174. Ézsau, az elsőszülöttségi jogát eladta egy tál lencséért. Mi istenfiúi címünket adjuk el egy-egy politikai eszméért, élvezetért, pozícióért! – „Gyalázattal illetnek engem egy marék árpáért!” – mondja az Úristen. (Ez 13,19)
175. Az üdvösség birodalmára vagyunk hivatva, és a bukás birodalmában élünk.
176. A világon legveszélyeztetettebb az az elmélkedő, akit senki sem irányít, aki saját látomásaiban bízik, vagy egy belső hang csábításainak engedelmeskedik és nem hallgat másra. Bármit képes Isten akarataként azonosítani, amitől szívében édes benső izzást érez. Minél édesebb és forróbb ez az érzés, annál inkább meg van győződve a maga csalatkozhatatlanságáról. Ha önbizalma másokban a szent benyomását kelti, romlásba viheti a közösségét vagy akár egy egész nemzetet. A világ tele van sebhelyekkel, amelyeket az ilyen „látnokok” ejtettek rajta. (vö TI 88-89)
177. Önmagunk elvesztése nem jelenti a semmibe való visszaesést. Még ha csak ez volna a kárhozat! De nem! Mi ugyanis akik egyszer életet nyertünk, végérvényesen az életre vagyunk ítéltetve. Az elkárhozás nem önmagunk megsemmisülését jelenti, hanem azt, hogy folyton-folyvást, gályarabként önmagunkhoz láncoltan, még teljesebb öntudattal leszünk kénytelenek szembesülni kisebbíthetetlen bűneinek gyötrelmeivel.
178. Amikor mi a világra jöttünk, már készen kaptuk a megváltást, ezért tán el is kerüli a figyelmünket. Ám, ha elképzeljük a világot a Megváltás nélkül, nyomban hála ébred szívünkben Üdvözítőnk iránt!
179. Isten a te kérésed és beleegyezésed nélkül váltott meg, ám nem fog üdvözíteni a te kérésed és beleegyezésed nélkül! (Szent Ágoston)
180. Nem a vétkes cselekedet időtartama az, ami az örök büntetést kiérdemli, hanem az eltorzult szabad akarat, mely bűnre vezetett, és amely megtérés nélkül örökre rögzült a halál pillanatában.(Aranyszájú Szent János)
181. A teremtéshez elég volt Istennek első szava, a megváltáshoz az utolsó sóhaja kellett.
182. A csodálkozás rendesen feltételezi, hogy az ember először lát valamit. A kereszt, csak akkor kezd csodálatba ejteni, ha százszor rátekintünk!
183. Dávid megszomjazván a harcban, inni kívánt egy betlehemi ciszternából, ám amikor megtudta, hogy vízmerítés közben már három ember is életét vesztette, így szólt: „Nem iszom ebből az értékes vízből, mert az lenne az érzésem, hogy ezeknek a vérét iszom!” – És mi mennyire becsüljük az „Örök Élet Vizét”, melyért Krisztusunk életét adta?
184. Az önismeret Isten nélkül, csak kétségbeesésbe visz. A bennünk lakozó Isten ismerete szükségképpen feltétlen bizalomra vezet. Az Úr nem azért fizetett akkora árat, hogy oly könnyen vegye elvesztésünket!