépjek magányomból és néhány keresztnyilat rajzoljak erre a papírra, hogy azokkal sebet üssek szíveteken. Bárcsak úgy tetszene Istennek, hogy azok kihegyezésére tinta helyett, véremre lenne szükség. De ó! Ha ez szükséges is volna, az én vérem túl bűnös ahhoz! Bár csak inkább az Élő Isten Lelke, ereje és élete lenne tartalma e levélnek, az Kenete a tinta, Keresztje a toll, a szívetek pedig a papír, írásomhoz!…Kereszt barátai! Harcoljatok bátran! Egyesüljetek a lelkek és szívek erős szövetségesévé! A gonoszok is egyesülnek, hogy tönkretegyenek benneteket, egyesüljetek hát ti is, hogy lesújtsatok rájuk. A fösvények is csoportosulnak, hogy aranyat és ezüstöt szerezzenek, sokszorozzátok meg tehát ti is munkátokat, hogy örök kincseket gyűjtsetek, melyek a Keresztben vannak elrejtve!”
Ezen év Mária Mennybevétele ünnepének előestéjén felkereste Avranches püspökét és felajánlotta szolgálatait. A főpásztor azonban kurtán így válaszolt: „Az egyetlen szolgálat amit ön egyházmegyémnek tehet az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja, még misézésre sem kap engedélyt!”
