Hermann Cohen megtérése
Előre kell bocsátani, hogy két híres 19. századi Hermann Cohen ismeretes, mindketten zsidó származásúak voltak. Az egyik híres zongoraművész, konvertita (1820-1871); a másik neves filozófus doktor (1842-1919). Posztom az előbbiről szól!
A 4/2011számú "Szeressétek egymást"
Katolikus Magazin, netes felületén található cikk alapján!
(Képek az inetrenetről!)
Ez a történet Hermann Cohen (1820–1871), zsidó származású, híres zongoraművész megtéréséről szól. Cohen a párizsi felső tízezerhez tartozott a romantika korában; csodált, elismert és híres virtuóz volt, aki kezdetben néhány évet dorbézolással és a szeszélyei kielégítésével töltött. Liszt Ferenccel barátkozott, George Sanddal találkozgatott. 1847. augusztus 28-án megkeresztelkedett és felvette az Ágoston Mária Henrik nevet.
Előzetes áttekintő egy élet, Istentől való megérintéséről
1847 májusa volt. Párizs mindig is bűvös város volt. Már pusztán a város neve is a boldogság ígéretével kecsegtetett. Emberek ezrei reménykedtek abban, hogy itt megtalálják a gazdagságot, az élvezeteket, a gondtalan pillanatokat, s talán a sikert is. A szalonokban összejöttek a politikusok, a művészek, az arisztokraták, a szabadgondolkodók és a hírnevet keresők.
Egy pénteki napon Moskova herceg egy karmestert keresett, aki hajlandó volna vezényelni a Szent Valéria-templom énekkarát. A herceg ajánlatát egy Németországból származó tehetséges zongorista fogadta el, egy bankár fia, név szerint Hermann Cohen.
Hermann, aki gazdag zsidó családból származott, nem sokat töprengett azon, hogy katolikus templomban adjon koncertet. A zene érdekelte, no meg a herceg jóindulata.
Az énekkarnak a Szűz Mária tiszteletére tartott pénteki ájtatosság ékességének kellett lennie. Hermann rendkívüli nyugalommal figyelte az összegyűlt híveket. Összpontosításuk lenyűgözte őt. Amikor a szertartások a végéhez közeledtek, a zenész valami érthetetlen dologra lett figyelmes. A pap a virágokkal és gyertyákkal díszített oltárra egy arannyal bevont tárgyat helyezett, majd látható tisztelettel letérdelt előtte. Pár pillanaton belül felállt, kezébe vette ezt az értékes tárgyat, s az emberek 
feje felett keresztet rajzolt vele a levegőbe… Cohen még nem ismerte a szentségi áldást. Ennek ellenére belső késztetést érzett, amit enyhe nyomáshoz lehetett hasonlítani. Ez az érzés napokig eltartott.
A következő pénteken ismét elindult ugyanabba a templomba. Az áldás jelenete megismétlődött. A mélyen megilletődött Hermann sírva fakadt. Az Ostyára pillantva megérezte a jóságos Isten jelenlétét. (folyt.)
