Fizetségek a lelkekért
A nyári hőség ellenére, alig pihenve igyekezett hazafelé, erőltetett menetben. Lábai alig bírták az iramot és egyre inkább sántított. Augusztus 25-én, szent patrónusának ünnepén érkezett a Poitiers előtt 8 km-re fekvő Ligugé-be. Legnagyobb meglepetésére, már itt találkozott Mathurin testvérrel aki szomorú hírekkel várta, főleg a 
püspök hozzáállását illetően. A fiú szinte ijedten tekintett Lajos atyára, leromlott, nyúzott arcú lelkivezetőjére, aki nemcsak hogy megsántult, de legalább tíz évet öregedett.
– Fiam! – szólt az atya. – Miért nem a Vezeklők Kápolnájában vártál rám?
– Mert a Püspök kitiltott engem is! – volt a válasz.
Most azonnal mennem kell a Főpásztorhoz – mondta Grignon atya, és rá se hederített Mathurin jóindulatú marasztalására.
A Poitiers-i püspök a lehető leghidegebben fogadta hajdani elismert papját és azt a kijelentést tette, hogy „az atya több kárt okozott mint hasznot!” Elkeserítő szavait még tetézte, hogy megtiltotta misézését egyházmegyéjében, sőt azt 24 órán belül el is kellett hagynia!
Lajos atya a szenvedő Krisztusára gondolt, az ártatlanul bántalmazott Üdvözítőre, aki türelmes volt ítélkezőivel szemben. Érezte, hogy neki is ezt kell tennie. Úgy gondolta, hogy a püspöknek tudnia kell mit cselekszik, mely bizonyára így helyes! Szentünk, azzal már elő sem hozakodott, hogy egy Apostoli Misszionárius lesz kitiltva az egyházmegyéből.
Bár már végképp alig állt a lábán, újabb 30 km-es gyaloglást rótt magára, azonnal elhagyva a várost. Mathurinnak csak annyit jegyzett meg indokként, hogy „itt nem tudnánk reggel misézni”.
A fiú magán kívül volt. Milyen aggódással várta haza lelkiatyját, most meg szeme láttára hajtja magát a halálba. Lajos atya, mintha megérezte volna társa gondolatát, lelkendezve magyarázta:
– Fiam! Ez a megpróbáltatásunk sem véletlenül van. A Gondviselés küldte nekünk, hogy alkalmunk legyen érdemeket szerezni magunk és mások számára. Ajánljuk fel Égi Édesanyánknak, Ő majd biztosan a legrászorulóbb lelkek javára fordítja, hogy megmentse őket. Talán csak a Mennyországban fogjuk megtudni, hogy kiket mentettünk meg ezzel! Emlékszel még miről beszélgettünk? A felajánlásról és a felajánlottságról, arról, hogy Jézus 
rabszolgái leszünk Máriában. Ez a legnagyobb lehetőség, amit földi ember csak elérhet. De az ár? Az valóban nagy! Mindenesetre nagyon úgy látszik, Isten megengedi, hogy mi az elsők között legyünk, akik ezt fizetik magukért és másokért. Lehet, hogy sokan valóban nekünk is köszönhetik majd, hogy a kegyelem megérinti őket – magyarázta az atya, és látva a fiú csodálkozását, tovább folytatta – Persze fiam, nyilvánvaló, hogy a mi „fizetségeink” a lelkekért csekélységek lennének, ha fel nem ajánlanánk azokat Jézusnak az Ő végtelen érdemei mellé és épp az Istenanya keze által. Mert Máriával, mindent elnyerhetünk Istennél!
