A 4/2011számú "Szeressétek egymást"
Katolikus Magazin, netes felületének cikke nyomán!
(Képek az inetrenetről!)
Ez a történet Hermann Cohen (1820–1871), zsidó származású, híres zongoraművész megtéréséről szól. Cohen a párizsi felső tízezerhez tartozott a romantika korában; csodált, elismert és híres virtuóz volt, aki kezdetben néhány évet dorbézolással és a szeszélyei kielégítésével töltött. Liszt Ferenccel barátkozott, George Sanddal találkozgatott. 1847. augusztus 28-án megkeresztelkedett és felvette az Ágoston Mária Henrik nevet.
Az Eucharisztia – boldogság
Ágoston Mária atya novíciusmester lett, helyettesítette a tartományfőnököt, majd egy rövid időre elvonult a remetelakba. A 19. század hetvenes éveinek a kezdetét politikai zavargások jellemezték. A Franciaország és Poroszország között dúló háború felettébb kellemetlen helyzetbe hozta Ágoston atyát: mint német származású zsidót a franciák nem látták szívesen. Ezért Svájcba utazott és átmenetileg a Genfben menekültek lelkipásztori gondozásával foglalkozott.
1870-ben a püspök magához kérette Ágoston Mária atyát. Kitudódott ugyanis, hogy Poroszország területén rengeteg francia hadifogoly él. Az állami hatalom azonban nem egyezett bele abba, hogy francia papok jöjjenek Poroszországba a foglyokkal való lelki gondozásra. Lehetőség adódott azonban, hogy ilyen engedélyt szerezzen a német családban született szerzetes, Hermann Cohen Ágoston számára. Amikor 1870. november 24-én elutazott, kijelentette: „Németországban fognak a sírba tenni!”
A spandauban szolgált tábori lelkészként és gondoskodott a néhány ezer hadifogoly testi és lelki szükségleteiről. Kegyetlen hideg volt akkor. Biztosítani kellett az életben maradás feltételeit, ezenkívül órákig tartott a gyóntatás a tábori kórház jéghideg termeiben. Hermann Cohen Ágoston – az önfeláldozó karmelita – egészségi állapota egyre romlott. Súlyos betegségének tudatában a következőket mondta: „Legyen meg Isten akarata. Ha meggyógyulok, sok szomorú eseményben lesz még részem. Mégis szívesen dolgoznék még, hogy további lelkeket menthessek meg.”
1871. január 20-án, egy pénteki napon tért meg az Úrhoz. Az utókorra maradt levelezésében egy gyönyörű szöveg található arról, hogyan kereste a boldogságot:
„Bejártam a világot, megláttam a világot, megismertem a világot! S a világban csak egy dolgot tanultam meg: a boldogság nem található meg benne!
Hol van a boldogság? Hogy rátaláljak, számtalan városban és királyságban jártam… Kerestem a gazdagságban, a játékok hevében, a romantikus irodalom gondolataiban, az élettörténetekben, a parttalan vágyak kielégítésében. Kerestem a boldogságot a művész hírnevében, a barátok hűségében, a híres emberek társaságában, a lélek és az érzékek valamennyi élvezetében. Ó Istenem! Vajon hol nem kerestem? (...)
Figyeljetek! Mi a boldogság? Megtaláltam! Megvan, s a szívemből öröm sugárzik!
Csakis Isten képes lecsillapítani az emberi szív vágyát.
Mária felkínálta nekem az Eucharisztia titkát. És én felismertem, hogy az Eucharisztia az élet, a boldogság!
Semmilyen más anyám nincs, mint a Kegyelem Anyja, az Eucharisztia Anyja. Ő ajándékozott meg az Eucharisztiával – és rabul ejtette a szívem.
És tudjátok, miért lettem szerzetes? Hogy továbbadjam a Szeretetet, melyet megismertem!”
