Ez még csak a kezdet!
Már 1711. tavasza volt. A jezsuiták asztalosműhelye lehetőséget biztosított a három testvérnek, hogy nyakbavaló apró kereszteket gyártsanak, melyek két hét alatt zsáknyivá szaporodtak. A lelket próbáló események ellenére a fiúk azon vették észre magukat, hogy minden eddiginél nagyobb és elszántabb apostolkodási vágy lángolt fel bennük. Annak ellenére, hogy szinte hetek óta esett az eső, körbejárták a város zárdáit, hogy rózsafüzért és érmecskéket gyűjtsenek a nővérektől, fizetségképpen imát ígértek. Azzal nem számoltak, hogy ha netán tovább állnak, miként is viszik majd magukkal ezt a temérdek kegytárgyat,.jpg)
Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
Szentünk hősies bátorsága közszájon forgott. Nem csak életét tette kockára az összeomlott házakból, tetőkről, vagy fákról való mentéseknél, hanem rátermett szervezőkészséggel irányította a csónakok „kötelékbeni” élelemszállításait. Nagyon veszélyes akció volt ez is, mert a hatalmas sodrású, megáradt, örvénylő folyó felborította még a dereglyéket is. Vállalkozása Isten segítségével mégis sikeres volt és mindenfelé a hőst, a „montforti misszionáriust” éltették, „aki életét is hajlandó volt kockáztatni felebarátaiért”!
A megyéspüspöknek azonban ez sem volt elégséges szentünk iránti
hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
Szentünk veleszületett szerénysége ellenére is nehéznek találta elviselni a megaláztatást, az üldöztetést, a Kálvária lerombolását. Nem is annyira magáért, hanem a lelkekben okozott károk miatt.
